lehetek a hősöd | pjm

26

Jimin

Legnagyobb meglepetésemre egészen tűrhető fejfájással ébredtem a buli utáni másnap, és nem is éreztem különösebben késztetést arra, hogy a vécékagylót átölelve töltsem a napomat. Lerúgtam a takarómat, ásítottam egyet és a hajamba túrva megközelítettem a fürdőszobát, hogy egy jó hidegzuhannyal felébresszem magam és megpróbáljam elűzni a fejemben csattogó fakopáncsokat. Miközben beálltam a zuhany alá, az agyamat elkezdték elözönleni az előző este emlékei, amik valamiért minden ébredés után kissé homályosan derengenek néhány percig, amíg véglegesen fel nem kelek.

Sajnos nem sikerült elég részegre igyam magam, ahhoz, hogy bármit is elfelejtsek, ezért az agyamban tökéletesen élt Yuna semmit mondó csókja és Ahrin vajpuhaságú ajka is. Ujjaimmal végig szántottam vizes hajamon, ahogy szemeim ösztönösen lecsukódtak, ahogy elképzeltem milyen is volt csak rövid időre is összeérintenem a számat Ahrinéval. Olyan tökéletes volt az a pár pillanat is, hogy bármikor újra megtenném, ha esélyem nyílna rá. Ehhez képest a Yunáét ha erősen megerőltetem, magam sem tudom visszaidézni. Emlékszem, hogy akartam volna vele beszélni, hogy bocsánatot kérjek tőle, amiért kihasználtam, de miután elment beszélgetni Ahrinnal, többet nem láttam az este folyamán. Kedvem meg nem volt megkeresni szóval hagytam a fenébe a dolgot, és eldöntöttem, hogy majd valamikor benézek hozzá a cukiba és személyesen mondok el neki mindent.

Elzártam a csapot, majd kiléptem a fülkéből és a derekam köré csavartam egy törölközőt, hogy azt takarjon, amíg visszamegyek a szobámba. Találomra benyúltam a szekrényembe és kivettem az első melegítő nadrágot és egy régebbi, táncolásra használt sárga felsőt. Belebújtam a ruhadarabokba, majd nem törődve azzal, hogy a hajam még mindig vizes kiszállingóztam a konyhába, azzal a szándékkal, hogy a reggelim egy liter víz és vagy egy levélnyi fájdalomcsillapító lesz, mivel a fejem továbbra is hasogatott, mintha kis apró emberkék ír sztepptáncot csapattak volna odabent. Hát, remek, pont az én agyamba kellett szervezni ezt a bulit is!

A konyhába érve legnagyobb döbbenetemre egy folyamatosan kacagó édesanyámmal találtam szembe magam, aki Chanyeollal beszélgetett. A szemöldökömet ráncolva kerültem meg őket és léptem a hűtőhöz, hogy kivegyek belőle egy üveg vizet, utána kihalásztam az egyik fiókból egy fájdalomcsillapítót, majd levágódtam Chanyeol mellé a konyhasziget előtti székek egyikére.

- Jó reggelt! – bökte meg unokatestvérem az oldalamt, anyám meg látványosan elhúzta a száját, amiért a fiú figyelme most rám terelődött helyette. – Mennyire vagy másnapos?

- Tűrhetően. – biccentettem. – Mire a nagy jókedv?

- Ó, csak Yeolie mesélgetett ezt-azt az amerikai életéről. – simított anyám a fiú kezére, aki faarcot vágva tűrte a dolgot, de nem reagált semmit. – Remélem máskor is beszélgethetünk majd négyszemközt! – hajolt közelebb anyám Chanyeolhoz, erősen megnyomva az utolsó szavát, amitől megforgattam a szememet és a kezemmel intettem neki, hogy elmehet, de nem állt fel csak megigazgatta a hálóköntösét és megkavarta a kávéját.

- Mindenképpen. – bólintott nem túl meggyőzően Chanyeol, majd végre felém fordult. – Neked meg van Rosé száma?

- Tessék? – pislogtam meglepetten, mert nem erre a kérdésre számítottam tőle. Sőt, szinte bármi másra számítottam volna, csak erre nem, ezért is kaptam sokkot.

- Ja, Rosé, tudod Ahrin barátnője. Magas, szőke, szép csaj. – írta körül a lányt, én pedig gúnyosan bólogattam.

- Igen, tudom ki az a Rosé, ismerem egy pár éve. – legyintettem és muszáj volt elvigyorodnom, amikor anyám csalódott arcot vágva otthagyott minket mondván, hogy megy szappanoperát nézni a nappaliba. – Minek neked a száma? Ennyire jó volt vele a tegnap este?