Born to make history? (Victuuri)

11.

Victor

El sem hiszem, hogy végre letelt a kényszerpihenőm. Pár óra múlva újra edzhetek és még Chris is velem tud maradni egy kis ideig. Ne értsétek félre, nincs köztünk semmi más barátságon kívül, de mostanában ő a legnagyobb támaszom. Mindig segít, rengeteg közös programunk volt már, együtt edzünk, meg minden. De azért mégis eszembe jut néha, hogy bár tényleg igazán boldog vagyok most Chrissel, de ha mindezt Yuurival élhetném át, még ezerszer jobb lehetne.

Szerelmem azóta nem igazán jelentkezett, de Chris állítja, hogy biztos forrásból tudja, hogy már Pichitnél van Thaiföldön, biztonságban. Habár nem értettem, miért teszi ezt mindig hozzá, de amikor rákérdezek, csak tereli a szót. Hétfőn, ha minden igaz, meglátogatjuk őket, az pedig már csak pár nap, szóval most rettenetesen izgulok. Szeretném Yuurit meglepni valami kis aprósággal, de fogalmam sincs, mit kéne neki adnom. De most nem is érek rá ezen agyalni.

Miután nagy nehezen felkeltem az ágyamból, kimentem a többiekhez a konyhába. Nem tudom, hogy hogyan csinálják, de valahogy mindig később fekszenek le, mint én és mindig előttem kelnek is fel, mégse fáradtak soha.
Egy halk „jó reggelt" elmotyogása után elindultam keresni valamikellőképpen koffeines dolgot, hogy túléljem valahogy ezt a napot is. Chris, mint mindig, most is kirobbanó energiával szökdécselt felém, hogy szokás szerint egy öleléssel köszöntsön. Egyszer rákérdeztem, miért jó neki ez, erre ő elkezdett valami boldogsághormonokról beszélni, de mivel túlságosan le voltam kötve a Yuurival közös képeim nézegetésével, nem igazán figyeltem rá, csak bólogattam.

Miután főztem magamnak egy nagy adag zöld teát, leültem az asztalhoz és magam elé vettem a serpenyőből egy kisebb adag tojásrántottát. Yakov – aki eddig teljesen az újságba feledkezve ült az asztalfőn – most még az olvasószemüvegét is levette, hogy jól megnézhesse, tényleg megeszem-e azt, ami a tányéromon van. Mióta ugyanis kiderült, hogy éheztettem magam, hogy lefogyjak, mindig figyelemmel kísérik minden egyes étkezésemet. Sőt, utána még Chris fel is jön velem a szobámba, hogy ellenőrizze, véletlenül se akarom-e magam hánytatni.

Igazán hálás vagyok nekik, hogy figyelnek rám, meg minden, de ez már tényleg nagyon idegesítő. Nem elég, hogy folyton a nyakamon lógnak, egy szabad percem se lehet mellettük, de még fogyni se hagynak. De már erre is kitaláltam egy nagyszerű megoldást. Egy netes hirdetésben láttam, hogy manapság egyre több olyan gyógyszer és vitamin van, ami segít a fogyásban, szóval a leghatékonyabbnak tűnőből rendeltem is pár csomagot. Igaz, egy kész vagyonba került, de remélem, legalább ez be fog válni.

Az edzés egész jól telt, először átismételtük Chrissel az alapokat, majd pár régebbi koreográfiámat is előadtuk közösen. De mivel ez még nem volt nyilvános edzés, elhatároztuk, hogy kedveskedünk egy apró videóval a fanoknak – szegények úgyse hallottak semmi jót felőlem az utóbbi időben. Nagy nehezen kitaláltam a letökéletesebb ajándékot számukra és egyben talán Yuurinak is. Ugyanis a tavalyi Szerelemre Erósz koreográfiáját korcsolyáztam el. Miután ezt sikeresen feltettük Instagrammra, Chrissel lőttünk pár közös képet és azokat is feltöltöttük.

Délután felhívtak telefonon, hogy megérkezett a csomagom a vitaminokkal, de pechemre akkor épp Chris is otthon volt velem. Gyorsan átvettem majd megpróbáltam elrejteni az előszobai szekrénybe a kabátjaim közé. Barátom azonban résen volt és rögtön le is csapott a küldeményre.

- Victor, mi ez? Mi van benne? Kinyithatom? – kezdett el rögtön kérdésekkel bombázni.
- Nem, ez az enyém, add már vissza! – csattantam fel idegesen.
- És mit kapok cserébe?
- Istenem, de gyerekes vagy, hagyd már ezt abba és add vissza a csomagom! – förmedtem rá újból, miközben próbáltam visszaszerezni a vitaminjaimat, de mindig úgy tartotta, hogy ne érhessem el őket.
Öt percig csak össze-vissza hadonásztunk, sőt, én még meg is kergettem őt, de már nagyon fogytán volt a türelmem. Aggódtam, hogy esetleg kiszakad a zacskó, Chris megtudja, mi is lapul a csomagba és még jobban csalódik bennem.
- CHRIS! Te világ barma! Add már ide azt a redvás csomagot, az ég szerelmére is!! Hagyd már abba a kalimpálást! Törékeny!
Erre már Chris is felkapta a fejét és gyanúsan méregetni kezdett.
- Miért, mi van benne Őméltósága, ha szabad megtudnom? – kérdezte sértetten.
- Hát... Öööö.... Izé... Szóval mondtam, hogy Yuurinak szeretnék valami ajándékot és úgy gondoltam, hogy egy videó nem elég, ezért rendeltem neki valamit... De nem mondom el mit, mert tudom, hogy nem bírnád megállni, hogy ne meséld el Pichitnek, ő meg továbbadná Yurrinak, szóval izé... Érted.
- Én csak annyit értek ebből az egészből, hogy vagy hazudsz, vagy nem bízol meg bennem. És téged ismerve inkább az utóbbira voksolnék. Nagyon köszönöm... Hetek óta itt vagyok, segítek neked, veled vagyok, ápollak, figyelek rád és te még ezek után se tudsz megbízni bennem. Eleinte azt hittem, velem van a baj, nem nyitok feléd eléggé, nem elég szoros a barátságunk, de most már tudom, hogy egyedül a te fejeddel van a baj – fakadt ki keserűen, majd betrappolt a vendégszobába és becsapta maga mögött az ajtót.

Sajnálom Chris! Nem is tudod, milyen közel állsz a valósághoz... Tényleg velem van a hiba, pontosabban, én magam vagyok az. Undorító ember vagyok, aki a saját borzasztóságát még csak rendesen leplezni sem tudja anélkül, hogy nem ártana a körülötte levőknek.

A sötét gondolataimmal együtt feküdtem az ágyamon, majd pár perccel később elkezdtem kibontani a csomagot, ami a netes leíráshoz hűen pár vitaminos dobozt rejtett. Gyorsan átfutottam a mellékelt tájékoztatót, mi szerint, mivel ez csak vitamin, annyit lehet belőle enni egy nap, amennyit csak akarok. Tehát, szerintem, minél nagyobb a dózis, annál nagyobb a hatás is, így logikus, nem? Az útmutató szerint a legjobb hatást akkor éri el a vitamin, ha éhgyomorra veszik be és még minimum pár óráig nem esznek utána.

Viszont, mivel én már reggeliztem ma, sőt, edzés után még egy salátát is ennem kellett Chrissel, szóval valahogy meg kell oldanom, hogy ne legyen semmi a gyomromban. Felpattantam és a fürdő felé vettem az irány, majd megpróbáltam meghánytatni magam. Először sós forró vizet ittam, mert azt olvastam a neten, hogy az segít. Majd össze-vissza ugráltam, hogy felkeveredjen a gyomrom... Olyan furcsa, ezt most csinálom először, de nem igazán érzem, hogy ettől hányni tudnék. Majd ledugom két ujjamat a torkomon és ingerelni kezdem a nyelőcsövem. Borzasztóan fáj, már a könnyeim is folynak, de végül, nagy nehezen elérem a kívánt hatást.

Visszamentem a szobámba és bevettem két vitamint, és bíztam benne, hogy Yakov nem ér még egy darabig haza és nem vacsorázunk a közeljövőben.
Mivel ma eléggé elfáradtam, csak fekszem az ágyamon és próbálok minél előbb álomba merülni. Azonban pihenésemet egy bizonytalan kopogás zavarja meg. Álomkórósan az ajtó felé fordítom a fejem és meglátom Chris aggódó fejét.

- Victor? Rosszul vagy? Az előbb olyan hangokat hallottam, mintha hánytál volna és most is nagyon sápadt vagy...
- Öhm, hát igen, azt hiszem nincs ma valami rendben a gyomrommal, már ebéd után is eléggé fájt. Lehet, hogy romlott volt a salátán az öntet... Viszont ne haragudj az előbbiért – utaltam itt a csomagos incidensre – Nem azért nem akartam elmondani, mert nem bízom benned, csak mindenképpen meglepetést akartam okozni Yuurinak. És nem csak neki, hanem neked is, és ezért nem akartam elmondani, hogy mi is van a csomagban...
- Te ne haragudj, hogy olyan hülyeségeket mondtam neked. Igazad van, hogy ha nem akarod elmondani, nem is kell. Csak féltelek. Viszont tényleg elég ramatyul nézel ki, szerintem aludj egy kicsit, én addig főzök levest.
- Köszönöm – néztem hálásan barátomra, majd lehunytam a szemeimet. A bűntudatom azonban nem hagyott aludni, hiszen már megint hazudtam egy hozzám közel álló embernek.