Alvin és a mókusok

37. rész - Reggeli Bocsánat

Alvin szemszöge:

Reggel kivételesen kipihenten és komfortosan keltem. Ezután esett le, hogy miért éreztem magam ilyen jól az éjjel, ugyanis mellettem egy aranyos mókuslány szuszogott édesen.
'Jézus Alvin, te mióta gondolsz ilyenekre?' - ráztam meg a fejemet.
Óvatosan felültem, majd rá néztem az időre. Még csak fél hatot mutatott az óra, majd eszembe jutottak a tegnapi események.
'Juj, lehet jobban járok, ha engem nem találnak itt.' - gondoltam magamban.
Szóval óvatosan megpróbáltam lemászni az ágyról, de egy kéz tartott vissza, ami miatt elmosolyodtam. Óvatosan megsimogattam Brittany fejét, majd egy puszit nyomtam rá.
- Nekem mennem kell! - súgtam a fülébe, mire mintha értette volna engedett a szorításán, én így kimászhattam az ágyából.
Majd az ajtó felé vettem az irányt, óvatosan ki surrantam rajta, majd át a saját szobánkba és fel az ágyra.
Szerencsémre senki nem kapott rajta, így vissza dőltem még én is pihenni egy kicsit.

Brittany szemszöge:

Reggel fáradtan és egy nagy adag hiányérzettel keltem.
Felültem az ágyban és nem tudtam hogy mi hiányzik nekem, majd mint egy hirtelen felismerés úgy ütött meg a tegnapi események tömkelege.
- Alvin! - ejtettem ki halkan a szavakat és egy édes mosolyra húztam a számat.
Ekkor hallottam meg Dave hangját, aki lentről ordított fel nekünk, hogy kész a reggeli.
Szóval kikászálódtam az ágyból, majd valami elviselhető külsőt varázsoltam magamra és lementem én is reggelizni.

Mikor le értem, akkora már mindenki ott volt. Alvin az asztal közepén állt, lehajtott fejjel, miközben Dave épp hozzá beszélt, a többiek pedig csendben hallgatták őket.
- Jó reggelt. - köszöntöttem a társaságot, gondoltam felhívom magamra a figyelmet, ami sikerült is.
Mindenki rám kapta a fejét.
- Őőő...mi folyik itt? - néztem rájuk ijedten, miközben én is felmásztam az asztalhoz.
Majd kérdőn néztem Alvinra és
Dave-re.
- Szóval Britt... - kezdte Alvin. - ...Én nagyon röstellem a tegnapi történteket és szeretnék bocsánatot kérni, amit tettem...amit tettem veled. Remélem nem haragszol rám és ha bármiben a segítségedre lehetek csak szólj... - mondta miközben a tarkóját vakargatta, lehajtott fejjel.
- Hűű...hát ez elég kínos... - döbbentem meg egy kicsit.
'Szegény most nagyon kínosan érezhette magát, ezt biztos Dave kényszerítette rá, de azért cuki volt tőle, hogy be merte vállalni.' - gondoltam magamban.
- Őő... mármint úgy értem, hogy persze, bocsánat kérés elfogadva és amúgyis tudod, hogy mit kérek. - kacsintottam rá a végén, mire egy kicsit leesett az álla, de rögtön rendezte vonásait és így szólt:
- Ahogy szeretnéd! - mosolygott rám.
Ekkor vettem észre, hogy a többiek mennyire értetlenül állnak előttünk.
Szerencsénkre Dave gyorsan terelte a témát, bár ő is meglepődött képet vágott.
- Akkor remélem kibékültetek es Alvin ne legyen több ilyen! - nézett a fiára.
- Ígérem! - mondta majd mindenki neki láthatott a reggelijéhez.