Sosem hagylak egyedül [JAVÍTÁS ALATT]

6.rész

Shawn. És az a személy itt áll előttem. És egyenesen a szemembe néz. Kezdtük egyre jobban meg ismerni egymást. Hiba. Hiba volt ennyire közel engednem magamhoz. Szerettem, de nem gondoltam bele, hogy mit fog érezni, akkor amikor én már nem leszek. Vagy egyáltalàn szeret engem, úgy amint én Őt? Az érzelemek, amiket felé táplálok, Ő viszonozni fogja? Vagy egyszerűen csak elfelejt? Vagy gondolni fog rám minden nap?
-Min gondolkodsz?-kérdezte Shawn, miközben egymás mellett feküdtünk az ágyon, és erős karja átölelt.
-Csak...-kezdetem bele, de nem tudtam mit mondani-csak azon, hogy mi lesz akkor, ha ennél is jobban közel engedlek magamhoz.-valltam be elcsukló hangon
-Kellenek azok az emberek, akiket közel engedsz magadhoz, mert csak ők tudnak neked segíteni-mondta, miközben megjobban magához ölelt.
-De ha túl sok embernek nyíltam meg? Ha túl sok emberben hagyok űrt magam után?-kérdeztem. Tekintetem elkezdett honályosodni, szemem fátyolosodni kezdett
-Nincs gond azzal, ha sok emberrel vagy őszinte.-kezdte, mire én rögtön felkaptam a fejem, hogy belenézhessek káprázatos mogyoróbarna szemeibe-azzal van baj, ha senkinek sem nyílsz meg. És ne rettegj, ha űrt hagysz magad után, mert ebben az időben önzőnek kell lenned. Azt kell elsőszámba venned, hogy mi jó NEKED-mondta, és a neked szóra felém bökött. Amnyira jól esett, hogy ezt mondta. Próbáltam erősnek tünni, de nem ment. Ahogy ezt kimondta, egy könnycsepp legördűlt az arcomon. Oda nyúltam, hogy letöröljem, de Shawn nem engedte
-Hagyd majd én-mondta, olyan hangon, mintha én egy pici kis virág lennék, és minden kicsi szellőtől védeni kellene és lecsókolta a könnycseppet. Hirtelen, ahogy hozzám ért telt ajkaival, elkezdett hevesebben verni a szívem. Hirtelen azok a bizonyos pillangók feltámadtak a hasamban.
-Köszönöm-csak ennyit bírtam mondani majd újra szóra bírtam a számat-köszönöm, hogy ennyire törődsz velem.
-Tudod, ennél jobban semmit sem tennék szívesebben- a lelkem ahogy ezt kimodta, helyre állt kellett nekem ez a fiú. Jobban mint bármi más.
-Minden nap erre vártam. Arra, hogy valaki így vigyázzon, törődjön velem. Tudod....nem hittem volna, hogy tudok valakit ennyire szeretni mint téged. Ez teljesen más mint amit a barátaim iránz érzek.-valltam be kicsit félve, mert nem tudtam, mit fog erre, válaszolni. De meglepett amit tett. Hirtelen a telt ajkai megérintettèk az enyémeimet. Pulzusom, az egekbe szállt. Egy picit elhúzta az ajkait, majd a számra lehelt.
-Ezzel nem csak te vagy egyedül-mondta, majd tovább csókolt. Egyből viszonoztam a csókot, majd belemosolygott a csókba, ezzel jelezvén, hogy tetszik neki. Heves csókolzózásba kezdtünk majd levegőhiàny miatt szét kellett vàlnunk, de épphogy csak annyira húzódtam el tőle, hogy, belenézhessek a felejthetetlen barna szemeibe. Egy mosollyal váltam tőle el.
-Menjünk el valahova ketten?-dobta fe az ötletet, már lement a nap, ilyenkor mindig azt éreztem, hogy az enyém az egész világ de most, csak azt érzem, hogy a Miénk az egész világ, és csak arra vágytam, hogy csak a fiúval legyek. Ameddig csak lehet. Aztán eszembe jutott apám, Hannah, és Kim. Akik még mindig nem tudják, hogy mi van velem, hogy hol vagyok.
-Rendben, de előtte fel kell hívnom Hannah-t mert már biztos aggódnak.-mondtam majd egy halvány mosollyal ajándékoztam meg. Felültem és elkezdtem tàrcsázni Hannah telefon számát, aki az első csörgésre felvette.
-Hol vagy?-kérdezte aggodalmasan
-Shawnnal, de elmegyünk ketten sétálni a városba!-nyugtattam meg. Ő tudta, hogy ha valakivel ketten vagyok, őérte bármit megtennék, hogy jobban szeretem őt mint bármi, vagy bárki mást, így tőle vártam a legnagyobb megértést
-Jólvan kislány, de beszélned kell apáddal! Úgy dühöng. Aggódik érted nagyon!-mondta aggodalmasan Hannah
-Rendben add oda neki a telefonod!-mondtam kicsit félve...