Sosem hagylak egyedül [JAVÍTÁS ALATT]

7.rész

-Még is hol a pokolban vagy???-kérdezte apám a dühött hallottam a hangjában, amit teljesen megértek
-Nyugi nincs semmi bajom! Oké? Jól vagyok! Elmegyek egy ismerősömmel sétálni, és beszélgetni
-Egy fiúval?- kérdezte dühöngve, de már próbált lenyugodni amitől én is megnyugodtam
-Igen-válaszoltam semmlegesen
-Kivel?? Gary-vel? Henry-vel? Vagy Daniellel?-kérdezte, mintha semmi nem történt volna
-Semelyikkel sem-ahogy kimondtam rögtön megbántam mert tudtam, hogy ezen rögtön felfogja kapni ezen a vizet. Jól is selytettem
-Akkor mégis kivel??? Találkoztál egy nyápiccal, és rögtön oda adod a szíved neki?-kérdezte felháborodva mire én
-Igen és megis mi a baj van ezzel? Ahogy megbismertem féltékeny leszel, mert lesz egy olyan fiú akit jobban szeretek mint bárki mást? Nem tilthatsz el engem senkitől, mert nem dönthetsz felettem!-mondtam de ahogy hozzávágtam a fejéhez ezeket a szavakat, rögtön megbántam, hiszen, ha belehondolunk miatta is köszönhetem az életemet, és mindig próbáltam úgy viselkedni, hogy neki könnyebb legyen elviselni engem, hogy egy pillanatra sem hagyhat egyedül mert annyira félt, hogy bármi bajom lesz. Amit egyrészben meg is értek, de egy idő után, annyira idegesített, hogy egyfolytában felügyeltek, és meg van szabva, hogy mikor mit csinálok. Jó volt ezt kiadni magamból, de nem gondoltam bele az ő helyzetébe, ugyan is ő elveszettem azt az embert, akivel eltervezte, hogy leéli az életét, hogy mindketten a gyerekeik nevetésére kelhetnek, és annyi boldog pillanatot élhetnek át együtt. Ehelyett én mindezt a mesebeli álmot elsörve, úgyhogy eloszor kezdtem, hogy apámtól elveszem azt a személyt, akit a legjobban szeret. Minden nap akkora bűntudattal ébredtem, hogy azt leírni nem tudom, és annyira hálás vagyok neki, hogy felnevelt, és a betegségemmel együtt felnevelt, és az életemet boldoggá tettem, de ezt ő nem veheti el tőlem. Én a szerelmemmel akrtam lenni. Csak vele.
-Apa... nem úgy értettem!-próbáltam menteni a menthetetlent, de látszólag őt ezt nem érdekelte
-Nem ne sajnáld! Teljesen igazad van! Majd később beszélünk, és remélem, majg egyszer meg ismerhetem a szerencsés fiút.-mondta de semmit semmtudtam ki venni a hangából. Letette. El akartam volna köszönni tőle, de nem tudtam. Hirtelen Shawn, hátulról megölelt, és elkezdte csókolgatni a nyakam, mire én rögtön elnevettem magam.
-Minden oké?-kérdezte
-Igen, persze! Mert?
-Csak hallodtam, hogy felemeled a hangod!-mondta azzal a tipikus védelmező hangjával
-Csak elegem van abból, hogy mindenki megmondja mit csináljak!-feleltem egyszerűen, majd nyomtam egy puszit a csodaszép meggyvörös ajkaira- felveszem a cipőm is idulhatunk!- mondtam, mire kibújtam erősen szorító karjai közül. Jó nem volt könnyű, mert egyre erősebben szorított, de végül megadta magát, és elengedett
-Siess baba-mondta nevetve
-baba?-kérdeztem fura ez a becenév, de tetszett
-Nem tetszik?-kérdezte csalódottan
-De nagyon tetszik! Meg tudnám szokni-mondtam, mire felcsillant a szeme mint egy kisgyereknek- indulhatunk?-kérdeztem, mikor màr felvettem a kis táskámat is.
-Igen-mondta izgatottan
-Hova akrasz vinni?-kérdeztem kíváncsian, mire csak annyit felelt, hogy
-Meglepetés
-Ahhj ne már! Tudod, hogy örökös kíváncsi vagyok!-emlékeztettem
-De aki kíváncsi hamar megörekszik-nevetett fel, aztán már sétáltunk is
-Shawn-kezdtem bele
-Igen baba?
-Nem gondolod, hogy ha te adhattál nekem egy becenevet, nekem is kéne adnom neked?-kérdeztem nevetve, mire ő is felnevetett.