Sosem hagylak egyedül [JAVÍTÁS ALATT]

4.rész

Persze Kim csinált vele először, mivel ő állta ki a sort, és utána jöhettem csak én.
-Szia, megkérdezhetem, hogy egy ilyen gyönyörű lány mint te, miért rejtőzik a nap elöl ennyire?-kérdezte, Shawn mézédes hangjával, miközben méregette zöldeskék szememet
-Öhhm... XP- mondtam neki kivsit zavartan, mert általában a barátaimon, és az orvosomon kívül, senit nem szokott érdekelni, hogy mi van velem, így egy kicsit meglepett.
-Ugye tudod, hogy ezzel nem sokat mondtál?-mondta nekem nevetve. Határozottan NEKEM. Egyenesen bele nézhettem a hihetetlenül csodás mogyoróbarna szemeibe. Úriseten... most esett le.... beleszerettem, de nem hagyhatom, hogy viszonozza az érzelmeimet.
Jó, jo. Nyugi próbáltam nyugtatni magam amikor...
-Jó, tudom, hogy szép szemeim vannak, sokan mondták!-mondta elfolytva egy mosolyt. Ezzel a pillanattal éreztem, hogy rögtön elpirulok, így csak néztem a lábunkat. Még így is éreztem a tekintetét a fejm búbján, ezért felnéztem rá. És ő pedig le rám.
-Elpirultál-mondta nekem mézesmázos hangon
-Nem nem is igaz!!! Jó talán.-valltam be magamnak és az arcomat beletemettem a két tenyerm közé
-Még mindig nem válszoltát a kérdésemre- mire én csak értetlenül banbultam magam elé-tudod, az XP vagy mi!-nevetett fel amire én csak moslyogtam
-Ja, igen tényleg. Igarából allergiás vagyok a UV fényekre.-valltam be
-Mármint nem jöhettél volna ki ide?
-Igen.
-Akkor most miért vagy itt?-kérdezte aggodalmasan
-Igazából...-habozam egy kivsit majd újra belekezdtem-igazából, csak is miattad!
-Meg persze miattam!-mondta Kim, de Shawn csak eleresztette ezt a füle mellett
-Ugye... ez nem halálos?-kérdezte eléggé komolyan,mire én csak lefelé néztem ezzel utalva a válaszomra
-Miattam ki jöttél a napfényre, nogy készíthets egy hülye képet?-kérdezte, egy kicsit túlreagálva a dolgokat, ahoz képest, hogy egy perce tudja, hogy kétezem a földön. Majd megmarkolta a csuklóm, és be rángatott a hotelbe.
-Még is mit művelsz???-kérdeztem értetlenül bár meglepett, hogy nem félelem áradt szét a testemben, hanem a düh. Színte érseztem, ahogy a düh az ereimen keresztül el jut minden porvikámba, ahogy átjátja a testem.
-Éppen megmentelek a biztos haláltol-mondta már fura volt, mert amennyire feszült volt a helyzet, Ő még is nyugodt tudott maradni. Majd észre vette, hogy én egy cseppet sem vagyok nyugodt, és oda jött hozzám majd megölelt. Nem tudtam mit akarhat tőlem, de azonnal viszonoztam az ölelését, jól esett, hogy valaki vigyáz rám. Bele teletelhetett egy pár percre, mire szét tudtuk magunkat választani egymástól, én egy pillanatra sem akartam elereszteni a karjaim közül a fiút, és azt láttam, hogy ő sem akar engem. Épphogy csak annyira tolt el magától, hogy bele tudjon nézni a szemembe...