Sosem hagylak egyedül [JAVÍTÁS ALATT]

17.rész

Mondanom sem kell, hogy visszavonhatatlanul beleszertettem. De bem tudok mást tenni. Egyszerűen én nem vagyok erre képes, hogy egy kapcsolatot 7000 kilóméterről própáljak fenntartani vagy viszonozni. Neki álandóan koncertekre kell járnia, intérjúkra, és a világ másik felén lakik. Ráadásul Ő egy világsztár. Neki arra van szüksége, hogy legyen egy személy, aki mindenhová elkíséri őt. Viszont én ezt nem tehettem. Egészen lassan 20 éves koromig nem mozdultam ki a szülő városomból. Semmi tapasztalattal. És lássuk be én még nagyban végzem az iskolát. Habár csak gépen, de akkoris. Vizsgákat kell letennem.

De mostmár nem csak a kapcsolatunkban kételgedtem, hanem magamban is. Hogyha együtt leszünk kettőnk közül Én leszek az aki majd nemtörődik a másikkal. Aki elhanyagolja a másik felet. Be kellett látnom, hogy ez így lesz jó. Ha Ő nem is így érzi, egyszer majd rá jön. Remélem.....
~~~~~~~~~~~~~~
Ahogy leszállt a gép, Shawnt rögtön megrohamozták a különféle újság írók, és természetesen a rajongók. Volt pár ember aki kérdezett a kapcsolatunkról, én hagytam, hihy Shawn beszéljen ugyanis senki sem kíváncsi rám. Végül vagy 30 ember kért tőlem is képet, és persze igent mondtam, de legbelül nemet mondtam volna, mert nemsokára véget kell vetni ennek a kapcsolatnak. Segítségre van szükségem. Egyedül nem tudom ezt feldolgozni. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Lehet, higy túl gyenge vagyok, de mindenkinek be kell látnia, hogy nem egyszerű elválni attól a személytől, akit a legjobban szeretünk. Ráadásul szeretem Őt. Ő is szeret Engem. De a sors így hozta a dolgokat, és remélem egyszer
Shawn is belátja. Tisztában voltam benne, hogy össze töröm Őt. Azt akit a legjobban szeretek. De nem tehetek mást. Így hozta az élet. Most éppen vacsirázunk Shawnnal, és a bandájával, és egyfojtában kérdezgetnek tőlem. Persze ez normális, mert nem ismernek de akkor is kellemetlen volt ez nekem. Nem szoktam meg, hogy én legyek egy beszélgetésenek a "közepén".
-Akkor Shawn ezért ír bármejikünknek. Igaz, haver?-kérdezte Andrew természetesen nevetve
-Nagyon úgy tűnik.-felelte Shawn zavartan.
-Nagyon jó, hogy végre itt vagy Letty. És megismerhetünk micsit jobban.-mondta az egyik banda tag
-Én is nagyon örülök.-feletem teljesen őszintén, mert habár a tudatomban van, hogy 7 nap múlva elváltak utjaink Shawnnal, még is legbelül örültem, hogy most itt lehetek Vele együtt. Azzal akivel a legjobban szeretek eggyütt lenni. Azóta mardosnak belül a különféle gondolatok, hogy itt hagyom Őt. Aztán jönnek a gondolatok, hogy olyan teóriák születnek, miszerint egy olcsó lotyó vagyok.
Teóriák, miszerint kihasznàltam a hírnevét, és a pénzét.
Teóriák, miszerint bele kerültem az újságba, hogy együtt vagyunk, elutazunk, és utána eldobom magam mellől.
Teóriák, miszerint a csapból is az fog folyni, hogy egy ribanc vagyok.
Kikészültem ezektől a gondolatoktól, ezért úgy döntöttem, hogy fel megyek.
-Neharagudjatok, de fel kell mennem. Fel kell hívnom pár ismerősömet, és beszélni velük pár sort.-hazudtam nekik. A liftbe térve, már egyáltalán nem akartam megállítani az égető sós könnycseppeket. Életem legeslegnehezebb döntése volt ezt meghozni. De be kell látnom, hogy így lesz a legjobb. Felértem, és hangos zokogásba kezdtem. Lábaim végleg feladtàk a szolgálatot, és a földre zuhantam. Olyan erővel, hogy be is szakadhatott volna alattam a padló. Azt kívàntam, hogy lepjen el a föld ebben a kegyetlen pillanatban. Mardosott a bűntudat, hogy azt fogja hinni, hogy kihasználom. Bömböltem. Mást nem is tehettem. Csak sírtam. Hangosan. Rettenetesen hangosan.
Mit is éreztem ebben a pillanatban?

Fájdalmat.
Rettenetes nagy fájdalmat. Akkorát, melyet egy ember nem is tud elbírni. A fájdalom, szépen, belülről járta át a testem. Minden egyes ici-pici erembe behatolt, ezze akkora fájdalmat képezbe bennem, hogy alig bírtam túl élni...