Az Orosz Kém {Bucky Barnes ff.}

Part 26

Lassan nyitottam ki szememet az ablak rácsai között besütő napsugarak miatt. Minden teljesen ugyanolyan volt de mégis más. Kikeltem az ágyból de a szobámban egy nemkívánatos személy ült.

-Nos. Tegnap sikeresen elvégeztük a beavatkozást és mára már kész is van.- kezdett bele a katona.
-Emily, van nálam tíz szó. Ha ezeket elmondják maga átáll egy hidegvérű gyilkossá és végrehajtja a feladatot.- mondta rezzenéstelen arccal a katona majd rám nézett.

-Vágyódás
-Rozsdás
-Tizenhét
-Napkelte
-Kemence
-Kilenc
-Jóságos
-Hazatérés
-Egy
-Tehervagon

Miközben mormolta a szavakat tűrhetetlen fájdalom lett a fejemben. Ordítottam, ziháltam de nem fejezte be.
Mikor kimondta az utolsó szót felálltam a földről, ahol eddig fetrengtem és kihúztam magam.

-солдаты?/ Katona?- lesett rám a felettes.
-в чем задача?/ Mi a feladat?- néztem rá szinte magamra sem isnertem.

Mikor szóra nyitotta a száját egy hatalmas robbanás szakította félbe. Mind a ketten a folyosóra  kaptuk tekintetünket majd újból egymásra.
-убить/ Öljön!- mondta ki ellentmondást nem tűrő hangon mire én kiléptem a teremből. A folyosóra katonák özönlöttek be, karjukon egy furcsa logóval talán egy sas volt rajta nemtudom. Mindegyik rámtámadott de semelyik sem jutott tovább egy ütésnél. Mikor már a sokadik katonát terítettem a földre megjelent elöttem valaki.

Bal kezében egy pajzsot szorongazott, mintha az élete múlna rajta. Másik kezét ökölbe szorította mintha dühös lenne.
Rám emelte kék szemeit majd megszólalt.
-Emily?- hallottam rekedtes hangját.

★Pár órával ezelött★
     Bucky Barnes szemszöge

-Ugye tudod Bucky hogy ő is ott lesz?- lépett mellém Nat.
-Tudom.- sóhajtottam majd felraktam magamra egy fegyvert.
-Látom nagyon fontos számodra ez a lány.
-Nézd... Még mielött veled találkoztam volna a vörös szobában ő képzett ki. Vele egy szobában aludtam, ő kötözte mindig a sebeimet. De aztán egy nap külön zártak tőle és ennyi volt.
-Buck- rakta kezét vállamra a nő.

Ha mégegyszer megszólaltam volna akkor elsírtam volna magam. Igen, rettentően hiányzik Emily.

Felcsatoltam az utolsó fegyvert majd kiléptem az ajtót.

★★★★★★★★★★★★★★

A sötét folyosókat szeltem amikor egy alak jelent meg elöttem. Közelebb léptem hozzá mire ilyedten pillantott rám. Haja kócos volt de mégis ápolt.  Arcához nyúltam majd megsímítottam. Tudtam ki ő.

-Virágszálam?- húztam egy féloldalas mosolyra számat.

-Ki a franc vagy te?- lesett vissza rám egy gyönyörű szempár.

-Emily? Nem ismersz meg?

-Ki a franc az a Emily?- kapta el kezem arcáról és kicsavarta majd összerúgta lábaimat így földre kényszerített.

Majd otthagyott.

Otthagyott engem a fájdalmakkal. Nem a testi fájdalmakkal hanem a lelkiekkel. Ott feküdtem egészen addig amíg Natasha meg nem jelent elöttem.

-Buck?- ilyedten térdelt mellém.

-Láttam Emilyt- nyögtem nehezen Nat pedig felhúzott ülésbe.

-Nyugodj meg, Buck. Megfogjuk menteni. Okés?- modolygott rám de mindketten tudtuk hogy ez a mosoly nem igazi.

-Megígéred?- néztem rá gyanakodva.

-Meg- nyújtotta kisújját én pedig belekulcsoltam a sajátomat.