Alvin és a mókusok

36. rész - Béke? Béke!

Hajnali két óra
Alvin szemszöge:

Fáradt voltam, már éjfél is elmúlt, de nem tudtam aludni. Próbáltam lecsukni a szemem, de folyton kétségek gyötörtek. Kétségek melyek Brittany-ról szóltak.
Nem tudtam kiverni a fejemből a síró látványát. Az az arc örökre beleéget a fejembe. Ettől pedig össze szorult a torkom és a szívem. Tehát kétségek között forgolódtam a felső ágyamban.
Végül elhatározásra jutottam. Át megyek Brittany-hoz, ugyanis ő ma másik szobában szeretett volna aludni.
Halkan lesurrantam az ágyról, majd ki az ajtón. A homályban nem láttam pontosan hogy hová megyek, de nagy nehezen elnavigáltam a vendég szobáig és ott óvatosan benyitottam. A szobában egy kanapé, egy asztal, pár szekrény és egy egy személyes ágy volt. Halkan végigmentem a szobán és fel ugrottam a dohányzó asztalra. Ekkor láttam meg kanapén fekvő Brittany-t
Egy takaró volt köré tekerve, de az arcát nem láttam, mert befelé volt fordulva. Óvatosan közelebb mentem hozzá, de megálltam tőle körülbelül egy fél méterre. Hallottam ahogy szuszog, de nem tudtam, hogy fent van-e.
- Brittany, ébren vagy? - kérdeztem halkan.

Brittany szemszöge:

Már hajnali kettő is elmúlt, de én nem tudtam aludni. Folyton gyötörtek az emlékek. Az emlékek, amik ma történtek. Ahogy üldözöm Alvin-t, ahogy verekszünk és amint fejbe csap. 'Nem akarok Alvinnal rosszba lenni. Ő az egyik legjobb barátom és nem mellesleg a tánc társam is. És talán egy kicsit szeretem is... Úristen...Britt...miket gondolok magamban.' - gondolkodtam, miközben az arcomat elöntötte a vér.
Gondolataimból viszont léptek zöreje szakítottak ki. 'Valaki bejött a szobámba' - gondoltam magamban.
Visszatartottam a légzésemet és azt tettettem, mintha aludnék.
A lépések egyre közelebbről jöttek. Majd egyszer csak a léptek megszűntek mögöttem.
- Brittany ébren vagy? - kérdezte egy jól ismert hang mögülem.
'Alvin.' - gondoltam magamban.
Majd így folytatta:
- Brittany...nem tudom hogy fent vagy-e, de tudod...ááhh...úgyse hallasz... - mondta hangosan, mire én még mindig az alvást színleltem. - ...de akkoris elmondom, nem tudok aludni és azt hiszem, hogy ez főleg a mai este miatt van. Egyszerűen nem hagy nyugodni az egész. Tudom, hogy elrontottam, tudom hogy hibáztam, de tudd, hogy nem akartam. Elöntött a düh és a harag amikor ledobtad a telefonom. És tudom, hogy ez nem mentség semmire és arra sem, amit tettem veled, de tudd, hogy én nagyon sajnálom. Emlékszel még az ígéretemre, vagyis amit pontosabban te kértél, tudod azon az éjszakán, amikor megtudtad, hogy Theodor és Eleanor már rég járnak. Amikor utánad mentem és megvigasztaltalak. Te arra kértél, hogy mi ketten mindig maradjunk egymás mellett és igaz, hogy sokat veszekszünk, de béküljünk ki és legyünk mindig barátok. Viszont én úgy érzem, hogy ezt most megszegtem. Aznap megígértem neked, hogy semmi sem választhat el minket, de tévedtem...és hibát követtem el. Arra nem gondoltam, hogy pont én leszek az aki megbánt téged. És tudom, hogy ez semmit sem változtat azon a tényen hogy megbántottalak és ellöktelek magamtól. Szóval mégegyszer nagyon sajnálom és ha mostantól nem tűrsz meg magad mellett, akkor megértem. - fejezte be.
- És...háá...mindegy...jó éjt Brittany. Jobb lesz ha megyek. - mondta halkan és szomorúan és hallottam, amint elindult kifelé.
Nem tudtam, hogy mit tegyek. A szavai mélyen meghatottak és többé kevésbé elpirultam tőlük. Ekkor jutott eszembe, hogy Alvin már mindjárt kint lesz az ajtón. Így gyorsan megfordultam és egy kissé hangosan utána kiabáltam.
- Alvin! - hallkítottam el magam, mert rá jöttem, hogy milyen hanggal kezdtem el kiabálni.
Erre láttam a sötétben, hogy megfordul. Gyorsan feloltottam a kanapé mellett lévő kislámpát, így fény terült mindkettőnk arcára. Alvin csodálkozva állott az ajtóban én pedig egy kissé kipirulva.
Majd vettem egy mély levegőt és felemeltem a rajtam lévő takarót, miközben jeleztem neki, hogy jöjjön ide.
Egy percig habozott, majd félve és óvatosan megindult felém.
Óvatosan és pipacs vörösen mutattam neki, hogy feküdjön le mellém, mire ő ugyancsak félve bemászott mellém az ágyba.
Ekkor én mintha ágyuból lőttek volna ki megöleltem őt és a fülébe súgtam a következőt:
- Sajnálom!
Egy percig a csodálkozástól nem reagált az ölelésemre, de kapcsolt és szorosan vissza ölelt.
- Nem, én sajnálom! - súgta halkan a fülembe. - És kérlek bocsáss meg! - mondta még halkabban.
- Megbocsátok, ha betartod a szavadat. - feleltem neki.
- Rendben! Betartom! - mondta biztosan és szorosan magához húzott. Én pedig egy gyors ötlettől vezérelve egy puszit nyomtam az arcára. Tisztán látszott ahogy a vér az arcába ömlik és, hogy elpirul, amin pedig kuncognom kellett. Majd ezután mellkasához szorítottam a fejem és mélyen beszívtam az illatát.
- Jó éjt Alvin! - mondtam neki és szorosan hozzá dörgölőztem.
Alvin ezután lekapcsolta a lámpát és megsimogatta a fejemet:
- Neked is jó éjt! - felelte és szorosan magához húzott.