Born to make history? (Victuuri)

13.

Victor

Végül szerencsére sikerült alvást színlelnem, amikor Chris szólt volna, hogy kész a leves, így megúsztam, hogy akkor kelljen ennem belőle. Csak késő este másztam elő a szobámból (addigra sikerült bevennem még három tablettát, az „ebédemet"). Szinte eufórikus érzést okozott a hasam üressége, úgyhogy boldogan indultam le a nappaliba, ahol barátom épp Yakovval beszélgetett valamiről.
- Sziasztok! – köszöntem jókedvűen majd lehuppantam a fotelbe.
- Victor, jobban vagy már? Csak a hasad fájt vagy más is? – kérdezte aggódva Chris.
- Vitya, tényleg elég sápadt vagy, de ugye nem leszel megint beteg? Még csak most kezdted el az edzéseket, szedd össze magad! – mondta kissé dorgálóan az edzőm, majd az asztalon heverő újságért nyúlt.
- Utánanéztem a neten, lehet, hogy tényleg csak egy egyszerű gyomorrontás, de most megint van ez a hányós hasmenéses vírus... Viszont, ha a fejed is fájt, akkor lehet, hogy ez a bárányhimlő szövődménye...
- Ugyan már Chris. Én nem is voltam még bárányhimlős... Nyugodj meg, semmi bajom, biztos csak a salátaöntet volt a hibás, de már jól vagyok. Fölösleges annyit bújnod a webbeteget, teljesen jól vagyok, holnap már mehetünk is újra edzeni.

Szerencsére legjobb barátomnak úgy tűnt, ezt hallva sikerült megnyugodnia és már indult is a konyhába, hogy megmelegítse a levesemet. Megettem egy egész tányérnyit, hogy mindenki megnyugodjon, majd elmentem zuhanyozni. Megint megpróbálkoztam a hánytatással, de nem sikerült. A biztonság kedvéért azért bevettem pár tablettát, majd megpróbáltam aludni, de nem sikerült.

Pár óra kínkeserves próbálkozás után lementem a nappaliba, és mivel úgy tűnt, már mindenki alszik, elcsentem egy altatót, majd már ténylegesen is álomba szenderültem a kanapén.
Reggel egy mérges Chris keltegetett és rögtön kiborult azon, hogy már megint mesterséges módon aludtam el.
- De Chris, értsd meg, nekem ez nem megy... Yuuri mellett mindig simán elaludtam, de mostanában nem vagyok képes erre...

Végül kiderült, hogy már jócskán késésben vagyunk, szóval a veszekedés miatt nem maradt idő a reggelire (hála égnek), de Chris a lelkemre kötötte, hogy emiatt edzés után rendesen kell ennünk, sőt odafelé vesz nekem smoothiet, amit mindenképp meg kell innom. Az egyik reggelizőhelyen meg is vette a turmixot, viszont amíg ő bement köszönni egy ismerősének az egyik üzletbe, én kiöntöttem azt egy kukába, majd az üres poharat megmutattam neki. Ő büszkén nézett rám, mit sem sejtve vigyorgott, én pedig szintén büszke voltam magamra.

Az edzés után eléggé fáradt voltam, de mindezt arra fogtam, hogy túl sok volt a kihagyás. Az öltözőben bevettem a tablettáimat, majd követtem Christ, aki egy nemrég megnyílt étterembe akart vinni ebédelni. Útközben megkértem, hogy menjünk be egy sportboltba, mert szerettem volna magamnak venni valami új tréningruhát, de ezt persze csak időhúzás gyanánt találtam ki.
A boltban viszont találtam egy pár aranyos kutyás élvédőt, amit gyorsan meg is vettem Yuurinak.

Erről jut eszembe, holnap már tényleg találkozunk. Reggel még kell mennem edzésre, de aztán már délután repülünk is Thaiföldre! Nagyon várom már a találkozást, iszonyatosan hiányzik Yuuri, viszont félek attól, hogy esetleg ő is észreveszi, hogy híztam, vagy hogy nem vagyok elég izmos...

Sajnos az ebédet nem úsztam meg, ráadásul egy nagyon finom, Katsudonhoz hasonló keleti kaját ettem, de tudtam, hogy nem élvezhetem sokáig ezt. Desszert előtt kimentem a mosdóba és „visszaadtam mindent a természetnek". Majd megmostam az arcom, és hogy ne tűnjek olyan sápadtnak, ugráltam kicsit, amitől teljesen kivörösödött az arcom.
Mikor visszamentem az asztalhoz, Chris egyből rákérdezett, hogy mitől vagyok ilyen piros, én meg nevetve (bár belül magamat marcangolva) azt hazudtam neki, hogy valamit megzavarhattam a hangokból ítélve a mosdóban. Természetesen azt is hozzátettem, hogy a látványtól, ami elém tárult, mikor elmentem az egyik fülke mellett, elment az étvágyam, ezért nem kérek már semmit.

Este aztán pont vacsoraidő előtt „aludtam el", ezért kihagyhattam azt az étkezést is. Emiatt boldog voltam, de tudtam, hogy ezt nem folytathatom így sokáig. Végül, mivel megint nem tudtam aludni, éjjel felkeltem és összepakoltam, majd felmentem egy kicsit a netre.

Amit ott találtam, az eléggé megdöbbentett: nagyon sok cikk volt fent rólunk Chrisszel és többségük szerint mi egy párt alkotunk. Ezen persze kicsit nevetnem kellett, hiszen Chris tényleg nagyon jó barát, de soha nem tudnék iránta úgy érezni. Tény és való, hogy mióta itt van Oroszországban, rengeteget érintkezünk, sokszor megölel, de ettől még nem kellene azt állítaniuk, hogy szerelmes vagyok belé. Főleg, hogy nekem ott van Yuuri, Chris meg mostanában feltűnően sokat írogat Phichittel, persze, ő állítja, hogy csak Yuuriról érdeklődik, de engem nem tud átejteni.

Megnyitottam pár ilyen cikket, és szinte tényleg mindegyikben van olyan kép, amin a barátom éppen megölel, vagy megfogja a kezemet, sokban azt is említik, hogy Chris ideiglenesen nálam lakik (mármint Yakovnál, de ez részletkérdés), együtt edzünk, együtt járunk ebédelni meg ilyenek. Jó, tényleg, külsős szemmel nézve talán még én is azt mondanám, hogy ez nemcsak barátság, de nekem ott van Yuuri, miért is akarnék mást?

Még a tegnapi videónkat is felhasználták arra, hogy szerelmespárnak állítsanak be minket, pedig az a felvétel Yuurinak szólt... Hihetetlen, mire nem képes a média a magasabb olvasottságért... Remélem, Yuuri nem olvassa ezeket, vagy ha mégis, átlát a szitán és tudja, vagy legalábbis érzi, hogy ez az egész hülyeség. Soha nem csalnám meg őt, semmi pénzért sem.

Végül olyan hajnali kettő tájékán befejeztem a pakolást és arra gondoltam, hogy most már tényleg aludnom kellene, amikor jelzett a telefonom, hogy üzenetem érkezett. Kissé bosszúsan oldottam fel a képernyőzárat, a haragom helyét viszont rögtön átvette a színtiszta aggodalom, amikor megláttam az üzenetet, amit Phichit küldött.

ThaiPhichit:
Victor! Ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak, remélem még fent vagy. Yuuri elég rosszul volt az este, bezárkózott a vécébe és már megint vagdosta magát, de nem tudom miért. Nem hajlandó beszélni velünk, viszont az előbb be kellett hoznunk őt a kórháza, annyira rosszul volt. Tudnátok esetleg holnap korábban jönni?

Victor(a ruszki):
Úristen... Persze, az első géppel megyünk. De hogy érted azt, hogy MEGINT vagdosta magát??

ThaiPhichit:
Hát... Amíg Japánban volt azzal a szörnyeteggel, elég sokszor megtörtént... Meg néha, amikor eszébe jut egy-egy emlék vele kapcsolatban, öntudatlanul is bántja magát... De a mai az egy elég extrém eset volt ☹

Victor(a ruszki):
Milyen szörnyeteg? Mi történt Japánban????És én erről miért nem tudok semmit sem?!

ThaiPhichit:
Chris nem beszélt veled erről? o_o Nekem azt mondta, hogy mindent tudsz...

Ezt olvasva iszonyatosan dühös lettem, szinte feltéptem az ajtót és rohantam Chrishez,
- Vi... Victor, mi történt? – kérdezte álmosan, ahogy meglátott.
Rögtön az orra alá nyomtam a telefonomat, majd türelmetlenül vártam, hogy dalolni kezdjen.