Sosem hagylak egyedül [JAVÍTÁS ALATT]

18.rész

Kèt erősen szorító karra ébredtem fel. Olyan aranyosan szuszogott a szerelmem, hogy azt hittem sosem fogom tudni elengedni Őt. Muszáj volt csinálnom róla egy képet, hisz olyan aranyosan biggyesztette le ajkait. De... és ekkkor esett le, hogy teljesen nem emlékszem mi történt tegnap éjszaka. Leget mindenről tud? Lehet látott a padlón összetörve? Nem tudom, de rettenetesen fèltem. Féltem, hogy megtudja? Nem. Nem emiatt féltem. Amiatt, mert tudtam, ha kiderül, mi is történt valójában hamarabb kell elválnom tőle mint 5 nap.
-Mi történt tegnap este, baba?-kérdezte Shawn, kómásan, amit megértek, hisz reggel 6 óra volt. És ilyenkor még aludni szokott-teljesen összetörtnek tűnktél, és ott feküdtél a padlón, kisírt szemekkel.-mondta egy aggódó pillantást vetve felém. Most döntenem kellett. Vagy elmondom, és "nyugodt" lelkiismerettel alszom el, (amit kétlek, mert hátba szúrom azt a személyt, aki a vilàgot jelentette számomra), vagy elmondom az igazat, ezáltal még a rajongóinak is a szomorúságát kell látniuk.
-Nem. Semmi sincs rendben.-mondtam fapofával, magy valahogy kikászálódtam az erősen magához szorító karjai közül. Mondanom sem kell, életem legnehezebb döntése volt ez. És őszintén remèlem, hogy egyszer majd belátja Ő is, hogy nem én vagyok számára a megfelelő. Egyszer ígyis úgyis el kell hagynom akaratom ellenére. Hát miért ne most?
-Kifejtenéd bővebben a bajod?-kérdezte, majd ingerülten a gyönyörű bara göndör fűrtjeibe túr.
-Én...én ne...nem érzem ugyan ezt amit te énirántam.-mondtam a maró, lassan már égető könnyeimmel küszködve
-Szóval azt akarod mondani, hogy nem szeretsz. Igaz?-kérdezte, mire én lassan lesütött szemmel bólintottam- Mondd ezt a szemembe.-kicsit haboztam, de Shawnnak teljesen elborult az agya szavaim hallatán.-MONDD!-üvöltött rám, mire teljesen elragadott a félelem. Majd lassan a szemébe néztem.
-Shawn Peter Raul Mendes én bármennyire is szeretném nem tudom viszonozni az érzéseket, melyeket te érzel irántam-mondtam a szemébe. Ennél nagyobb hazudságot, én sem gondoltam volna, hogy kimondok valaha is ajkaimon. Szaggatottan vettem a levegőt, és mostmàr szabad utat engedve könnyeimnek. Félelem átjárta az egész testem. Melenéztem a csodálatos mogyoró barna szemeibe, és düh helyett csalódottságot vèltem felfedezni. Teljesen megértettem. Én is így reagáltam volna, vagy az is lehet, hogy tomboltam volna. Igaza volt a családomnak. Elkellett volna engednem. Mi két teljesen eltérő világhoz tartozunk. Ő neki ott van az éneklés, a megannyi túrné, és persze a tömérdeknyi interjúk. Az én világom meg teljesen átlagos. A betegségemen kívül. És nekem egyedül az iskola, és a betegségem van. Ég és föld. Reménytelin tekintettem rá minden egyes pillanatban, mintha csak azt várnám, hogy az Isten odateremtene egy hatalmas létrát. Minden egyes pillanatban ebben reménykedtem, de minden egyes másodperccel reménytelibben pillantok fel az égboltra. Mintha azt várnàm, hogy megszánnak akik fenn élnek a mennyben. Reményfoszlotta voltam. Nem értettem mivel érdemelhettem ki ezt a büntetést, de vettem az adást, és lelépek. Kilépek Shawn életéből, akár tetszik neki ez, akár nem.
-Csak egy valamit tegyél meg nekem.-próbáltam erősnek mutatni magam, de korántsem sikerült.
-Még te kérsz valamit? TE CSAK JÁTSZOTTÁL VELEM. KIHASZNÁLTÁL. MINDENT MEGKAPTÁL, ÉS UTÁNA ELDOBTÁL, MINT EGY HASZNÁLT, SEMMIRE KELLŐ RONYGYOT. MEGKAPTAD AMIT AKARSZ. BEJERTÉL A TV-BE ÉS MINDEN ÚJSÁG CSAK RÓLUNK ÁRADOZIK.-üvöltözött velem, mire elhagyta az utolsó könnycsepp az arcom megszólaltam
-Nem nekem tedd meg. Hanem a barátaidért. A családod ért. De legfőképpen megad miatt. AZT KÉRTEM VOLNA, HOGY NE VSINÁLJ SEMMI HÜLYESÉGET. EZT AZ EGYETLEN DOLGOT. ELHIHETED NEKEM BAROMI NEHÉZ EZT ELVISELNI, AKÁR CSAK NEKED! ÉN NEM AKARTAM A CÍMLAPRA KERÜLNI. A TV-BE SEM SZERETTEM VOLNA BEKERÜLNI. DE ELVÁLALTAM MIATTAD. ŐSZINTÉN REMÉLTEM, HOGY EZ CSAK EGY FELLÁNGOLÁS LESZ, MIT EGY KISEBB IDŐ MÚLVA MIND A KETTEM ELFELEJTÜNK, DE BE KELLETT LÀTNOM, HOGY KÉTSÉGEN KÍVÜL, ÉS VISSZAVONHATATLANUL BELÉD SZERTTEM.-ahogy kimondtam, rögtön vissza szívtam. Az volt, hogy nem mondod meg neki az igazat-gondoltam magamban. Higy lehetek ekkora barom?
-Tehát szeretsz.-szűrte le belőle a lényeget. Szuper Letty ezt is elszúrtad
-Igen. De el kell most mennem, mert mi nem egymásnak vagyunk teremtve. Te... én.... ez az egész. Túlságosan zavaros nekem. Időre van szükségem. És nem egy-két napra, hanem lehet, mire felépülök beletelhet egy-két évbe. Azt szeretném, ha nem keresnél többet.-mondtam neki
-Akkor elengedlek. De csak, higy tudd én mindig itt leszek ha a segítségemre lenne szükséged.-mondta, kicsit lecsillapodott
-Reméljük nem kell-mondtam felszínesen
Mire ő közelebb hajolt, és elkezdett csókolni. Azonnal vissza csókoltam, de bár ne tettem volna. Pár perc alatt felfogtam a történéseket, és ellöktem magamtól. Iszonyúan csalódtam mindkettőnkben.
-Tehát tényleg szeretsz-mondta boldogan, mintha azt a hírt közölné, hogy feleségül vett valakit
-EZT MIÉRT KELLETT?-ordibáltam vele-EZ NEM SEGÍT! FOGD MÁR FEL, HOGY ÉN EL AKARLAK FELEJTENI. FELEJTENI AKAROK SHAWN. NEM ÉRTED?-kezdtek utat törni a sós égető könny cseppek az arcomon.
-Ha most azt hiszed, hogy ez neked nehéz egyedül, akkor tévedsz! NEKEM IS OLYAN SZAR MINT NEKED!-emelte fel a hangját-AZT HISZED OLYAN EGYSZERŰ DOLOG AZT A TÉNYT ELFOGADNI, HOGY AZ EMBER AMIBEN A LEGJOBBAN BÍZTÁL, HÁTBA SZÚR EGY BAZI NAGY BÁRDDÁL? EL SEM TUDOD HINNI MENNYIRE CSALÓDTAM BENNED. AZT HISZED EZZEL MINDEN MEGOLDASZ? HÁT KURVÁRA NEM. MINTHA KITÉPIK A SZÍVED, MAJD DARABIKRA SZAGGATJÁK AZT. NEM SEGÍT SEMMIN, AZ HA SZAKÍTUNK FOGD FEL. -ordibált velem, de egyáltalán nem lepődtem meg...
//bocsi, hogy ez ilyen befejezetlen, de semmiképpen nem akartam túl hosszú részt íni, úgyhogy a kövi részben folytatom❤️//