Future Management | Maylor/Queen [HU!]

6. "Jó éjt, Időutazók."

            A motel, amit a kezelő ajánlott nekik, kicsi és szürke volt ugyan, de legalább tiszta és rendezett. Nem voltak se csótányok, sem pestises patkányok a közelében, habár Lilybell váltig állította, hogy a szűk recepciós pult mögött ülő alkalmazott épp akkor dugta el a légycsapót, mikor ők hárman beléptek az ajtón. Szerencséjükre épp volt egy szabad, kétágyas szoba, ahová Lilybell kihisztizett magának egy pótágyat – mert nem volt hajlandó a második opciót választani: megosztani a másik szabad, kétágyas szobát egy vadidegennel.
Miután a három lány lepakolta a bőröndöket és úgy-ahogy kényelembe helyezte magát az éjszakára, pár pillanatnyi izgatott csend telepedett rájuk, amit végül Alicia tört meg:
- Úristen... - suttogta, szélesen vigyorogva, miközben törökülésbe húzta a lábait az ágyán. – Lányok, úristen...
- Úgy izgulok – hebegte Mirabelle, aki hanyatt fekve heverészett a saját ágyán. – Remegnek a kezeim.
- Mindjárt elsírom magam – fűzte hozzá Lilybell, aki büszkén trónolt a kiharcolt pótágyán (ami esetében egy egyszemélyes, kényelmetlen matrac volt; de az övé!). – Olyan közel a cél, el sem hiszem.
- Vegyük át mégegyszer – ült fel Mirabelle -, mert nem bírok a gondolataimmal, muszáj lekötnöm magam valamivel.
- A kollégium? – kérdezte Lilybell. A másik lány szélesen elmosolyodott.
- Minden rendben van vele – felelt. – Megbuheráltam a rendszert még Magyarországon. Nagyon kemény dió volt, de sikerült. Magunkat beírtam egy háromágyas szobába, a mi kis drágáinkat pedig egy kétágyasba, a fiúkollégium C szárnyába. Onnan csak három perc séta a lánykollégium hetes folyosója, ahol mi fogunk lakni.
- Úristen – túrt a hajába vigyorogva Lilybell. – Úgy ver a szívem, hogy mindjárt felrobban. Ezek ketten egy szobában lesznek, te úr isten!
- És a lakás? – vetette fel Alicia.
- Lefoglalóztam Magyarországon – fordult felé Mirabelle. – Az sokkal könnyebb volt, Kádár elvtárs adott rá engedélyt, mikor beleegyezett, hogy eljöjjünk. Aztán csak annyit kellett csinálnom, hogy indulás előtt szimplán átírjam a neveket és kicsit későbbre rakjam a foglalás dátumát, akkorra, mikor Abigél, Lívia és Mirabell már meghaltak.
- El sem hinném, hogy te valójában elektromérnök vagy, nem pedig hacker – nevetett fel Alicia. Mirabelle szerényen megvonta a vállát.
- Legalább van előnye is annak a sok egyetemi évnek. Ti is vagytok ilyen sokoldalúak, csak szerénykedtek.
- Nagyon – vigyorgott Lilybell. – Én az asztrofizikán kívül semmihez nem értek!
- Az én biológiatudásomnak meg semmi hasznát nem vettük még – helyeselt Alicia itt. – Te vagy itt az ész, Mirabelle.
Kis csend telepedett rájuk, majd a lány elvigyorodott.
- Igazatok van. Attól tartok, így van – ezzel pedig elérte, hogy mindhárman nevetni kezdjenek. És ha már elkezdték, képtelenek voltak abbahagyni. Hosszú percekig nevettek hisztérikusan, őrülten, míg már levegőt is alig kaptak.
- Annyira... - nyögte Lilybell a hasát markolászva -, hülyék vagyunk.
- Mi vagyunk a világ leghülyébb időutazói – bólintott vigyorogva Alicia.
- Lehet, hogy hülyék vagyunk – emelte fel az ujját Mirabelle, arcán már-már fájóan széles mosollyal. – De csodálatos dolgokat tervezünk.
- Igen – komorodott el egy pillanat alatt Lilybell. – Egy gyilkosságot tervezünk... - a nevetés utáni kedélyes hangulat egy pillanat alatt szertefoszlott. – Mindenki tud mindent, ugye?
- Igen... - hajtotta le a fejét Alicia. – Egy telefonkönyvből kinézzük majd a telefonszámot, onnantól pedig sima ügy lesz megtudni, hol lakik.
- Bemegyünk, úgy teszünk, mintha Amerikából küldtek volna minket – folytatta Mirabelle. – Aztán bevetjük a kloroformos zsebkendőt...
- És onnantól megy majd, mint a karikacsapás – tapsolt egyet lelkesen Lilybell. – Kozmikus időutazó gyilkosok leszünk és senki az égvilágon nem fog tudni róla.
- Csak nehogy aztán Reid olyan nagy gyászba süllyedjen, hogy ne akarja menedzselni a Queen-t – mutatott rá Mirabelle.
- Nem fog! – kiáltott fel Alicia. – Egy ilyen kis csekélységen nem úszhat el az egész! Fantasztikus lesz, majd meglátjátok! Ahj, annyira izgatott vagyok! Alig várom, hogy már a kollégiumban legyünk és az első óráinkra mehessünk! Ugye felfogtátok, hogy konkrétan zsenik leszünk a többiek mellett!
- Annyit szeretnék beszélgetni Brian-nel! – lelkendezett Lilybell, arcán ritkán látott, kislányos mosoly terült szét. – Mindent tudni szeretnék, amit gondol, amit tud, amit szeret...
- Tudjuk, mit szeret – kacsintott rá Mirabelle, mire megint elnevették magukat. – Én is nagyon várom már! Segíthetek Freddie-nek megtervezni az emblémájukat! Annyira izgalmas lesz! Úristen, olyan sokat fogok majd beszélgetni vele mindenféle művészeti dologról! Lehet, hogy elmegyünk majd az operába is!
Alicia csendben maradt, de már nem sokáig, Lilybell ugyanis hozzávágott egy párnát és vigyorogva rákiáltott.
- Készülsz már az esküvőre, Alicia? Ne hidd, hogy elfelejtünk ám titeket, Brian és Roger után te és Deaky lesztek a következő!
- Azt hittem, asztrofizikus vagy, nem pedig kerítőnő – tért ki a válasz elől Alicia és a hozzávágott párnába temette az arcát zavarában. – Hagyjál békén.
- Aaaawh, elvörösödtél! – heccelte nevetve Mirabelle. – Az évszázad esküvője lesz, Alicia! Lehetek a koszorúslány, ugye?
- Naná! – felelt a lány helyett Lilybell. – Én meg leszek az egyik tanú. Freddie meg a másik. És Jim lesz a koszorúsfiú.
- Fogjátok már be! – dünnyögte a párnába Alicia. – Tuti nem fog semmi ilyesmi történni. Brianéké lesz az évszázad esküvője. Deaky meg majd szépen találkozik Veronicával és...
- Neeeeeem! – vágta hozzá a saját párnáját Mirabelle. – Hülye, hülye, hülye! Ha kell, Veronicát is kinyírjuk!
- Azt már tuti nem úsznánk meg – nevetett Lilybell. – Egy gyilkosság bőven elég lesz.
- Jó, igaz – hagyta rá Mirabelle. – De akkor is, Alicia, felejtsd el Veronicát, meg ezt a hülyeséget. Jó lesz. Nagyon jó lesz. Mindenki megkapja, amit akar és boldogan élünk, míg meg nem halunk.
- Brianék hárman – nevetett fel elcsukló hangon Alicia. – Mert, hogy Lilt nem vakarják le magukról, az is biztos.
- A nászéjszakán a szobájukban fog állni a sarokban, vállán egy kamerával – fűzte tovább vigyorogva Mirabelle. Lilybell, több párnája nem lévén, a takarójával támadta meg a lányt, rámászott és komoly erőfeszítéseket tett, hogy megfojtsa. – Jó, jó, bocsánat, nem úgy gondoltam! – próbálta lerúgni magáról Mirabelle a lányt, majd, mikor ez sikerült, sunyi mosollyal hozzátette: - Két kamerád lesz.
- Kapd be – Lilybell már csak ennyit tett hozzá, majd visszamászott az ő nagy nehezen kiharcolt matracára, ami ugyan kicsi volt és kényelmetlen, de az övé volt! – Na jól van, lányok – ásított aztán és a vekkerre nézett. – Fél tizenegy... hánykor indul a komp?
- Nyolckor – felelt Alicia és visszadobta a két párnát a lányoknak. – Tegyük el magunkat?
- Nem lenne baj – dörgölte meg a szemeit Mirabelle. – Ha a reggeli járatot is lekéssük, Lil beledob minket a vízbe, aztán felgyújtja a Minit és azt is utánunk dobja, aztán kitöri a kezelő nyakát és a holttestén ülve fog a komp után evezni és...
- Aludj, Mirabelle – vonta össze a szemöldökét Alicia. – Álmosan túlteljesít az agyad.
- Ez tény – nevetett a lány és elnyúlt az ágyán. – Jó éjt, Időutazók.
- Aludjunk jól – dünnyögte Alicia és ő is követte a példát. Lilybell lekapcsolta a lámpát, majd ő is leheveredett a matracára.
- Jó éjt mindenkinek.