Arrogáns szomszédom | jjk. | ✔️

3.

EunSoo

– EunSoo, figyelsz te rám? – kérdezte apa, mikor vacsoránál az asztalnál ültünk. Olyannyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem is figyeltem oda, mikor hozzám beszéltek.

– Neharagudj apa, csak elbambultam. Mit is mondtál? – kérdeztem vissza, miközben elkezdtem magamba lapátolni a brokkoli krém levest.

– Azt, hogy hagytunk pénzt a konyhában, arra az időre míg nem leszünk anyáddal itthon. – magyarázta apu, miközben én bólogattam, hogy megértettem.

– Apa, vasárnap már jöttök vissza. – mosolyogtam, amin ő is és anya is csak felnevettek.

– De Busan nem itt van. Aggódunk azért. – simogatta meg arcom jobb oldalát anyu.

– Mikor is indultok? – kérdeztem meg, hiszen nem ugrott be, hogy ma este vagy csütörtök hajnalban indulnak.

– Még ma. El kell érnünk a gépet. – túrt apa hajába, kissé fáradt arccal.

– És akkor nagyiék kimennek elétek a reptérre, ugye?

– Igen, viszont most egyél. – csitított el anyu, amit csak egy szemforgatással díjaztam.

Vacsora után elsőként mentem gyorsan fürdeni illetve hajat mosni, utána pedig belebújtam szürke mackó nadrágomba, és piros bő pulcsimba, hisz nyárhoz képest késő estére egészen lehűlt az idő kint. Végig szemmel kísértem, ahogy anyuék pakolják be a cuccaikat a taxiba, ugyanis ha autóval mentek volna a reptérre, nem tudtak volna hol parkolni, így végül a taxi mellett döntöttek.

– Nagyon vigyázz magadra kicsim. Ha bármi baj van, azonnal hívj. – ölelt meg szorosan anya, majd szőke haj zuhatagomba nyomott egy puszit, apával együtt, és még utoljára vissza nézve rám beültek mindketten a hátsó ülésre. Eközben kint érezhetően orkán szél támadt, és fekete felhők gyülekeztek. Tudniillik, rettentően félek amikor vihar van, különösen éjjel. Hiába, hogy lassan tizennyolc éves leszek, de vihar idején mindig anyuékkal szoktam aludni, amit most nem tudok, mert alig egy perce mentek el.

Ígyhát lecuccoltam a nappaliba, és felkapcsoltam a lámpát is, meg a tévén a zene csatornát is megkerestem, miközben a telefonomon neteztem kicsit. Alapjáraton véve nem szoktam sokat tévézni, viszont háttér zajnak egész jó. Amikor beléptem az instagramra, láttam, hogy egy új követőm lett, amin meglepődtem de aztán rámentem az értesítésre, viszont mikor megláttam az ismeretlen személy profilját, majdnem leestem a kanapéról.

Jeon_Jjk elkezdett követni téged

Azonnal leesett, hogy a szembeszomszéd srác kezdett el követni, aki a legelső találkozásunkkor olyan arrogánsan viselkedett velem. Bánatomra, csak egyetlen fénykép volt feltöltve, azt is még nagyjából két hete tehette fel, viszont azon a fényképen is iszonyat helyesen festett.

Rám persze olyan undorral nézett, hogy azt hittem le is fog okádni..

A kép gyönyörködésében egy hatalmas villámlás, majd egy azt követő dörgés szakított félbe, melytől annyira megijedtem, hogy leestem a kanapéról de úgy, hogy sikeresen lefejeltem az előtte elhelyezkedő üveg asztalt, a fejemből pedig ebből adódóan ömleni kezdett a vér. A pillanatnyi sokk, mely átsuhant egész testemen, teljesen lebénított így  pánik szerűen rohantam át a szomszédba. Jelen pillanatban az sem érdekelt, hogy késő este volt, ugyanis a vérző sebemmel voltam elfoglalva. Tudniillik, nagyon nem bírom a vért, főleg nem ennyi mennyiségben ami a fejemen lévő sebből szivárgott ki.

Még a papucsomat sem vettem fel, csak kinyitottam az ajtót, és a szomszéd ajtajáig meg sem álltam, ahol ahogyan odaértem, elkezdtem dörömbölni az ajtón. Hatalmas megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, mikor hallottam a zár kattanását, majd az ajtó nyitódását, ahol a szomszéd srác nyitott ajtót.

– Mit akarsz te itt, szomszéd lá... Jesszus! – dülledtek hatalmasra szemei a fiúnak, amint meglátta, hogy a fele arcom véres. Jobb kezével félre lökte szemembe logó tincsem, hogy jobban szemügyre tudja venni a sebem.

– Kérlek segíts. – néztem rá könnytől csillogó szemekkel. Több se kellett, egy hatalmas sóhaj kíséretében meg fogva a csuklómat húzott be az ajtaján, maga mögött becsukva azt.