Alvin és a mókusok

8.rész - Simonette

Jeanette szemszöge:
Már lassan fel kell a nap.
Vendégeink már alig vannak, a nagy többségük már haza ment.
RedFoo épp Dave-vel beszélgetett.
Theo és Elenanor meg már húzzák a lóbőrt a nappaliban.
- Be kell vallanom édes egy pár. - mondtam a mellettem lévő Simonnak.
- Ha mármint kik? - kérdezte.
- Hát Theodor-ék.
- Jaa...hát igen. Na lassan pakoljunk már vége van a bulinak. - mondta majd elkezdte fel szedegetni a szemetett a földről.
- Várj jövök és segítek. - mentem utána, de elestem egy üdítő italos dobozban.
Szerencsére Simon pont előttem volt, így volt ideje hogy elkapjon.
Így most itt tart engem a kezében.
- Őő... köszönöm. - mondtam elpirulva.
- Őő...jaa... semmiség...jól vagy? - kérdezte aggódva, miközben fel segített.
- Igeen. - mondtam pironkodva, miközben talpra álltam, ám ekkor a lábamba fájdalom nyilalt.
- Áá... - estem el újra, de Simon megint elkapott.
- Ez nem néz ki valami jól! - nézte meg a lábam. - Fáj? - kérdezte.
Én csak bólogatni tudtam a helyzet miatt.
- Tudsz járni? - kérdezte.
- Háat...nem hinném. Az a fránya doboz felvágta a lábam. - mondtam halkan.
Ekkor letett a földre, majd letépte az egyik úját a pulcsijának és a lábamra tekerte, hogy elállítsa a vérzést.
- Köszönöm. - köszöntem meg halkan.
- Na gyere. - mondta és felvett az ölébe, amin mind a ketten elpirultunk.
Bevitt a házba, ahol Dave és Samantha ültek és beszélgettek.
- Segítsetek... - kérte őket. - Jeanette belelépett egy kólás dobozba és az megvágta a lábát. - mesélte el az incidenst.
Ekkor Brittany jött be.
- Hé nem láttátok Alvint? - kérdezte tőlünk, de amikor észre vette, hogy valami nincs rendben, megkérdezte:
- Mi történt? - majd oda futott hozzám.
- Jeanette jól vagy? - kérdezte tőlem.
- Persze, csak megvágtam a lábam. De szerencsére Simon ott volt és segített. - néztem Simonra hálálkodva.
- Ugyan semmiség volt. - felelte.
- És kész is... - felelte Samantha, miután le fertőtlenítette és bekötözte a lábam. - még pihentettned kell pár napig. De gyorsan meg fog gyógyulni.
- Köszönöm. - köszöntem meg neki.
- Ugyan ne nekem, ha Simon nem lett volna ott, nagyobb baj is történhetett volna. Neki köszönd! - mondta nekem.
Simon erre a mondatra elpirult.
- Köszönöm Simon. - fordultam felé, ami csak növelte a pírt az arcán.
- Simon nem segítesz Jeanette-nek fel menni a szobájába? - kérdezte egy mosollyal Samantha.
- De...ő..persze. - mondta ő is mosolyogva.
Majd oda jött hozzám és felsegített. És felkísért a szobánkba.
Majd fel segített az ágyba is, majd óvatosan letett.
- Most pihenj. - mondta és már indulni készült, de én megállítottam.
- Ő Simon! - fogtam meg a kezét. - Köszönöm. - és egy puszit nyomtam az arcára, amitől hihetetlenül elpirult, amin én csak kuncogni tudtam. - Nem maradsz...itt velem egy ki-kicsit? - kérdeztem meg végül. - Csak...amíg elalszom? - kérdeztem egy picit dadogva.
Először meglepődött, de utána rá bólintott és lefeküdt velem szemben.
Egy örökké valóságig bámultunk egymás szemébe, de engem lassan elnyomott az álom.
Még hallottam amint azt suttogja a fülembe, hogy:
- Aludj jól! - és utána egy puszit adott az arcomra, majd óvatosan felállt és elment.