Az Orosz Kém {Bucky Barnes ff.}

Part 9

Odadöcögtem mellé.
Megnéztem van-e pulzusa. Szerencsére nem halt meg bár elég rosszul nézett ki.

Halk lépteket hallottam mögülem mire gyorsan talpra álltam és megfordultam.

-Utolsó esély. Igen vagy nem?- kérdezte a szemkötős és Jamesra fogta a fegyvert.
-Rendben. Bemegyek magával- motyogtam az orrom alatt.

Egy kihallgató szobában ülök. Igaz, nem látom de érzem magamon a tekintetüket.
Az ajtó nyitódott és bejött rajta az a szemkötős fazon.
-A nevem Nick Fury.- nyújtott kezet.

Furcsálltam ezt a kedvessséget így nem fogadtam el a kézrázást.

-Oké... Akkor térjünk a tárgyra- mondta és leült velem szembe és az asztalhoz ütögette azokat a lapokat amit eddig a kezében tartott így azok szépen, egyenesen feküdtek egymáson.

-Azt szeretném ha a Shieldnél dolgozna.- nyögte ki nehezen.
-Sajnálom az nem fog menni.- mondtam érzelemmentesen.

-Emily Salt. Ugye?- lépett be az ajtón egy nő.
-Natasha kérem menjen ki!- dörmögött a néger.

A nő azonban nem kifelé, egyre inkább felém közeledett.
Leült Nick melletti székre és összekulcsolt kezekkel rám nézett.

-Tudom milyen érzés- mondta és mélyen a szemembe nézett.
-Ugyan mi?- néztem rá.
-Ez az élet. Ugyanilyen életem volt. Egészen addig emíg be nem fogadtak a Shieldhez. -hadarta egy szuszra a vörös.
-A Hydra katonákat képez. Alátudja ezt támasztani? - nézett fel a papírok közül Fury.
-Nem akármilyen katonákat. Hallottak a német elnök haláláról?

Bólintottak.

-Én voltam.
-A Francia terrortámadásról?

Bólintottak.

-A társam volt.
-Aki halott.
-És tudják miért? Mert a Shield kiment és lelőtt mindenkit aki ott volt azzal az indokkal hogy nemtudták hogy ki a terorrista.
-Nah akkor most ki is a gonsoz? - tettem fel a költői kérdést.

A vörös és a fekete ledermedve lestek engem. Időközben bekerült Steve és Tony is.

-Soroljam még? - néztem rájuk.
-Oké. - válaszoltam magamnak.
-És magának miért kellenek katonák? Miért kellek én, Natasha vagy bárki más. Csakis orosz. Talán maga is világuralomra akar törni?- tettem fel e kérdést mire Tony horkantott egyet.

-Emily elég- csapott az asztalra ingerülten Fury.
-Miért nem akarja hogy kiteregessem az összes titkát, ügynök?
-Emily, ebből semmi sem igaz- ragadta meg galléromat.
-Mit gondol? Csak viccből találtam ki hogy meghalt a barátom? Viccből gyászoltam. Viccből sírtam egésze este.
Teljesen igaza van. Igaza van. Biztos valahol életben van.- adtam fel.

-Emily nyugi- fogta meg a vállam Tony.
-Hadjon békén.- rántottam el a vállam.
-Emily- nézett rám aggódva a zseni.
-Bassza meg, a karom majdnem leégett maga miatt, Stark- csattantam fel.

Stark lehúzta a vállamról a kezét és hátrébb állt.

Akkor jutott eszembe hogy James eszméletlenül fekszik valahol.

-Akitől elrángatott. Ő jól van?- néztem Furyra.
-Nemtudom. Nem is érdekel- rántott vállat.
-Az Isten szerelmére mi a francért nem tud normálisan válaszolni?- borultam ki teljesen.
-Emily. Halvány lila gőzöm sincs hogy hogy van a barátja. Biztos nem halott. -tudta le a dolgot Fury.
-Fognak még vele találkozni- vettem vissza magamból.

Natasha érdeklődve nézett engem.

-Maguk nem tudják hogy kik is vagyunk. A Hydra egyre nőtt és nőtt. Maguk pedig semmit nem vettek észre belőle. Csak most. Amikor már késő.
-Tudja Fury maga ezért ilyen nagy ember mert a Hydrára támaszkodott.

-Akkor ki is most az élősködő?