Egy albínó élete

32. rész

Ma reggell arra keltem fel, hogy csörög a telefonom. Ismeretlen szám. Kicsit tétováztam, de aztán felvettem.
-Haló?-mondtam halkan.
-Haló-szólt bele egy férfi hang. A hang nagyon ismerős volt, de hirtelen nem jutott eszembe ki az.
Elkezdtem gondolkozni, hogy kivel beszélek. Nagyon rég nem hallottam ezt a hangot. Egy kicsit mélyebb lett és komolyabb ami óta utoljára hallottam, de nem jutott eszembe a hang tulajdonosa.
-Nóra?-szólított a nevemen.
Honnan tudja a nevemet? Kivel beszélek?
-Igen?
-Vissza jöttem a városba... Tudnánk találkozni?
-Am, bocsi... Kivel is beszélek?
-Oh..., Máté...
Kikerekedett a szemem a neve hallatán. Évek óta nem hallottam róla semmit. Azt kérdezitek, hogy ki az a Máté? Máté...a bátyám... Nem beszéltem róla sokat. Nos, azt hiszem nála jobb bátyát nem is kívánhattam volna magamnak. Nagyon hasonlítunk egymásra. Ő is anyáék miatt szökött el otthonról. Az után a nap után, hogy bejött a suliba, és lecseszet mindenkit aki bármi rosszat is csinált nekem, az után a szüleim miatt elment, és az óta semmit se hallottam róla.

Pár évvel ezelött:

Tegnap volt életem eddigi legrosszab napja. Eddig is csúfolkodtak velem, és még mindig nem tudom kezelni a helyzetet. Sokszor szaladok sírva a mosdóba, minden este sírva alszom el, de amit tegnap csináltak, az már nekem sok. Megaláztak az egész iskola elött. A gyerekek tudnak a leggonoszabbak lenni.
Ültünk angol órán, és látom, hogy Lisa ír valamit a füzetébe, majd kitépte a lapot, össze hajtogatta, majd hátra adta a mögötte ülőnek, és azt súgta neki, hogy adja körbe, majd mégközelebb hajolt, és alig hallhatóan azt suttogta, hogy ,,Csak Nórának ne". Minden szót hallottam. Lehet,hogy azt akarta, hogy ne halljam, lehet,hogy pont azt akarta, hogy halljam, de a lényeg, hogy hallottam. Ezek után csak a szemem sarkából figyeltem, ahogy mindenki átadja egymásnak azt a nyomorult pappírt. Páran kuncogtak, páran nem, de olyan is volt aki nagyot röhögött. Biztosan valmi csúf rajz rólam, bár az nem lenne túl kreatív, mert tegnap is ugyan ezt csinálták, majd kiragasztották az osztályunk ajtajára azzal a felirattal, hogy ,,Mentsd az életed, a fehér szörnyeteg mindenkit felfal!!". Alatta egy ronda szörnyeteg volt, és nagyba rá volt írva, hogy NÓRA. Amint megláttam letéptem, és zsebre vágtam, majd a szokásos helyembe, a mosdóba szaladtam, és csak bőgtem.
Szüneten kimentem az osztályból. Amikor nem a mosdóban vagyok, olyankor az iskola háta mögé szoktam menni. Oda nem szoktak sokan jönni, és van ott egy pad, és ott szoktam olvasni. Most is oda indultam, szorongattam a Harry Pottert a kezemben. Amikor betértem a sarkon megláttam, hogy az egész osztály ott ül a padomon. Ahogy megláttam sarkon fordultam, és indultam volna vissza felé, csak belebotlottam valakibe. Lisába.
-Hova sietsz úgy?-kérdezte nyájas hangon Lisa.
-Csak...csak a mosdóba-dadogtam.
Meglökte a vállamat, de olyan váratlanul ért, hogy seggre estem és kiszakadt a nadrágom. Gyorsan a könyvem után nyúltam, ami kiesett az esés közben a kezemből, közben mindenki rajtam röhögött. 
-Jah, a mosdóba, hogy bőgj egy kicsit. Minden albínó ennyit szokott bőgni, vagy te eleve ilyen síró, bőgő masina vagy?-kérdezte Lisa.
-Szép a bugyid-röhögött a másik hülye osztálytársam.
Még lett volna pár óránk, de ez nekem már sok volt. Egyenesen haza szaladtam. Utánam kiáltottak még pár gonosz beszólással. Az egész iskola udvarán átszaladtam a lyukas gatyámmal, sőt az egész városon. Teljesen megalázva éreztem magam. Amikor haza értem berohantam a szobámba. Legszívesebben eldobtam volna a telefonomat vagy egy vázát esetleg valami keményebbet ami úgy hullik szét a darabjaira ahogy én akkor... 
Amikora szüleim haza értek teljesen ki voltak akadva, hogy ha most lógok suliból,mi lesz késöbb? Hát mit ne mondjak, akkor ez volt a legkisebb problémám... Elkezdtem velük vitatkozni, elmeséltem nekik mindent, de nem hittek nekem, mert a többiek nyilván mindent tagadtak az igazgatónak aki azzal hívta fel a szüleimet, hogy én csak gondoltam egyet és ellógtam a suliból. Máté is megjött közben, és ő volt az egyetlen ember aki hitt nekem. Leordította a szüleink fejét, hogy mért nem hisznek a saját lányuknak,hiszen ő is átta a két szemével, hogy bántalmaznak engem, amiből egy hatalmas vita keletkezett, mindenki ordított mindenkivel, de én nem bírtam ezt tovább. Bebújtam az ágyamba szorosan a fülemre nyomtam a párnát,hogy tompítsa a veszekedés hangját és folyamatosan bőgtem. Másnap nem akartam iskolába menni, de bejött Mátéa szobámba, és mondta, hogy ma ő visz be a suliba. Rettegtem, hogy mi fog most történni. Miután beértünk a suliba röviden Máté lebaszta az összes osztálytársamat, akit kellett meg is rángatott. Az osztálytársaim nagyon beijedtek. Ez után elvitt Máté mekizni, és elmesélte, hogy nagyon összevesztek anyáékkal, és elfog menni. Mondta, hogy nem szívesen hagy itt engem, de anyáék nem engedik, hogy vele menjek, de azt mondta, hogy ha nagyon szeretném ő elszöktet, nem hagyj magamra. Én mondtam, hogy valahogy túl élem.

Az óta a nap óta egyszer fel nem hívott, nem keresett, pedig megígérte, hogy mindig ott lesz melettem,ha szüksége lesz rá.

A jelenben:

Megbeszéltünk egy időpontot Mátéval és nagyon izgatott lettem, hogy ennyi idő után végre találkzhatok a testvéremmel, aki az egyetlen normális ember az egész családomban, és akit nagyon szeretek.

Egy kis kihagyással jöttem az újabb résszel, ha tetszett vote!