Arrogáns szomszédom | jjk. | ✔️

37.

EunSoo

Ott álltam kezemben Jae Kukkal a repülőtéren arra várva, hogy új életet kezdhessek vele Japánban. Fájdalmas volt számomra ez a búcsú, melyet nem csak anyukáméktól, de egy levél formájában Jungkooktól is vettem. Mégha a szívem marasztalt is volna, a józan eszem azt diktálta, menjek. Hiszen így is elég nagy fájdalom volt számára az apukája elvesztése és még ki is derült, hogy az apja miattam halt meg. Miattam, hogy én élhessek. Mégha egy baleset is volt az egész, szörnyen fájt és a szívem valósággal megszakadt. A terminál előtt már jóval az indulás előtt ott sorakoztak az emberek, köztük mi is. A sírógörcs kerülgetett, valahányszor végig néztem egy-egy boldog szerelmes páron, akik majd kicsattanva a szerelemtől beszélgettek kéz a kézben. A gondolataimban mélyen elmerülve rántott vissza a valóságba kisfiam, Jae Kuk hangja.

– Apa! – kiáltotta örömtelien, mire kikerekedett szemekkel néztem abba az irányba amerre Jae Kuk is és akkor..megláttam Őt. Léptein gyorsítva közeledett felénk de mire reagálni tudtam volna, már puha ajkait éreztem meg, melyekkel mohón és hevesen vette birtokba az én ajkaim, hatalmas kezeivel közre fogva arcom. Szívem örömömben valósággal majd' felrobbant, míg szemeimbe könnyek gyűltek majd folytak végig arcomon.

– Úgy, de úgy hiányoztatok. – mondta Jungkook, míg az időközben kibuggyanó könnyeimet gyengéden letörölte szemem alól. Jae Kukra nézett mosolyogva akit elvett a kezemből és szorosan megölelte és jól megpuszilgatta amit Jae Kuk kacarászva viselt el. – Otthon szeretnék veled négyszemközt beszélni. – mondta Jungkook, majd megragadta a kis bőröndöm melyben a cuccaink voltak és húzni kezdte míg én követtem őket, gyomromban hatalmas gyomorgörccsel.

Amikor hazaértünk először hozzánk mentünk, aminek persze a szüleim nagyon örültek és vagy ezerszer köszönetet mondtak Jungkooknak amiért nem hagyta, hogy Jae Kukkal elmenjek olyan messzire. Persze míg Jae Kuk a nappaliban játszott a kedvenc játékával anyuékat megkértük, hogy aznap este vigyázzanak a fogadott unokájukra ugyanis nekünk Jungkookkal lesz mit bőven megbeszélnünk. Ők persze boldogan egyeztek bele, mi pedig nyugodt szívvel mentünk át a szemközti házba. Jó érzés volt újból abban a házban lenni, ahova rengeteg kedves emlék fűz, ám mégis kissé idegennek éreztem magam.

Csendben követtem Jungkookot a nappaliba ahol miután mindketten leültünk a kanapéra, ő felém fordulva kezdett bele monológjába.

– Bocsáss meg, amiért majdnem megöltelek. Tudom, hogy nem így kellett volna reagálnom. – nézett sötét barna íriszeivel szomorúan a szemembe. Szomorkásan elmosolyodtam, majd vállat rántottam.

– Teljesen érthető. Én sem reagáltam volna másképp ha megtudom, hogy az akit szeretek felelős az egyik szülőm haláláért. Megérdemeltem.

– De kezet emeltem rád baszki! – csattant fel Jungkook, amire hirtelen összerezzentem. – Rosszkor voltál rossz helyen, az apám pedig ő maga döntött így. Szóval nem, nem kellett volna emiatt mégis majdnem megölnöm téged. Lehet, hogy nem túl fényesen indult a mi ismerkedésünk és az elején valóban utáltalak, de idővel a szeretetem erősebb lett irántad, mint a gyűlölet. – ekkor közelebb kúszott hozzám és az ölemben pihenő kezeimet közre fogva szorította meg gyengéden. – Hiába, hogy mi történt de én nem tudok nélküled és Jae Kuk nélkül élni. – szemeimbe könnyek gyűltek, melyek sorjában folytak végig arcomon. Jungkook látván reakciómat, könny áztatta szemekkel vont magához egy gyengéd ölelésre.

– Sajnálom Jungkook. Sajnálom, hogy miattam kellett apa nélkül felnőnöd. – zokogtam fel, míg ő szorosabban ölelt magához és hátamat simogatta nyugtatólag.

– Shh, nyugodj meg Linett. Nem haragszom. Már nem. – mély ám egyben lágy hangja nyugtatólag hatott rám, így valóban elhittem hogy tényleg nem haragszik. Amikor elváltunk egymástól mélyen néztünk egymás szemébe. Jungkook szemei valósággal csillogtak a vágytól és szerettük volna érezni egymást újra úgy igazán. Átadni magunkat a másiknak, szerelemből. Mintha Jungkook a gondolataimban olvasott volna, lassan felállt és felkapva engem az ölébe elkezdett vinni az emelet felé, míg közben újból az ajkaimra tapadt ám most egy sokkal lágyabb és lassúbb tempót diktált.

Te is hiányoztál nekem Jungkook!