lehetek a hősöd | pjm

7

Akárhogyan is mozgattam magamat a tükör előtt, egyszerűen minden irányból látszódott, hogy a nyakam tele van szívás nyomokkal. Mielőtt elindultam dolgozni gondosan megpróbáltam lesminkelni őket, de semmi. Oké, nem olyan, hű de feltűnők, mint tegnap reggel, de még így is idegesítenek. Végső elkeseredésemben benyúltam a szekrényembe is kihalásztam a táskámból a direkt erre a célra szánt kendőmet. A főnökeim jó fejek voltak, és nem szóltak volna a szívás nyomokért, de engem idegesített és nem akartam, hogy, amíg sütiket csomagolok, a vendégek a nyakamat bámulják, és azon agyaljanak vajon mekkora mérföldes ribanc lehetek.

- Kész vagy? – jött vissza a mosdóból Rosé kezét a szoknyájába törölgetve. Aprót bólintottam, majd hagytam, hogy barátnőm vigyorogva átölelje a nyakamat és együtt sétáljunk le a személyzeti öltözőből a vendégtérre.

Több mint két éve dolgoztam már a belvárosi cukrászdában, eleinte csak hétvégi kisegítőként, majd mostanra már részmunkaidősként. Szerettem az itteni pörgést, a kolleganőimet, a sütinek az illatát, egyszerűen mindent. Azt pedig a legjobban, hogy, amíg dolgoztam a mellkasomban nem éreztem azt a kínzó szorítást, amit minden alkalommal érzek, amikor magamra maradok. A másik ilyen közkedvelt kikapcsolódásom a tánc volt, ahol el tudtam engedni magam.

- Ahrinie unnie! – hallottam meg egy vidám kislányos hangot a vevőtérről, mire egyből odafordultam és éppen, annyi időm volt, hogy felkészüljek a vörös hajú lány támadására, aki szinte azonnal a nyakamba vetette magát és halálra ölelgetett.

- Yuna-ya. – toltam el magamtól mosolyogva a lányt, aki bár fél fejjel magasabb volt nálam, két évvel fiatalabb is volt. Arcán ott ült ellenálhatatlanul szép telifogas vigyora, amiért ölni tudtam volna. Nem hiába volt a hírek szerint is Shin Yuna a legszebb lány jelenleg a középiskolások között. A szüleitől – akik, amúgy a cukrászda tulajdonosai – hallottam, hogy nem egy ügynökség is felkereste már őt, hogy legyen náluk gyakornok, de Yuna mindegyikre legyintett, mert feltett szándéka, hogy idővel átveszi a cukrászdát a családjától és ő maga is azzal teszi boldoggá az embereket, hogy finomabbnál-finomabb sütiket ad el nekik. – Hogy vagy? Ezer éve nem láttalak.

- Ezt én is mondhatnám neked! – vágott vissza a lány, míg elindult a kassza felé, hogy folytassa a reggeli nyitóösszeg beírását. – Mostanában nem nagyon találkoztunk itt össze. Szabadságon voltál?

- Nem, csak hétköznapokon jártam, mert hétvégén segítettem anyának otthon. – meséltem, miközben kinyitottam az egyik pult alatti fiókot, hogy átnézzem milyen sütiket kell behoznom még hátulról. Rosé is mellénk csapódott, kezében két kávéval, amiből az egyiket nekem adta ide. – Hogy állsz a sulival? Készülsz az egyetemi felvételire?

- Persze, akár most leérettségizhetnék. – vigyorgott rám újra Yuna, beütve az utolsó dolgot is a kasszába, majd hóna alá csapta a kis mappát és mellém szökdelve betette az előbb általam bezárt fiókba. Mindazok mellett, hogy Shin Yuna elképesztően szép volt, valami rendkívüli aggyal is rendelkezett. Gyakran nevezték őt a szülei minizseninek, hiszen már hat éves korában kitudódott, hogy jártas a reáltantárgyakban és hamarabb átlátja az összefüggéseket, mint bárki más. – Alig várom, hogy szeptembertől egy iskolába járjunk! – tapsolt egyet vidáman, kezébe kapva egy rizssütit, amit még nem tettünk ki az eladótérbe.

- Üzletvezetésre fogsz járni? – érdeklődött Rosé, mire Yuna bólintott egyet. – Szuper, akkor tudunk rád vigyázni, mert a legtöbb óránk együtt lesz.

- Te is üzletvezetést tanulsz? – lepődött meg Yuna, amitől Rosé hangosan felnevetett.

- Dehogy te butus, egy épületben lesznek velünk az előadásaid, nem a kampusz másik oldalán. – magyarázta el részletesebben, Yuna pedig valami fura hangot hallatott, jelezve, hogy felfogta.