lehetek a hősöd | pjm

28

Lélegzetvisszafojtva néztem farkasszemet a felém tornyosuló Jiminnel. Hüvelykujját még mindig az alsó ajkamon tartotta, és ugyanolyan csábítóan mosolygott rám, amitől minden létező szó belém fagyott. Akaratam, hogy megcsókoljon? Ó, te jó ég, mennyire, hogy akartam! Tudom, hogy cselekednem kellett volna, ha már a szívem ilyen hevesen dübörgött egyetlen kis érintésére is, de nem bírtam. Nem vitt rá a lélek, hogy valóban engedjek neki. Az eszem megálljt parancsolt, aminek most a legkevésbé sem örültem. A francba már, Park Jimin! Mit teszel velem?

Lehajtottam a fejemet, így a fiú kénytelen volt elhúzódni tőlem, amit magamban egy csalódott nyögéssel vettem tudomásul.

- Én, ezt nem... - nyöszörögtem elhaló hangon, miközben hallottam, hogy Jimin visszaül eredeti helyére.

- Nem kell szabadkoznod, Ahrin. – mondta, mire felkaptam a fejemet és úgy néztem rá. – Mondtam, hogy nem teszem meg, csak ha te szeretnéd.

- És miből gondolod, hogy én szeretném? – meredtem rá szaporán pislogva. Jimin összefonta az ujjait, majd belejtve az arcát, könyökével feltámaszkodott az asztalra és a továbbiakban úgy nézett rám.

- Inkább csak reménykedem. – nyalt végig telt ajkain, ami akaratlanul is odavonzotta a tekintetemet. – Rohadtul remélem, hogy egyszer megtudhatom milyen a csókod íze, Seo Ahrin...

A szívem úgy hatszor gyorsabb, már-már embertelen tempóban dobogott a mellkasomban, és nem bírtam ki, a számat elfutotta egy óriási vigyor. Jól esett, hogy ilyeneket mond, és alig bírtam visszafogi magam mellette. Elszoktam már, attól, hogy valaki szép, bókokat vagy hasonlókat mondjon nekem. Kai hónapok óta nem mondott nekem semmi ehhez foghatót, nem udvarolt nekem és a legkevésbé sem érdekelte, hogy mi van velem. Bezzeg Jimint... Ő mellettem van, segít nekem és úgysem hátrál ki a dolgokból, hogy visszautasítom őt.

Mivel továbbra sem reagáltam Jimin kijelentésére, ő csak megrázva a fejét mondta, hogy együnk tovább, így az elkövetkezendő tíz percet néma csendben töltöttük. A kései ebéd, korai vacsoránk befejeztével Jimin felajánlotta, hogy elmosogat, mire én rögvest ellenkeztem, de ismertem sajnos, annyira, hogy tudjam vele felesleges ezt tenni.

A nappaliba sétáltam, visszabújtam a takaróm alá, és vártam, hogy a fiú is csatlakozzon, mert mertem remélni, hogy nem áll szándékában még hazamenni.

- Miért van egy kisebb falunak megfelelő mennyiségű baracklé az asztalon? – bökött a fejével az említett bútorra, mire elnevetve magamat válaszoltam neki.

- Lisa állítja, hogy a betegségekre a legjobb gyógymód, ha sokat iszunk, kipisiljük magunkat meg ilyenek. – vontam meg a vállamat. – És mivel a baracklé a kedvencem, vett belőle nekem jó sokat, hogy hamar meggyógyuljak. – nyúltam közben magam mellé, hogy kifújjam az orromat, mert éreztem, hogy mindjárt elcsöppen és nem akartam ilyen gusztustalan jelenetet Jimin szeme elé tenni.

- Mindjárt világos. – biccentett egyet, majd levágódott szorosan mellém a kanapéra. – Az én kedvencem is a baracklé. Gyerekkoromban a nagyi nem bírta venni nekem...

- Komolyan mondod? – ültem feljebb és törökülésbe húzva a lábamat fordultam vele kissé szembe. – Az én nagyim is tele tette vele a kamrát, mert én és J... - elharaptam a mondatom végét és elkaptam a fejemet a fiúról, ahogyan eszembe jutott egy emlék, aminek nem kellett volna. Jimin érdeklődve meresztette rám a szemét, de én nem voltam képes újból rá nézni. Éreztem, hogy a szememet ellepik a könnyek és bár már sírtam a fiú előtt, most nem akartam. Elég könnyet ejtettem már, e miatt az emlék miatt, nem akarok többet!

- Jól vagy, Ahrin? – tette a vállamra Jimin a kezét, én pedig hálát adtam az égnek, amiért ilyen rendes és nem kérdezett rá, hogy miért haraptam el a mondatomat. – Ha nem akarsz, nem kell beszélned róla, oké? De azért remélem, tudod, hogyha bármi gáz van, bármikor melletted vagyok és meghallgatlak!

- Köszönöm. – bólintottam, és megdörzsölve az arcomat ismételten ránéztem. – De erről nem fogok beszélni. Soha. Senkinek.

- Megértem, ha így gondolod. – húzta végig gyengéden ujjait a vállamtól egészen a tenyeremig, ahol megállapodva apró köröket kezdett leírni. – Akarsz másról beszélni? Vagy folytatni a sorozatot? – mutatott szabad kezével a tévére, amin IU éppen kimeredve ült egy étteremben. Ahogy felfedezte a képet, összeráncolva a szemöldökét előrehajolt és jobban szemügyre vette a tévét. – Ez a Hotel Del Luna?

- Ismered a drámát? – tátottam el a számat és még hálásabb voltam, hogy tényleg igyekszik elterelni a témát és felfogta, hogy nem akarok beszélni a múltbéli emlékeimről.

- Persze. Ez anyám aktuális kedvence. Állandóan ezt nézi. – forgatta meg a szemét, az ujjával még mindig apró köröket rajzolva a tenyeremre. – Egyszer megnéztem én is belőle egy részt és rohadtul tetszett. Csak eddig még nem volt időm végig nézni szóval...

- Akkor nézzük együtt! – lelkesedtem be azonnal, majd azzal a kezemmel, amit nem Jimin cirógatott elindítottam a drámát.

Jimin abbahagyta a kezem simizését és egy egyszerű mozdulattal rákulcsolta az ujjait az enyémre, amitől megrekedt a tüdőmben a levegő. Pislogás nélkül meredtem magam elé, és egyszerűen nem mertem a mellettem ülő felé fordulni, aki kényelmesen lejjebb csúszott mellettem és a vállamra támasztotta a fejét.

- Nem csókollak meg, Ahrin. – susogta gyakorlatilag a hallójáratomba. – De azt nem mondtam, hogy visszafogom magam a közeledben!

- Miért? – motyogtam és bár izgalmas jelenet ment elméletileg a tévében, nem tudtam odakoncentrálni, hiszen éppen a fiú, akibe kezdek belezúgni a vállamon pihentette a fejét és ilyeneket mondott nekem, miközben a kezemet fogta!

- Mert akarlak téged. – folytatta, én meg kishíján felnyögtem rövid vallomásától. – Eleinte tényleg csak a barátod akartam lenni, vigyázni rá és melletted lenni, úgy, ahogy senki más. De időközben még jobban megismertelek és beléd estem!

- Ugye tudod, hogy... - próbáltam volna megszólalni, de félbeszakított.

- Ne aggódj, Kai előtt nem csinálok semmi félreérthetőt. – ígérte, majd legnagyobb meglepetésemre megéreztem puha ajkait a vállamon. – De ha nincs itt, rohadtul úgy fogok melletted viselkedni, ahogy akarok, amíg te nem kérsz meg rá, hogy álljak le. – újból megéreztem magamon a száját, és nagyon kellet figyelnem rá, hogy ne hajtsam hátra a fejemet, hogy közelebb engedjem magamhoz. Szabad kezével – amivel nem az enyémet fogta – lejjebb húzta a hosszú felsőmet, így már csókja meztelen vállamra érkezett. – Álljak le, Ahrin? Mondd ki és megteszem, bármit kérsz is!

Felsóhajtottam, ahogy újabb pillangópuszit kaptam egyre közelebb a nyakamhoz, és bár nemet akartam neki mondani, nem vitt rá a lélek. Vágytam Jimin közelségére, az érintéseire úgy mindenre, ami vele kapcsolatos. De közben nem akartam engedni az érzéseimnek, igen főként Kai miatt, akit legnagyobb sajnálatomra még mindig szeretek.

- Ne állj le. – nyögtem ki végül, mire Jimin egy diadalittas mosollyal nézett fel rám, hiszen konkrétan a fejemnél volt már. – De ez nem jelent semmit, oké? Vagyis hát...

- Türelmes ember vagyok, Seo Ahrin. – mondta majdnem az ajkaimra. – Ha rólad van szó, akkor pedig még türelmesebb!

Finoman rámosolyogtam, mire kaptam egy puszit az államra, meg utána még sok más helyre is... Mi lesz ebből?