Nyílt titok, hogy Kim Jongin a legkevésbé sem hűséges barátnőjéhez, olyannyira, hogy ezt maga Ahrin is tudja, de nem érdekli. Eltűri a fiúnak az összes csalfaságát és naivan kitart mellette, hiába tudja, hogy sosem változik meg.
Seo Ahrin, annyira...
Még hosszú percekig csukva tartottam a szemeimet, miután felébredtem reggel. Nem mertem megfordulni, vagy bármit is csinálni az ágyban, annyira féltem, hogy szembe találkozhatok Jiminnel. Rettenetesen zavarban voltam a tegnap este miatt. Biztosan a terhére voltam, hiszen szinte végig velem volt, hiába utaltam neki rá, hogy nyugodtan élheti az életét, nincs szükségem bébiszitterre. Megszoktam már, hogy gyakran egyedül maradok, de ő valamiért hajthatatlan volt és végig velem maradt. Bevallom jól esett a kedvessége és a törődése, egészen, addig, amíg meg nem látta a kezemet...
Tudtam, hogy Kai lelépett, a lelkem mélyén számítottam rá, hogy így lesz. Arra azonban nem voltam felkészülve, hogy pont Jung Krystal miatt fog itt hagyni. Igazság szerint, sosem tudom, hogy kiket vitt már ágyba, de nem is szokott érdekelni. Viszont az, hogy az iskola legnagyobb lotyóját – aki jelzem nálam is bepróbálkozott már – fektesse le, kissé szíven ütött. Talán ezért is voltam sokkal sebezhetőbb, és ezért kértem meg Jimint, hogy cirógasson. Nem volt helyes, de egyszerűbb volt ez, mint megmagyarázni neki, hogy miért sírok alvás helyett...
Sóhajtva lerúgtam magamról a takarót, és döbbenten vettem tudomásul, hogy Jimin már nem fekszik mellettem. Vajon hány óra lehet? A hajamat egy mozdulattal hátra dobtam, hogy ne hulljon az arcomba és egy ásítás közepette a táskámért nyúltam, amit valamiért levágtam az ágy lábához tegnap este. Kihalásztam a telefonomat, aminek a képernyőjén megpillantottam, hogy bizony már elmúlt dél. Erősen lehunyva a szememet ejtettem a kezeimet az ölembe és magamban szitkozódtam egy jó nagyot. Szép volt, Ahrin, ezt megcsináltad ma is. Mikor újból felnyitottam észrevettem, hogy van kilenc olvasatlan üzenetem, ebből nyolc Rosétól, egy pedig anyától. Az ajkamat rágcsálva nyitottam meg anya üzenetét, aki csupán, annyit írt, hogy késő estig dolgozik, megint, ne várjam haza. Remek, ezek szerint megint nem tűnt fel neki, hogy nem aludtam otthon. Mondjuk, nem hibáztathatom, hiszen három munkahelye van neki, csak azért, hogy meg tudjunk élni. Valamint már meg is szoktam, hogy szökőévente egyszer látom őt, így még csak meg sem lepődtem.
Gyorsan válaszoltam Rosé üzeneteire, majd úgy döntöttem átöltözöm és mihamarabb hazaindulok. A szívem mélyén reménykedtem benne, hogy Jimin már lelépett, és csak Taehyunggal vagy Baekhyunnal fogok találkozni. Valahogy nem volt kedvem neki elmagyarázni, hogy miért kértem este, hogy simogasson, ráadásul így visszagondolva kicsit meg is bántam. Biztos teljesen idiótának tart, vagy valami hülye picsának. Nem tudom, melyik hangzik jobban...
Míg szaladtam lefelé a lépcsőn, összefogtam hosszú hajamat egy kontyba a fejem tetején, hogy ne látszódjon mennyire kócos vagyok valójában. Csakhogy, amikor elhaladtam a nappaliban és megpillantottam a gardróbszekrény, tükrös ajtaján a tükörképemet, mégis kiengedtem inkább a loboncomat. A nyakam mindkét oldalán hatalmas, mély lila foltokat fedeztem fel, amikről teljesen meg is feledkeztem tegnap éjjel. Basszus, Kai, e nélkül is tudja mindenki, hogy a te barátnőd vagyok. Nem kéne így megjelölni minden alkalmunk után!
- Jó reggelt, Ahrin! – köszöntött Jimin, amikor a konyhába léptem, mert eszembe jutott, hogy ott hagytam a kabátomat. Kikerekedett szemekkel néztem rá, ahogy csupán egy melegítő alsót viselve sürgölődik a fiú a tűzhelynél.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Köpni-nyelni nem tudtam, amikor felém fordulva elém tárult tökéletes, izmos felső teste. Basszus, ez egy élő ember? Oké, Kai is tele van kockákkal és izmokkal, de azért Jimin se semmi! Ahogy ott állt előttem, én képtelen voltam elszakítani a tekintetemet betonkeménynek tűnő, csoki testéről. Ráadásul miközben mozgott, karján is meg-megmozdultak az izmok, ezzel elérve, hogy vissza kelljen fojtani magamba egy hatalmas nyögést. – Ahrin... - szólított meg újra, mire megráztam a fejemet és zavartan pislogva néztem az arcára. Igen, az arcára kell néznem ott, nincsenek olyan szép izmok...
- Szia. – motyogtam leplezve a zavaromat, miközben a bárszékhez sétáltam, amin továbbra is ott volt a tegnap ott felejtett kabátom. – A többiek?
- Taehyung elment másnaposság elleni gyógyszerért. Baekhyun pedig még alszik, és szerintem estig nem is fog felkelni. – mesélte vigyorogva, majd levette a serpenyőt a tűzhelyről, és elzárta alatta a gázt. – Kérsz reggelit?
- Ó, én, szerintem jobb lenne, ha hazamennék. – hajtottam le a fejemet, hogy ne nézzem végig, amint lábujjhegyre állva felnyúl a szekrény tetejére, hogy tányérokat vegyen elő. Természetesen nem a tányérok miatt fordultam el, hanem az újból szambázni kezdő hátizmai elől, amik gyakorlatilag vonzották a tekintetemet. – Csak nem emlékszem merre van a buszmegálló... - tűrtem zavartan a fülem mögé a hajamat, továbbra is a földet bámulva.
- Hagyjad már, a buszt! Reggeli után hazadoblak szívesen. – ciccegett Jimin, majd megéreztem, hogy meleg, puha ujjak nyúlnak az állam alá és emelik fel a fejemet. Vajon mikor lépett hozzám közelebb. – Leülnél? Állva nem túl kényelmes enni...
- Már így is olyan kedves voltál velem. – néztem el az arca mellet, hiszen túl kellemetlennek tartottam volna, ha a szemébe nézek. – Nem kell hazavinned, egyedül is hazatalálok. Ez már túl sok szívesség lenne, és ennyit nem tudok viszonozni...
- Ki mondta, hogy viszonoznod kell? – ráncolta Jimin a szemöldökét hátrálva tőlem egy lépést. Összefonta maga előtt a kezét, csípőjével pedig megtámasztotta a konyhaszigetet, ahogy rám nézett. Rossz szokásomhoz híven a pulcsim ujját kezdtem húzogatni, igyekezve mindenhová nézni csak a fiúra nem.
- Hogyne kéne... - suttogtam magam elé. – Tegnap nem hagytál egyedül, itt aludhattam ez így nagyon sok szívesség...
- Ahrin ezek nem szívességek. – rázta meg Jimin a fejét egy hatalmas sóhaj közepette. – Ezeket baráti kedvességnek hívják az én szótáramban. De ha a tied mást ír, akkor odaadhatom az enyémet, hogy kijavítsd...
- Barátok? – pislogtam rá meglepetten, és éreztem, hogy a tenyerem izzadni kezd. – M-mi barátok vagyunk? – mutattam az ujjammal előbb rá, majd magamra. Mivel Kai nem nagyon szerette, ha fiúk lebzselnek körülöttem, Taehyungon kívül nem igazán voltak fiú barátaim. Ő is csak azért volt, mert régebb óta ismert, mint Kai és hát ez ellen nem nagyon tudott mit mondani. Ezidáig Jimint és Baekhyunt sem nevezhettem a barátaimnak, mert Kai, annak sem örült, ha az ő társaságával sokat lógok, amit sosem értettem, de nem ellenkeztem.
- Nem tudom, hogy lehetünk-e mi egyáltalán barátok... – fontam össze magam előtt a karomat, ezzel is jelezve, hogy kissé kínosan érint engem ez a téma. Jimin hangosan felhorkantott, de még mindig nem mertem rá nézni.
- Igen, lehetünk barátok. – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. – Ha szeretnéd, nem hangoztatjuk, de az isten szerelmére legyen már egy kis önakaratod! Ha szeretnél valakinek a barátja lenni, legyél! Ne hagyd, hogy ennyire el legyél nyomva, Kai...
- Nem vagyok elnyomva! – vágtam vissza ösztönösen, holott én magam is tudtam, hogy ez nem így van. – És van önakaratom, csak...
- Csak? – kérdezett vissza félig felhúzott szemöldökkel. – Nem akarsz a barátom lenni?
- De, igen. – bólintottam. Jimin arcára kiült egy hatalmas ezerwattos vigyor, ami szöge ellentétben állt a szexi felsőtestével, hisz így teljesen kisfiússá változott a kisugárzása.
- Akkor, megengeded, hogy reggeli után hazavigyelek, barátom? – nyomta meg erősen az utolsó szót ezzel elérve, hogy én is elmosolyodjak. És ami a legmeglepőbb volt, hogy ez nem a megszokott kamu mosolyom volt, hanem őszinte.
- Oké. – egyeztem bele végül, és leültem a bárszékre. – Barátom... - ízlelgettem a szót, amit olyan ritkán mondhattam ki. Magamban egy kislány sikítva ugrándozott örömében, amiért lett egy fiú barátom, miközben egy másik feketébe öltözött kislány erősen kiabálta, hogy ez nem helyes, de őt ignoráltam. Igaza van Jiminnek. Nem szabad engednem, hogy Kai mindent eldöntsön helyettem. Ha Jimin barátja akarok lenni, azt el kell fogadnia. Igen, ez így a fejemben szépen és jól hangzott, de tudtam, hogy nem lesz sose elég bátorságom a fiúm elé állni és ezt megmondani neki. Így alakult, hogy Park Jiminel összebarátkoztunk, de ezt senkinek sem árultam el. Még Rosénak sem, ami azért elég nagy dolog...
