Sosem hagylak egyedül [JAVÍTÁS ALATT]

15.rész

Aztán meg.......betoppant. Ott állt mellettem, és mindenkinek mintha feladta volna a szolgálatot az állkapcsuk. Mindenki tàltott szájjal nézett mindket. Főleg Kim. Inkàbb haragot làttam a szemében meg persze a csalódottság. Belefájdúlt a szívem mikor megláttam.
-Mi a gond?-kérdeztem meglepetten, mert tudták, azt hogy van barátom, ráadásul azt is, hogy ki is Ő. Kivéve Kimet. Ő nem tudott semmiről
-Azt kérded mi a gond, mikor el akarsz menni az Isten háta mögé, egy fiúval, ráadásul, az éjszaka közepén jelented be, hogy percek múlva indulsz el, nem is tudom hová, egy idegen fiúval, és azt sem tudom kivel.-üvöltözött apa
Én meg csak ott álltam mint valami szobor, begyökerezett lábbakkal, miközben hagyom, hogy mindenki ott üvöltözzön nekem. Vagyos hagytam volna ha....
-Oké, szerintem ennyi ordibàlással megértette ennek a súlyát, de gondlojanak bele. Mindannyiójuk. Olyan betegségben élnek, hogy nem élhetik az életüket, csak éjel, nem élhetnek saját akaratuk szerint. Azt kell tenniük amit mondanak nekik. Mindig. Ezellen nem vàltoztathatnak. Legalàbbis azt hiszik, nem állhatnak ki magukért. De ha nehagyisten kiderülne holnap, hogy rákosok, akkor mi lenne az első gondolatmenetük? Hm? Nekem az lenne, hogy miért hagytam, hogy felülbírálják az èletem. Nem éltem át semmit sem. Egyedül otthon voltam, ment rohadtam a szobámban, várva, hogy egyszer be állítana valaki, és közölné velem, hogy példàul elutazunk. Vagy, hogy jött valaki. Vagy, hogy ajándékot küldtek nekem. Vagy egyszerűen azt, hogy közöljék velem azt, hogy nem sokára meghalok. Mert, hogy őszinte legyek, nekem ez is megfordulna a fejemben, vagy 100-szor, csak hogy csináljak valamit, mert nem bírnám ki, hogy itt rohadok a négy fal között, és nem csinálok semmit. Gondoljanak bele az ő helyzetébe, mielőtt döntenek felette. Itt van, mindjárt 20 évesen, semmi tapasztalattal az élettel szemben. Nincsen semmije. El kellene engedni őt, hogy járja a maga útját. Hogy elkövesse élete legnagyobb hibáit. Pèldául szerelembe esni SOKSZOR, vagy rossz vonatra szállni, vagy esetleg elmenni egy buliba, és hulla részegre innia magát. Nem várhatjàk el semelyik 20 évestől, hogy nehéz döntéseket hozzanak. Egyedül azt várhatják el tőle, hogy élje az életét, úgy ahogyan szeretné. El kellene fogadniuk, hogy már nem az a kislàny, akinek mindenbe kell segíteni. És ha ő úgy szeretné, hogy itt maradjon, semmi emlék, vagy hibák nélkül, akkor tessék. De azt el kell mondani, mert igaz, hogy ha nem lesznek maguk, mert meghallnak, akkor mi a szent szarral kezdjen egyedül? Nem tudja egyedül fizetni a számlàkat. Nem tudja egyedül ellátni magát, mert maguk úgy nevelték mint egy plázacicát, akinek nem kell mást tenni, minhogy lazul, és csak hagyja, hogy mások kiszolgálják.-fejezte be Shawn a hihetetlen hosszú monológjàt, és nem kell mondjam, teljesen igaza volt. Be kell látnom, hogy Ő a tökéletes ember arra, hogyha valamiben egyszerűen igaza van, nem hagyja, hogy más nyerjen egy vitában. Meg persze azt is el kell, hogy mondjam, egyszerűen mintha betapasztotta volna mindenkinek cellukszal a szájukat, merr köpni-nyelni nem tudtak. Nem tagadhatom, mindkettőnkön egy magabiztos mosoly volt, hogy nyertünk ebben a szócsatàban. Meg kell mondjam, sosem szerettem a családi veszekedéseket. Igazából azért, mert csak én veszthettem, mert nem mertem kimondani, azt amit valójában érzek. De végre sikerült. Na jó ígysem én mondtam ki a szavakat, hanem segítettek, de hát végre valaki kiàll értem. Hihetetlen ézés volt felülkerekedni ebben a szócsatában, hiszen eddig esélyem nem volt mint mondtam.
-Menjünk fel oké?-suttogta, higy csak én halljam. Megfogtam a kezét, és magam után húztam a fiút.
-Szeretnéd?-kérdezte, bár egyáltalán nem értetttem miért kérdezi ezt tőlem.
-Mégis mit?-kérdeztem, és megajándékoztam egy értetlen arcképpel, ami azt sugallta, hogy tényleg nem tudom mi a fenéről beszél
-Biztos szeretnél eljönni velem a turném végére? Mert ha nem szeretnél akkor megért...-itt be kellett fejeznie, mert az ajkaink egymásba tapadtak. Úgy bújtam hozzà, mintha most làtnám utoljára. Nagyon remélem, hogy ez nem egy jel arra, hogy nem látom többé...