Egy albínó élete

33. rész

Egy aranyos kávézóban találkoztunk. Nagyon izgultam, de amint beléptem a kávézóba megláttam, és rögtön a nyakába szöktem. Hihetetlen, hogy utoljára még kamasz fiúként láttam, és most egy férfi állt elöttem. Sokkal magasabb lett, izmosabb, semmi pattanás se volt az arcán, pedig az régebb nagyon sok volt, és volt egy kis szakálla. 
-De megnöttél hugi, amikor utoljára láttalak még a bokámig értél.
-Te mondod? Mért nem kerestél?! Ott hagytál egyedül! Minden nap arra vártam, hogy egyszer elviszel ebből a bolondok házából!-kértem számon sértetten.
-Nagyon sajnálom... Nagyon nagy bűntudatom is van e miatt, de amikor elmentem semmi munkát sem kaptam, végül nagy nehezen bevettek pincérnek. Utálom és kevés a fizetés, de az óta minden egyes nap keményen dolgoztam azért, hogy egy nap eljöhessek érted. Minden nap arra gyűjtöttem,hogy tudjak venni kettőnknek egy házat, hogy ne kelljessen anyáékkal élned. Nagyon sajnálom,hogy nem tudtalak meglátogatni. Évente egy nap szabad napot engedhettem meg maganak, az is minden évben a te szülinapod volt, hogy meglátogathassalak, de anyáék mindig megakadályozták, hogy találkozhassunk, de most végre összegyűlt annyi pénz, hogy ketten éppen megélhetünk belőle...
Nem hagytam, hogy folytassa újra a nyakába borultam és hálás voltam érte.

Ezt még régebb írtam, viszont sose posztoltam, de úgy döntöttem nem szerkesztek rajta semmit, ez a befejező rész. Mindenki saját fantáziájára bízom a befejezést. Valószínűleg folytatom az írást, de nem erről az oldalról. Köszönöm aki elolvasta ezt a régi történetecskémet.