lehetek a hősöd | pjm

1

Jimin

- Jimin! Kelj fel az istenit neki! – milyen gyönyörű dolog is, ha az ember fia szerető édesanyjának a hangjára kelhet korán reggel, ahogy az említett személy öklével veri a szobaajtót és túláradó szeretettel kér, hogy mássz ki az ágyadból. – Nem mondom még egyszer! Elegem van a rohadt késéseidből, és nem akarok bemenni még egyszer az iskolába, emiatt!

Morogva belefúrtam a fejemet a párnámba, miután anyám hallhatólag elment az ajtó elől. Semmi problémám nem volt a korai keléssel, és ha akartam volna, simán beértem volna időben az iskolába is. Ez volt inkább az én úgymond „lázadásom" a szüleimmel szemben, amiért magasról tettek rá, hogy élek-e még. Tudniillik a kedves jó anyám állítja, hogy én vagyok az élete megkeserítője, amit valószínűleg azért mond, mert tizennyolc évesen esett velem teherbe, a nagyszüleim meg nem engedték neki, hogy elvetessen. Azt mondták neki, ha már volt olyan szerencsétlen fruska, és gumi nélkül dugott, akkor vállalja a következményeket. Anyám pedig kénytelen volt beleegyezni, hiszen tudta, ha nem teszi meg elúszik a hatalmas örökség, amit a nagyiék rá akarnak hagyni. Családivállalkozás te csodás!

És hogy mi van apámmal? Huszonkét éves volt, és bár anyám csak egy egyéjszakás kaland volt neki, volt benne annyi tisztesség, hogy vállalta a hibáját. Feleségül vette őt, és összeköltöztek, ebben a bazi nagy penthouse lakásban, mivel nyilván anya nem is kezdett volna ki vele, ha nem lett volna egy kívánatos összeg már, akkor a bankszámláján. Állást vállalt a családja cégénél, így édesanyám nyugodt szívvel szórhatja a pénzt kedvére, anélkül, hogy bármit is kellene csinálnia. Több oldalról is el van látva zsével, csupán, annyi dolga maradt az életben, hogy engem felneveljen. Abban pedig a legkevésbé sem jeleskedik.

Unottan lerúgtam magamról a takarómat és a személyes fürdőszobám felé vettem az irányt. Gyorsan lezuhanyoztam, és anélkül, hogy megnéztem volna magam a tükörben, visszamentem a szobámba valami ruháért. Nem filóztam sokat, csupán kikaptam az első fekete farmert, és hozzá egy farmer inget, majd felvettem őket és a táskám társaságában kiléptem a szobámból. Elmerengtem rajta, hogy lelépek otthonról reggeli és köszönés nélkül, de a fene se tudja miért, én egy kedves srác voltam jó szívvel, amit meglehet apámtól örököltem, mert anyának se szíve, se jóindulata nincsen.

- Reggelizel? Chaeseok csinált kaját! – érdeklődött anya és bár úgy tett, mintha kedves lenne a hangjából csöpögött az unottság és tudtam csak arra vár, hogy eltakarodjak otthonról, hogy utána kedvére hívhasson fel fiatal faszikat magához, akik kielégít a vágyait, amíg apa dolgozik. Hát nem a világ legtündéribb anyja az enyém?

- Nem, kösz. – vetettem oda flegmán, amitől magamban elfintorodtam. Nem stílusom se a bunkóság, se a flegmázás, de egyszerűen képtelen voltam vele normális lenni. Hiába a biológiai anyám, én, mióta az eszemet tudom csak egy idegesítő picsának találtam, aki apám és a nagyszüleim pénzén élősködik. Ja, persze, mert mindig is az volt.

- Te tudod. – fintorgott anya belemártva a kanalát a zabkásájába. A szememet forgatva kivettem a hűtőből egy üveg vizet, valamint a kis zacskót, amit a tündéri házvezetőnőnk Chaeseok csomagolt be nekem, ahogyan azt már hat éve teszi minden nap. Chaeseok egy-két évvel volt csupán fiatalabb anyánál, de már évek óta nekünk dolgozott. Tiszteltem és csodáltam őt, amiért képes volt mindent feláldozni, azért, hogy beköltözzön hozzánk és anyám helyett vezesse a háztartást. Nem volt férje, gyerekei, egyedül az idős édesanyja élt, akinek minden hónapban hazaküldte a fizetése nagy részét.

- Nem jövök ma haza, Taehyungnál buli lesz és utána ott is alszok. – mondtam el a terveimet, mert bár tudtam, hogy leszarja mit csinálok, azért tudnia kellett róla.