Alvin és a mókusok

Alvin és a Mókusok - Karácsony

Alvin szemszöge:

Ma kivételesen korán keltem. Ugyanis ma van a nagy nap. Ma van karácsony. El se tudom hinni, hogy végre elérkezett a legvártabb ünnepem az évben.
Gyorsan elvégeztem reggeli teendőimet, majd a konyhába mentem, pontosabban futottam.
A konyhában még senki sem volt. Tekintettel arra, hogy még csak hat óra volt. Gyorsan összedobtam magamnak egy kiadós reggelire valót, ami igazából csak annyiból állt, hogy müzlit ettem tejjel. Majd egyensúlyozva a nappaliba vittem az adag reggelimet.
A kanapén még ott hevertek a tegnap esti tévézés nyomai, pontosabban a popcornos tálak és elvétve a kanapén egy-egy popcorn szem.
Ugyanis tegnap jöttek meg Samantháék.
És kivételesen Miles is hazajött, ugyanis mostanság mindig a barátnője mellett tölti az időt.
Szóval kényelembe helyeztem magam a kanapén és bekapcsoltam a tévét, valami érdekes hír reményében.
Ahol nem éppen reklám ment, ott akkor karácsonyi filmek voltak terítéken.

Egy jó órán át kapcsolgattam a csatornák között, mikor hangokat hallok a konyha felől. Majd Dave szólít meg amikor belép a nappaliba.
- Jó reggelt Alvin! - mondja álmosan. - Kellemes karácsonyt!
- Neked is Dave. - mondom örömmel a hangomban, miközben rá nézek.
- Hogy hogy ilyen hamar fent vagy? - kérdezte.
- Hát tudod... karácsony van...és hát a kedvenc ünnepem...kinem hagynám! - mesélem feldobva.
- Áh... értem. De ugye tudod, hogy délután egy jótékonysági esten kell részt vennünk.
- Igen-Igen Dave. A szegényeknek gyűjtünk, hogy ne fázzanak és legyen mit tenniük a karácsonyi asztalra. Tudom Dave, ez egy fontos fellépés. - vágtam szavába, mire csak egy bólintással nyugtázta a helyzet a fontosságát.
Körülbelül két hete a menedzserünk, Ian leszervezett nekünk egy jótékonysági estét a városban, szóval most nagyban készülünk rá.

Szépen lassan a többiek is felkeltek, majd mindenki reggelihez készült.
Reggeli után pedig egy nem várt meglepetés ért minket, Ian toppant be.
- Jó reggelt Ian! Kellemes ünnepeket! - nyitott ajtót Dave.
- Reggelt nektek is! Sziasztok! - köszöntött mindenkit.
- Na kitaláljátok, hogy mit hoztam nektek? - kérdezte mosolyogva, miközben két nagy szatyorral lépett be a bejárati ajtón.
- Uhh... ajándékok! - üvöltött Theodor.
- Igen, igen Ian bácsi idén is meglep titeket valamivel! - mosolyogott ránk és már bontotta is kifelé a csomagokat.
- Az első a lányoké. Tessék Brittany, Jeanette és Eleabor! Ez a tiétek. - mondta és a lányoknak nyújtotta a csomagjaikat, melyekben mint kiderült új karácsonyi témájú ruhák pihentek, valamint mindenkinek egy-egy mikulás sapka.
- Óó...Ian ezek gyönyörűek. - csodálta a ruhákat Eleanor.
- Ez pedig a tiétek srácok! Remélem örültök neki! - mondta és nekünk is hasonló csomagolású ajándékokat nyújtott át.
Én egy piros pulcsit kaptam, amin most nem a nevem kezdő betűje, hanem egy karácsonyfa tündökölt.
- Ezek nagyon szépek! Köszönjük Ian! - bújt oda Theodor Ian-hez egy ölelésre.
- Ohh...ugyan ezek csak semmiségek. - mondta. - Oh...és remélem, hogy a mai fellépésen ezeket fogjátok hordani.
- Hát naná Ian! - felelte a bátyám Simon.
- Ian adhatok valamit? Egy kávét? Teát? - szólalt meg a nappaliból minket néző Samantha.
- Egy kávét elfogadok köszönöm! - felelte a férfi, majd elment a konyhába Samantha után.
Mi pedig a nappaliban maradtunk az újdonsült ajándékainkkal.

Ez volt az a pillanat, amikor a lányok betoppantak, ugyanis míg mi az ajándékainkkal foglalkoztunk addig ők elmentek felpróbálni az új ruháikat.

Mikor Brittany betoppant a testvéreivel, szinte a léglegzetem is elállt. Szó szerint nem tudtam megszólalni. Egyszerűen gyönyörűen nézett ki.
A szokásos rózsaszínű ruhája most piros színnel lett megspékelve, ami gyönyörűen kiemelte kék szemeit.
- Alvin jól vagy? - kérdezte.
- Öhh...öh...ig... mármint Igen...csak...vauu, nagyon jól nézel ki! - pirultam el a mondat végére.
- Köszönöm! - pirult el ő is halványan.
- Ian merre van? - törte meg a csendet Jeanette.
- Most ment ki Samantha-val a konyhába. - válaszolta Theodor.
- Gyertek menjünk mutassuk meg nekik is! - mondta Eleanor és a testvéreit kezüknél fogva húzta ki a konyhába.
Mi pedig újra egyedül maradtunk a szobában.
- Vaúú... láttatok őket? - kérdezte Simon. - Milyen jól néznek ki? Ugye Alvin? - fordult felém.
- Őő...igen...igen... - feleltem feleszmélve az ámulatból.
- Mikor beszélsz már vele? - nézett rám kérdőn bátyám.
- Mi? Ki? Mármint kivel? - ijedtem meg.
- Kivel? Kivel? Hát Brittany-val. Mindenki tudja, hogy bejösztök egymásnak. - mondta Simon, mire teljesen elpirultam.
- Miii? - akadtam ki. - Mi nem! Mi csak barátok vagyunk. - ordítottam le a fejét és elszaladtam fel a szobámba.