Sosem hagylak egyedül [JAVÍTÁS ALATT]

38.rész

|stúdióban|
-Szervusz Shawn!-köszön egy halvány mosollyal Andrew, és válaszként csak bólintok.
-Szóval...csak azért hívtalak téged ide, mert bocsánatot akarok kérni tőled. Nem tudtam, hogy ennyire fontos neked ő, és tudom, hogy ez egyáltalán nem volt megszokott tőlem, mert inkább barátodkét szeretném, hogy tekints rám, mint a menedzseredként...tudom, hogy erre semmi mentségem, de válalom a felelőséget a hibámért, és soha többé nem szólok bele a magánéletedbe, és nagyon sajnálom haver.-fejezi be, majd még egy muffint tömök az arcomba (mert ugyebár muffinból sosem elég)
-Elfogadom a bocsánat kérésed, de ettől még ugyanúgy haragszom rád-mondom
-Köszönöm-mosolyog
-Na...koncertek...-kezdem
-Igen igen...szóval lemondtam az elkövetkezendő fél évre az összeset, és csak egy-kettő interjúra valamint díjátadókra kell elmenned... természetesen ezek csak azok amik rendkívül fontosak..ezeket is lemondtam volna, de nem tehetem-mondja egy szomorú mosollyal az arcán
-Kösz haver...
-Elmegyünk starbuck-ozni?-veti fel az ötletet a menedzserem
-Oké-egyezem bele
Kb 15 perc volt az út...nem beszéltünk sokat, de nem is nagyon zavart
Most itt vagyunk a kávézóban, márha lehet ezt így hívni...
-Egy karalamellás frappucsínót szeretnék kérni egy csokis muffinnal-mondom az eladó nőnek, aki furán néz rám, hisz egy sapkában, napszemvegben és orrig magaskodó sárga piros kockás sálban vagyok ott, nehogy felismerjenek.
-Mit írhatok a poharára?-kérdezi a csaj
-Öhm....Peter-mondom
-Tessék
-Köszönöm-felelek gyorsan, majd elindulok egy  üres asztalhoz, Anderwval mögöttem.
Rengeteg dologról beszélgettünk. Kiadtam magamból mindent neki, és nem érdekelt, ha bárki felismer...akkor is sírnék. Hisz a rajongóknak az tetszik, ha magamat adom, és nem leszek olyan, amilyen nem akarok lenni...tehát sírtam. Csak úgy, mint egy öt éves. De mint mondtam nem érdekelt. De beszélgettünk másról is. A karrieremről, Camiláról, de szó volt az ő életéről is.
És most otthon vagyok. Egyedül. Ismét. Ezer meg ezer gondolattal. És felemésztenek.

|a temetésen|
A templomban mindenki síri csöndben hallgatja a pap beszédét. De nem tudok rá koncentrálni. Aztán meghallom a nevem.
-Kérjük Shawn Mendest, hogy fáradjon ki, s mondjon beszédet s búcsuzzon el Leticia Bakertől.- kicsit megrémülök nevem hallatán, de muszáj lesz kimennem, és sírás nélkül beszédet mondanom. Oké Shawn, meg tudod csinálni. Ha több tízezer ember előtt megy, akkor egy temetésen is sikerülni fog.
Mély levegő, kifúj
Mély levegő, kifúj
-Elnézést kérek, nem készültem, de megtisztelő, hogy Let rám gondolt a búcsúbeszéd elmondása kép. Nem olyan rég ismertem meg eme csodálatos nőt, ésérhetetlen fájdalmat okoz halála. Hisz tagadni sem érdemes, hogy ő volt, van, és lesz is életem szerelme. Életem végéig bűntudatom lesz, amiért bármikor jót akartam neki, mindig bántottam. Higyék el, a karomat is oda adnám, ha csak még egyszer láthatnám őt mosolyogni. Ha csak utoljára kiabálna velem. Ha csak egyszerűen kezetfognánk.-kudarcba fulladt tervem, miszerint sírás nélkül beszélek. Egy kettő könnycseppnek muszáj bolt ki bugyannia szemem sarkából.-Mert ő megtanított arra, amire senki más nem volt képes. Mégpedig arra, hogyan szeressek feltétel nélkül, és visszavonhatatlanul....

// remélem tetszik, és bocsánat a kisebb nagyobb kihagyások miatt. igazaból egyáltalán nem tudtam hogy befelyezni a történetet, de így sikerült. Még lesz egy rész Shawn jövőjéről, és egy írói szemszög amiben kifejtem a véleményem a storymról és nem tudom mikor hozom őket, de számítsatok úgy, hogy kettő-három napon belül jön az utolsó rész Shawn szemszökéből. Addigis sziasztook👋👋//