Végzetem

1.rész..

A bőrömön forróságot éreztem és, hogy a nap sugarai simogatják bőrömet.. Azt hittem, hogy ma tök nyugis nap lesz , de ahogy mondtam csak azt hittem.

-Jó reggelt kisasszony! Az anyja hívja le, reggeli idő van. - mondta mr. Scott belépve hozzám, majd épp ment volna ki mikor utána szóltam.

-Milyen kedvében van? - kérdeztem az ágyon felűlve, mire megrázta a fejét.

-Ha jó kedvében is lenne, nem engedné, hogy arra a sorsra jusson, mint mr. Carl! Félti önt.. Probálja meg inkább élvezni az itt létét, ahol nincs háború, se veszély se fenyeget minket.-mondta lehajtott fejjel majd rám emelte tekintetét.

-De mivel már kis kora óta ismerem, tudom, hogy úgy se fogja feladni egy könnyen. - húzta össze szemöldökét, mire egyet értően megráztam a fejem.

- Most inkább a reggelivel törődjön kérem! - mondta és azzal egyedül hagyott engem a hatalmas szobába.

Tudom, hogy nagy veszély vár engem, ha be is kerűlnék a seregbe és azt is tudom, hogy nem fordúlhatok onnan vissza.. De követnem kell apám hősies tetteit! Emlékszem mikor néha el vitt magával az edző helyre ahol a katonákat készítették fel. Kemény kiképzést kaptak és hatalmas volt a fegyelem is. Közel harcokat élveztem a legjobban, igaz, csak távolról néztem, de jó mókának tartottam a másikat a földre tenni. Aztán ott voltak még a fegyverek.. Édesapám párszor megmutatta, hogy kell fogni a fegyvert, mi milyen tiposú, hogy kell szét és össze szerelni őket. Harcolni is tanított, ami anyának nem tetszett, így megegyeztek abba, hogy csak védelemre használhatom! Én sosem kezdhetek bele, csak védekezésbe! Volt egy kis mottónk apával, ami úgy szólt, hogy: lábam a talajon, szemem a célponton! Én irányítok, mindent megoldok!

Imádtam ezt a kis szöveget, hisz nekem sok erőt adott mikor apát elvesztettük.. Még néha most is használom, ha nehéz idő szakom van és úgy érzem nem birom.. De tudom, hogy képes vagyok rá és megcsinálom!

Gondolkodásomból egy kopogás zökentett ki.

-Bocsánat elbambúltam. - mondtam már az étkezőbe a hosszú asztal egyik végéből a másikba anyámnak, aki a bögre kávéja mögűl nézett engem, majd folytatta tovább a reggelijét.

-Anya ki mehetek a bázisra? - tettem fel a kérdést pár perc után.

-Ezt már megbeszéltük kicsim! - mondta rám se nézve.

-De anya.. - kezdtem volna a mondandóm, de félbe szakított.

-Nincs anya! Nem és kész! - mondta erélyesen majd inkább csendben bámúltam magam elé közben a reggelivel játszottam.

- Át hívhatom Amandát?- kérdeztem miután befejeztük az étkezést.

Amandát még régebről ismertem meg. Egy suliba jártunk, majd én magántanuló lettem, de a barátságunk nem szakadt meg, aminek örülök, hisz mindenbe mellettem áll és ő segített apám halálakor is nekem , hogy ne omóljak össze.

-Persze! - mondta, majd telefon csörgésre lettünk figyelmesek.

-Kisasszony önt keresik! - mondta mr. Scott és át nyújtotta a telefont.

-Az emlegetett szamár. - nevettem el magam, mire anyám arcára kis mosolyt csaltam.

-Szia! - szóltam bele miközben fel álltam az asztaltól.

-Hey csajszi! Mizújs? - kérdezte boldogan.

-A szokásos.. - mondtam ahogy becsuktam magam mögött az ajtót.

-Még mindig az?-

-Tudod, hogy ezt meg kell tennem.. - mondtam, majd hallottam, hogy barátnőm sóhajt egyet.