Apámnak eléggé tetszett Shawn. Mármint nem kedvelete meg úgy mint más haverjaimat, de jól kijöttek, aminek telejes szívemből örülök. Bátjàmnak bejött Shawn. Jóban lettek. Megkértem Shawnt, hogy ne beszéljen még egyenlőre a karrierjéről, mert nem akartam, hogy azt higgyék, hogy hencegni akar. Hál' istennek megértette, és ő sem akart róla beszélni, mert ő sem szerette volna, hogy ez alapján ítéljèk meg őt. Jacke persze rögtön tudta, hogy ki a párom, mert felismerte. Mondjuk, hogy a fenébe ne ismerte volna fel, hisz minden nap csakis róla áradoztam. Jót beszélgettünk evés közben. Apa igazán kitett magàért. Nagyon finomat főzött. Ebédelés közben elmeséltem nekik a VIP koncert jegyet, amit a szerelmemtől kaptam, és látszólag örültek neki, hogy végre kimozdulok valakivel. Ahogy befejeztük, Shawn tudott maradni, mert ő ott öltözik át, ott szokott készülődni a koncertje helyszínén, így tudott maradni, és együtt is megyünk az említett helyszínre. Segített kiválasztani a ruhámat, majd kimantem a fürdőbe, és elkezdtem sminkelni. Kicsit játszadoztam a smink tudásommal, mert mindig csak gyakorolni szoktam a füstösebb sminkeket, de úgy tartottam, hogy ez egy megfelelő alkalom arra, hogy egy ilyen smintket készítsek el magamnak. Fél óra múlva kész is voltam a minkemmel, majd a hajamat kiengedtem, majd kisebb loknikat varázsoltam egyenes hajamból a hajgöndörítőm segítségével. Kimentem a fürdőből, és ahogy beértem a szobámba, egy csodálatos mogyoró barna szemű, és káprázatos piros pozskásos fiúval találtam szemben magam. Megpördültem előtte, és megmutattam hogynézek ki.
-Na, hogy nezek ki?-kérdeztem mézes-mázos hangon
-Csodálatos vagy-mondta mire felcsillant a két gyönyörű szeme.
-köszö...-nem tudtam befelyezni amit elkezdtem, mert Shawn ajkait az enyéimhez tapasztotta. Vad csókolózásba kezdtünk, amit végül nekem kellett megszakítani, amit a világrt sem tettem volna de muszály volt, mivel indulnunk kellett
-Shawn-nevettem fel
-Mi a baj baba?-mondta a szívdöglesztő legy nyugodt és kisé rekedtes hangjával
-Indulnunk kell Shawnie!-mondtam mosolyogva, mire eszembe jutott az "egyeségünk". Miszerint egy Shawnie egyenlő egy puszival. Vigyorgott. A szokásosnál is jobban. Mire én nyomtam egy puszit a tellt ajkaira, ő a csípőmnél fogva közelebb húzott magához. Újra belépést kért a nyelve, hogy bele mászhasson a számba. Megengedtem neki.... bàr nem kellett volna. Így mégjobban fàjt tőle elválni.
-Shawn! A TE koncerted nem vár meg minket!-emlékeztettem, úgy, hogy a "TE" szót direkt kihangsúlyozva
-Oké, oké rendben-engedelmeskedett nekem, ès kiléptünk a hálószobámból, majd a kijárat felé vettük az irànyt mivel egy hangyànyit, de sütött a nap muszàly volt elvinni magunkkal egy fekete napernyőt. Szerencsére Shawnnék autója (ami elvisz a koncertre) a házunk előtt állt meg, így nem kellett sokat sétálni. Az út alig tartott egy 20 percnél több ideig. Egész végig Shawnnal beszélgettem. És most itt vagyok. Mármint most kell elköszönnöm Shawn karjai közül. Jó tudom 1 vagyis maximum 2 óràt kell kibírnom nélküle, de akkor is. VIP jegyet kaptam tőle, és az első sorba állhatok, így minden egyes pillanatàt làthatom a szerelmemmnek. Most még a színpad mögött vagyunk Shawnnal.
-Baba, nem akarsz velem énekelni?-kérdezte amire én nagyon megíjedtem, amit szerintem ő is észrevette, mert éreztem, ahogyan kikerekednek a szemeim- tudom, hogy nem szereted a tömeget de megtennéd értem?-kérdezte avval mézes-mázas cuki handjával amit annyira imádtam.
-Shawn én...én nekem nincs jó hangom.-mondtam egy picit megcsukló hangon
-Ez nem igaz. Te is tudod, hogy mennyire gyönyörű hangodvan, és ez egy tökéletes alkalom lenne, arra, hogy bemutassalak a rajongóimnak.-mondta még mindig Azzal a hangjával
-De....Shawn nekem nem fog menni. Egyszerüen a tömegben lefagyok. Nem bírom szóra bírni a szám.-mondtam rémülten, amire Shawn egy mosollyal válaszolt először, majd megfogta a csípőm, közelebb tolva magához, majd adozz egy olyan csókot amilyet még sohasem. Ebben minden érzelem benne volt. A vágy, (nem🔞😂😂😂) hogy énekeljek vele, az, hogy mennyire is szeret. Egyszerűen megbabonàzó volt...