Arrogáns szomszédom | jjk. | ✔️

12.

Jungkook

– Hatvankilencedik, hetven harmadik, kilencvenkettedik, és százharmincharmadik jelentkező fáradjon a meghallgatásra. – olvasta fel hangosan egy fiatal nő a jelentkezők számát. Én már az elején hallottam magam, mivel én voltam a hatvankilencedik sorszámú. Egyből felpattantam a székről, és hajamba túrva, öltönyömet megigazítva indultam el a hölgy után. Bent a teremben három férfi, és egy női ügyész foglalt helyet, előttük egy halom papírral. Sorban az asztal előtt egy másik hosszabb asztal volt, előtte négy darab székkel.

– Kérem foglaljanak helyet, és a hatvankilencedik sorszámú interjúvozó kezdje a bemutatkozást. – mondta a nő egy halvány mosoly kíséretében, amint rám nézett, míg én ki fújva a tüdőmben tartott levegőt kezdtem bele.

– Jónapot kívánok tisztelt ügyésznő és ügyészurak. Jeon Jeongguknak hívnak, és a Szöuli Bűnügyi Egyetemen végeztem, az ügyészi részen. Huszonnégy éves vagyok, és az osztályomban én voltam a legjobb. Több kiválóan megoldott ügyem is van, amit a gyakorlaton kellett megoldani. – mondtam határozottan, míg az előttem ülő emberek csak egymásra néztek illetve össze is mosolyogtak, majd felém fordulva az egyik nagyjából velem egykorú férfi jelezte mosolyogva, hogy helyet foglalhatok, így meg hajolva leültem a helyemre és csak reménykedni tudtam.

———————

Nem is tudom pontosan, hogy mennyi idő telhetett el, amikor az egyik titkár egy lappal jött ki abból a teremből ahol mindenkit interjúvoztattak. Nyilvánvaló volt számomra, hogy  a listán azon kevés emberek vannak akik felvételt nyertek a Szöuli Ügyészi Irodába. Talán ha volt harminc jelentkező, de a közül a harminc közül én akartam lenni a legjobb. Így hát amint a parafatáblára kitűzték a kis papírt, hatalmas gyomorgörccsel a gyomromban indultam és csak imádkozni tudtam, hogy legyek aközött a négy ember közt, aki bejutott. Ez is benne volt a pakliban, hiszen csak négy embert vettek fel, se többet se kevesebbet. Dúlt bennem a tesztoszteron, a pedig szívverésem felgyorsult.

– "A felvételt nyert jelentkezők a Szöuli Ügyészi Hivatalba: Jeon Jeongguk, Min Seok Hyun,Park Jimin, Jung Hoseok. A következő meghallgatás egy év múlva lesz ugyanitt. Akik nem jutottak be, azoknak sok sikert kívánunk jövőre! " – hatalmas vigyor terült szét arcomon amikor megláttam, hogy én voltam az első a jelentkezők között, akiket felvettek. Egyből elővettem a telefonomat, hogy a barátaimmal közös csoportba beleírjam, hogy bizony sikerült a meghallgatás és valószínűleg holnap már kezdhetek is, ám ekkor egy nagyon ismerősen csengő női hang ütötte meg a fülem. A hang irányába fordultam, ám bár ne tettem volna. Szemeim kétszeresükre tágultak, amikor megláttam EunSoo-t sétálni maga mellett egy idősebb és egy vele egykorú férfival. Rajta és a mellette lévő srácon is egy fehér színű kabát volt, amin az egyik leghíresebb hírügynökség neve szerepelt. Lefagytam, és csak reménykedni tudtam, hogy nem azért vannak itt, amire egyből gondoltam.

– Byung-hoon! Hányszor mondjam el, hogy ne piszkálj az orrhangom miatt?! – kérdezte összevont szemöldökkel a szőkeség, akinek orra eléggé pirosas volt, hangja pedig kissé rekedten csengett.

– Amíg itt leszünk szöszi, addig bizony foglak vele piszkálni. – röhögte a srác, majd nevetve összeborzolta EunSoo haját utána pedig magához is ölelte. Tettére elszörnyedtem, majd nemsokra rá ördögi vigyorra húzva ajkaim odasétáltam hozzájuk.

– Sziasztok. – intettem, EunSoo pedig kerek szemekkel rám nézett, míg a srác mellette barátságosan nyújtotta a kezét.

– Üdvözletem. Én Lee Byung-hoon vagyok. – mutatkozott be, EunSoo pedig eközben undort keltő arccal nézett rám. Mit ne mondjak, eléggé vicces látványt nyújtott ami fokozta bennem az örömöt.

– EunSoo-ah! Te nem mutatkozol be? – kérdezte tőle Byung-hoon, míg a lány egy szemforgatás kíséretében bökött mellkasomra.

– Ismerem ezt a ba.. akarom mondani férfit. A szembe szomszédom. – vicsorgott rám, én meg már nem tudtam nagyobb mosolyra húzni ajkaim, annyira örültem hogy így húzhatom az agyát.

– Engem Jeon Jeongguknak hívnak. – ráztam kezet a fiúval, aki már épp szólásra nyitotta volna a száját, ám ekkor EunSoo hirtelen karon ragadta.

– Bocsi strucc láb, de nekünk mennünk kell. Szia! – hadarta el gyorsan, majd amilyen gyorsan csak tudta el ment a fiúval együtt, aki csak értetlenül követte őt.