lehetek a hősöd | pjm

Prologue

Képtelen voltam tovább tartani az egyensúlyomat. Éreztem, ahogy a lábam elveszti kapcsolatát a talajjal és tudtam, hogy pár másodpercen belül a fenekem fog a hideg aszfaltra érkezni. A hátamat kidörzsölte a fal, ahogy lassan összecsuklottam, közben egész testem rázkódott a sírástól és hidegtől. Nem érdekelt a hideg, az eső és az sem, hogy tüdőgyulladást kaphatok. Egyre keservesebben zokogtam, hiszen tudtam, hogy senki nem hallja meg, hogy itt vagyok. Sőt, most még az sem érdekelt volna, ha erre jön valaki és őrültnek titulál. Rohadtul leszartam mindenkit most már!

Karommal szorosan átöleltem a lábamat és előre-hátra hintázva sírtam tovább. A ruhám már teljesen átázva tapadt a testemre, hajam szerintem csomókban lógott az arcom két oldalára. Az arcomat meg inkább el sem akartam képzelni, hogyan festhetett. Olyan kegyetlenül rosszul éreztem magam, hogy még csak meg sem fordult a fejemben, hogy fel kellene állnom és hazamennem.

Haza... Mégis mi a francnak menjek haza? Hogy egyedül üljek a szobámban, arra várva, anyám mikor érkezik meg hullafáradtan a munkából? Ott is ugyanilyen magányos lennék, mint az eldugott utcában, igazán nem számít most már az a pár cseppeső, ami lefolyik a halántékomon összekeveredve a könnyeimmel.

A mellkasomban egyre erősebben éreztem azt a kínzó szorítást, amivel lassan egy éve feküdtem-keltem. Annyira megszoktam már, hogy velem van, hogy el is felejtettem milyen volt mielőtt még normálisan, gond nélkül tudtam levegőt venni. Nem emlékszem már milyen érzés őszintén mosolyogni, hogy milyen, amikor boldogan kelek fel és nem nyomaszt a gondolat, vajon az elmúlt éjjel kivel csalt meg a barátom.

Mert, igen, tisztában voltam vele, hogy Kai fűvel-fával lefekszik a hátam mögött. Hiába nem mondta nekem, nem voltam hülye, tudtam. És ennek ellenére, én idióta még mindig vele voltam. Neki nem áll szándékában szakítani velem, nekem meg nincs hozzá bátorságom. Egyszerűen belehalnék, ha elveszíteném őt. Nem akarom, hogy még valaki szó nélkül távozzon az életemből. Egyszer elég volt átélni, köszönöm nincs rá szükségem még egyszer.

Már nem voltam féltékeny senkire. Felesleges lett volna jelenetet rendeznem, vagy összebalhéznom vele, mert úgyis mindent letagad, ha szóba kerül. Mindig azt mondja nekem, hogy szeret engem, és én vagyok a legfontosabb az életében, és kövezzetek meg, de, amíg ezt hallom tőle, képtelen vagyok rá venni magam, arra, hogy elhagyjam. Tudom, hogy rettenetesen mérgező ez az egész kapcsolat, ami köztünk van. Kai minden lehető alkalmat megragad, amikor kettesben vagyunk, hogy kiemelje az összes hiányosságomat és felsorakoztassa a hibáimat. Kicsi a mellem, túlságosan hamar be pörgök és időnként hangosabban beszélek a kelleténél... Csoda, hogy ezek után egy fikarcnyi önbizalmam sem maradt? Még az az ember is ellenem beszél, akinek egyébként szépeket kellene mondania nekem. De hogy valaha hagyta-e el bók a száját a lassan másfél éves kapcsolatunk alatt? Ki tudja? Én már nem emlékszem rá, de lehet nincs is mire.

Ennek ellenére néha tud kedves és aranyos is lenni, olyankor pedig mindig beugrik miért is szerettem bele, annyira évekkel ezelőtt. Sokszor kívánom, bár többször láthatnám az édes, jópofa arcát, mert azt igazán, nagyon lehet szeretni.

Vajon mi vezethette őt arra, hogy mindenkivel meg akarjon csalni? Mi hiányzik belőlem, ami erre késztette őt? És, ha nem boldog velem és más csajokkal jobban el van, miért nem szakít velem?

- Ahrin-ah! Ahrin-ah, merre vagy?

Jimin... Hogy talált rám? Honnan tudta, hogy erre leszek?

Akármennyire is szerettem volna mondani valamit, egy szó sem hagyta el a számat. Válaszolni akartam neki, hogy itt vagyok, találjon rám, de nem ment. A lábaim viszont életre keltek, és valamilyen csoda folytán álló helyzetbe szenvedtek magukat. Jimin egyre hangosabban kiabálta a nevemet, de én továbbra is csendben maradtam. Nagy levegőt véve egy másodpercre megtámaszkodtam a falban, majd, amikor úgy ítéltem meg, hogy okés vagyok, elszaladtam.

Jobban járunk mindketten, ha nem talál meg. Nem kell engem megvigasztalni, nem kell sajnálni. Csak le kell feküdnöm aludni, hogy reggel újra megjátszhassam rendben vagyok. Nekem nem jár a boldogság, ezért nem is üldözöm őt feleslegesen.

Nem kell többet utánam jönnöd, Jimin. Nem kell a szánalmad...

Egy pár információ így gyorsan a végére. A részek többször lesznek Jimin szemszögéből írva, mint Ahrinéból, de ezt majd jelezni fogom szóval, igen. Másrészt. Szeretném még az elején letisztázni, hogy Kai egyébként Taehyung mellett az ultimate biasom és életem egyik legnehezebb dolga, hogy kicsit negatív szereplőt csináltam belőle, de sebaj, szeretem a kihívásokat. Nem állítom, hogy ez a történetem az eseményeiről lesz híres, ezt valamiért kicsit lelkisebb sztorira fogom venni, de remélem így is szeretni fogjátok. :)