Arrogáns szomszédom | jjk. | ✔️

28.

EunSoo

– Jae Kuk, egyél kicsit lassabban vagy meg fog fájdulni a pocid. – intettem le finoman az ölemben ülő négyéves csöppséget, aki úgy habzsolta a rizs sütit, mintha az élete múlna rajta. Én szimplán csak egy nagy bögre forró csokit kértem, míg Jae Kuknak banános tejet és rizs sütit, amit élvezettel evett.

– EunSoo néni, Jungkook bácsival mi történt hogy meg kell őt látogatni? – kérdezte, miközben megállt egy pillanatra az evésben és rám nézett. Lefagytam egy pillanatra és kerek szemekkel néztem rá. Tudtam, hogy nem mondhatom el neki, hogy Jungkookot egy idegen férfi hátba lőtte így valami meseszerű hazugsággal kellett elő állnom, hiszen ő még túl kicsi volt mindehhez.

– Tudod, Jungkook bácsit egy csúnya és gonosz másik bácsi bántotta. – kezdtem bele az általam kreált történet mesélésébe. – Jungkook bácsi hősiesen megvédett engem is és saját magát is próbálta, de a gonosz bácsi erősebb volt és sajnos emiatt Kook bácsinak most sokáig pihennie kell. – magyaráztam, a kis Jae Kuk szemei pedig csillogtak, a kitalált mesém hallatán.

– Jungkook bácsi úgy védett téged, mint egy hercegnőt? – kérdezte, de közben olyan édesen vicces fejet vágott, amin nem tudtam nem elnevetni magam.

– Igen, ő volt az én megmentőm. – simogattam meg éjfekete hajkoronáját, miközben Jae Kuk visszafordult az asztalhoz és a maradék sütiét is megette. Miután kifizettem a rendelt sütit – illetve italokat – el is indultunk a kórházba, ami gyalog talán tizenöt percre lehetett. Picit izgultam hiszen vártam már, hogy újra láthassam Jungkookot. Az antibiotikumos kezelésnek hála napról napra jobban volt és talán volt esély rá, hogy hamarabb haza is engedik.

– Jól van Jae Kuk, mivel Jungkook bácsinak pihenésre van szüksége ezért kérlek ne hangoskodj, rendben? – kérdeztem a kisfiútól, aki egy bólintás kíséretében beleegyezett, hogy csendben marad és nem fog hangoskodni. Kissé remegő kezekkel ugyan, de lenyomtam a kis fém kilincset, majd Jae Kukkal az oldalamon be is léptünk az ajtón.

– Szia Li..– köszönt volna Jungkook ám elakadt, amint meglátta a felé rohanó négyéves, számára teljesen idegen kisfiút. – Hát ő meg kicsoda? – nézett rám kerek szemekkel. Egy hatalmas vigyorral az arcomon ültem le az ágya szélére majd odahajolva hozzá nyomtam az arcára egy puszit.

– Ő itt Jae Kuk. Ideiglenesen én vigyázok rá, amíg az anyukája Hara távol van. – mondtam burkoltan az igazságot, ugyanis nem a kisfiú előtt szerettem volna mondani, hogy a nagypapája kórházban van.

– Csókolom Jungkook bácsi, én Kim Jae Kuk vagyok. – hajolt meg a csöppség, majd kezét nyújtotta felém ezzel jelezve, hogy szeretne az ölembe ülni. Mitagadás, hamar megszerettem a kisfiút és ez fordítva sem volt másképp.

– Én Jeon Jeongguk vagyok. – rázott kezet mosolyogva Jungkook Jae Kukkal, majd tekintetét rám vezette, és csillogó szemekkel nézett rám. Az idilli pillanatot az ajtó nyitódása törte meg. Mikor oda néztem Areumot, Taehyungot és Hoseokot pillantottam meg, akiknek a reakciója mindent vitt.

– Hát hallod haver, ti aztán jó gyorsak voltatok. – szólalt meg elsőként Hoseok, míg Areum és Taehyung kézen fogva tátott szájjal bámulták Jae Kukot.

– Neked gyereked van és nem is szólsz?! – akadt ki Taehyung, kérdésére pedig Jungkook csak homlokon csapta magát. Jae Kuk csak kerek szemekkel nézte a számára teljesen idegen embereket.