Végzetem

25.rész...

Zoé szemszöge..

A recsegő hangszórókban csak az aula szót lehetett tisztán hallani. Mindenkit oda hívattak. Nem tudom mit akarnak bejelenteni, ami ennyire fontos lehet, hogy mindenkit azonnal hívatnak. A sérült kezemet magam mögé téve, siettem a helyszínre. A kinti pályán keresztül menve, hatalmas tömeget láttam a kapunál. Mikor oda értem, alig fértem be a sok ember között. A nyakam nyújtva a csoportomat kerestem. Ilyenkor egy nagyobb kiáltást hallottam meg a kisebb színpad felől.

-Figyelem! - néztem a férfira, aki mellett egy tábornok jelent meg.

A tömegre nézve megpillantottam Marit, akihez oda tolakodtam. Mellé érve egyből rám figyelt, majd a karomra, amit már magam elött tartottam.

-Bevertem edzés közbe. -

-Béna. - löki magát nekem, miközben ajkára mosoly ül ki.

-Sokan nem tudjátok miért is vagytok most itt mindannyian. - dobbant a lábával, amitől alatta a fa padló hangos nyikorgó hangot ad ki. Ettől csend lett a helyiségben.

Senki sem válaszol. Szerintem azért, mert nem is tudják, hogy ez kérdés volt vagy kijelentés.

-Így van?! - emeli fel a hangját, Mr. Troy tábornok.

-Igen, uram! - húzzák ki magukat körülöttem.

-Holnap felderítésre mennek páran. - mondja, mire mindenki egymásra néz. Mari is rám néz, de csak a fejem rázom, hogy nem tudom mi történik. Biztos csak bejelenti, hogy megint elmennek a C csoporttal bevetésre. De ahoz miért kellünk?

-Élesben kell megtanulnia mindenkinek. Az újoncok közül három önként jelentkezőt várok, akik majd az elkövetkezendő napokban segítik a C csoportnak a feladatát! -

Ahogy ezt kijelentette, hirtelen páran lefagytak. Én csak néztem magam elé. Alig kerültünk be a bázisra és máris bevetésre küldenének minket. Egy felderítésre kiképzett katonákat szoktak küldeni. Nem egy újoncot!

-Ha nem lép elő senki, én választok! - kiáltja.

Mari mellettem elkezd feszengeni. Körül nézek, de senki nem mozdul. Megfogom a kezét, majd arra rá szorítok. Múltkor sem tért vissza egy ember. És sokan súlyos állapottal tértek vissza. Egyetlen hiba és összedöl minden. Mint egy domino.

-Senki?! Ez nem lep meg! - lép előrébb a férfi.

-Te ott! Hosszú szőke haj! - mutat rá. A lányra nézek, aki körül az összes fiú arrébb áll. Gyávák.

-Gyere ide! - szólal meg újra.

A lány körül néz, majd elindul. Mikor a színpadhoz ér, kihúzza magát.

-Mi a neved? -

-Hanna Wood! Uram! -

-Miss. Wood! Ön az egyik kiválasztott!- int a fejével, mire egy tiszt arrébb állítja őt.

Újra szét néz a tömegen. Érzem, ahogy Mari egyre jobban szorítja a kezem. A tenyerem elkezd izzadni, mikor rám néz a tábornok. Egy ideig figyel, majd oldalamra néz. Ahogy a száját kinyitná, én úgy emelem fel a szabad kezem.

-Én önként jelentkezem! - jelentem ki hangosan. A szívem hirtelen a torkomban dobog. A teremben síri csend és mindenki rám figyel. A lány elengedi a kezem, és csak meredten engem néz.

-Az öngyilkos... - hallom meg a suttogást mögülem.

-Fáradj ki! - szögezi nekem.

Veszek egy mély levegőt, amit lassan kifújom azt. A pulzusomat minden egyes légzésnél hallom. A szívverésem, olyan mint akár az óra kattogása. Minden néma, csak a lügtetést hallom.

-Mi a neved? -

-Zoé Scott! Uram! - húzom ki magam.

Várom, hogy mondjon valamit, de megse szólal. Az arcom nézi.

- Én is jelentkezem! - hallom meg mögülem egy fiú hangját.

A férfi elnéz mellettem, mire én a lány mellé állok. Mikor meglátom ki a jelentkező, meglepődök. Az a fiú az, aki rám támadt ma.

-Mi a neved fiatal ember? - kérdik tőle, mikor feljön.

-Rob Kent! Szolgálatára, uram! - tiszteleg, miközben ajkára vigyort húz.

A fiú vállára teszi a kezét, majd a tömeg felé néz és megszólal.

-A három kiválasztott! -

Néznek végig rajtunk a helyiségben.
A tisztek kihúzva állnak, míg a tábornok egy fél vigyort enged felénk. Mintha egy hatalmas és remek ötlet lenne ez. Egy kitüntetés, hogy készek vagyunk az életünket is adni. Egyetlen egy hiba miatt. Elmélkedésemből egy tiszt hangja szakít ki.

-Menjetek készülődni és pihenni! Nehéz napok várnak rátok! - Adta parancsba. Kihúzva magam bólintottam.

A mellettem lévőkre néztem. A lány aggódva állt mellettem. Felé akartam fordulni, de ilyenkor Rob elindult és a vállamnak ütközött.

-Most a B csoportból várok kettő  önként jelentkezőt! Akik készek tenni az országért! - Hallgatom a megfogalmazott sorokat, miközben a kijárat felé sétálok.

A szállás falai közt állok a holmiaim mellett. A táskát az ágyra dobva, nézem a dolgaimat. Mit kéne vinnem? Nem tudom mennyi időre megyünk. Dörzsölöm meg fáradtan a szemem. Szerencsére estére kimenőt kaptunk, így nem kell a többiekkel edzeni. A karom is fáj. Érzem, hogy lügtet. A testemhez szorítom, hogy nagyobb fájdalom helyeződjön rá. Elszámolok ötig, majd a levegőt lassan kifújom. Így már nem is lügtet annyira.
A szobában szétnézek, miközben a ruhákat pakolom. Hanna az ágyon ülve bámul maga elé. Katonának jelentkezett, mégis retteg egy bevetéstől. Már maga a helyzettől is, hogy pisztolyt kell fognia. Nézek el a  fiúra. Ő is pakol akár csak én. Egy ideig még nézem, mikor furcsa dolgot veszek észre. A ruhák közt matat, mintha valamit rejtegetne köztük. Furcsálom, hogy ő is önként jelentkezett. Pár perce még a karom akarta eltörni, aztán jön velem ő is a felderítésre. Nem tudom meddig gondolkodtam. Már csak arra eszméltem fel, hogy valaki a vállamhoz ér.

-Köszönöm! - húz magához szorosan.

-Te is megtetted volna értem. - suttogom a vállába.

-Vigyázz magadra! Éppség... -

- Mindenki kifelé edzeni! - szól közbe egy tiszt, ahogy belép az ajtón.

-Kivéve a három ember! - teszi hozzá, ahogy elengedem Marit.

A lányra egy fél mosolyt engedek. Mikor mindenki kiment, tovább pakolok. Nem sokat tudok enni, mióta itt vagyok. Mások azt mondanák, hogy finnyáság, ha nem eszem meg amit elém raknak. De otthon ilyen ételt a kutyáknak sem adunk. Már nem otthon vagy Zoé! Csípem meg a kézfejemen lévő bőrt. Sokkal gyengébb lettem, mióta vissza jöttem erre a helyre. Megkell szoknom az itteni ételeket, különben mégjobban elgyengülök.

Az ágyon ülve nézem a szobában lévőket. Mari már rég alszik a mellettem lévő ágyon. Úgy ahogy sokan mások is. Megint késő estig tartott az edzés. Aki velem jön lány, ő békésen alszik. Biztos korán indulunk, így nekem is aludnom kéne már, de egyszerűen nem megy. Tudom, hogy az a fiú is velem fog tartani a felderítésre. Mióta a bázison vagyok, folyamatosan szerzem az ellenségeket. Pedig a doppingolást nem is én intéztem, hogy kicsapják Josht. Se a többit. Nem tudom ki köpte be őket, de azóta rám száltak. Vagy ennek más oka van? Vajon tudják ki vagyok valójában? Az én nagy álmom volt, hogy a bázisra bejussak. De lehet, hogy csak apának akarok bizonyítani, hogy büszke legyen rám. Hogy nem csak egy lány vagyok, aki bármit megkap ha csettint egyet. Én akarom kiharcolni azokat!

Ki készítettem a holnapi ruháim és mindent bepakoltam, amit úgy gondolok kelleni fog. Egy heti ruhát tettem el. Remélem nem maradunk tovább...