Future Management | Maylor/Queen [HU!]

14. "Talán egyszer elmondom, mi folyik körülöttem..."

            Mirabelle és Alicia pár perccel a nyolcórai takarodó előtt hagyták el Audrey és Lilybell szobáját. Egészen odáig beszélgettek – Rogerről, Brian-ról, a Smile-ról – megállás nélkül. Audrey hamar feloldódott a három lány társaságában, bár Lilybell érezte, hogy azért némileg zavarta őt Alicia kezdeti indiszkrétsége. Ő maga is kellemetlenül érezte magát miatta, nem tudta, fel kéne-e hoznia, vagy inkább hallgasson. Még akkor is ezen rágódott, mikor egymás után megfürödtek és alváshoz készülődtek.
Audrey még mindig nem szólt semmit. Talán megsértődött? Vagy Alicia hülye kérdései előhozták a Rogerrel kapcsolatos rossz emlékeit? Lilybell nem tudta eldönteni, de inkább nem kockáztatott. Lefeküdt az ágyába, magára húzta a takaróját és a fal felé fordulva megpróbált elaludni. Már épp sikerült volna (érezte, hogy kezd zuhanni), mikor Audrey halkan megköszörülte a torkát.
- Khm... Lilybell, alszol?
- Nem! – a lány úgy ugrott ülő helyzetbe, mint akit áram rázott meg. A hallgatás, bár nem tartott egy óráig, az őrületbe kergette. – Mondjad!
- Nyugodtan mondd, hogy semmi közöm hozzá... - kezdte tétován Audrey és ő is felült az ágyában -, mert igazad van, ha ezt gondolod, de... Nincs szó semmiféle pszichológiai projektről, nem igaz?
Lilybell eltátotta a száját. Ezt meg miből szűrte le?!
- Tessék? – játszotta a hülyét, hogy időt nyerjen. Audrey zavartan az ölébe bámult, sápadt arcát eltakarták a válláról előre hulló hajtincsei.
- Alicia sok kérdése Rogerről... - hebegte. – Nem valami projekt miatt kellettek, ugye? – felemelte a fejét és csillogó zöld szemeivel esdeklően Lilybell-re nézett. – Kérlek, mondd meg neki te is, hogy legyen nagyon óvatos azzal a fiúval! Nyilván nem vett engem komolyan, de hidd el, nem életbiztosítás beleszeretni Roger Taylorba...
- Jaj, Audrey! – sóhajtott nagyot Lilybell és feszülten megdörzsölte az orrnyergét. – Félreérted, ilyenről szó nincs. Egyikünk sem szeretett bele, sőt... - épp az a tervünk, hogy a jövőben minden ilyennek elejét vegyük, fejezte be gondolatban. – Ne aggódj ezen, jó? – eresztett el egy biztatónak szánt, fáradt mosolyt. – Sem Alicia, sem Mirabelle, sem én nem fogunk úgy közeledni Rogerhez. Megígérem.
- Nem akarok faggatózni – mentegetőzött Audrey. – Tényleg semmi közöm nincs hozzá. Csak próbálok segíteni.
Ebben nem tudsz – Lilybell elfojtott egy sóhajt. Fogalma sem volt, mit tegyen, teljesen elbizonytalanodott. Audrey smaragd szemeiben olyasmit látott, amit nagyon kevésszer az életében: azt a csillogást, amiben megbízott. Egész idáig csak három ember volt ilyen hatással rá – ezzel a három emberrel pár évvel később időutazást hajtott végre. Mi lesz, ha megbízik Audrey-ban és elmond neki mindent? Persze nem most! Túl korai lenne. De egyszer... ha már jobban ismerik egymást. Elég erős lesz az az ismerős csillogás a szemében ahhoz, hogy Lilybell elárulja élete legnagyobb titkát? Ha ezt teszi, Audrey képes lesz feldolgozni?
Mi a fenéért gondolkodsz ilyeneken? – korholta magát. Alig ismerte a lányt, konkrétan nem telt el öt óra, mióta találkoztak. Odahaza, a jövőben Mirabelle egy teljes évig járt a nyakára, mire aztán végleg jóban lettek! Az Ádámnak írt legelső levelet tizenháromszor fogalmazta át és az írása közben kismilliószor dobta félre a papírt és a tollat, mert rájött, hogy hülyeséget csinál.
- Megbántottalak? – Audrey óvatos hangja térítette vissza a valóságba. Lilybell nagyot nyelt és gondolatban megrázta magát. Nem ez volt a legmegfelelőbb pillanat a mélázásra és egy kilencven éven átívelő nosztalgiára. Ugyanis most itt ült a jelenben, 1970-ben, az Imperial College lánykollégiumának hetes folyosóján, a 420-as szobában és egy ekkori lány válaszokat várt. Nem hagyhatta, hogy az idióta idősíkok összezavarják a fejét. Nem mehet az agyára az időutazás! A túl sok nosztalgia tönkre fogja tenni. Sokadszor is emlékeztette magát, hogy a „régi" otthona még nem is létezik, majd Audrey szemébe nézett.
- Nem bántottál meg – felelt. Nem mondta, hogy „tényleg semmi közöd hozzá", nem küldte el a lányt a fenébe, pedig normális esetben biztosan ezt tette volna. Jelen pillanatban azonban semmi nem volt normális. Nagyot sóhajtott. – Audrey, ez egy nagyon hosszú és bonyolult történet.
- Megértem, ha nem akarsz beszélni róla – védekezett a lány. – Sajnálom, hogy ilyen rámenős voltam.
- Nem a te hibád – vakarta meg a tarkóját Lilybell. – Te sem és én sem állok még készen arra, hogy elmeséljem.
- Rossz dolog? – hebegte Audrey. Lilybell keserűen felnevetett.
- Vicces, de talán a legjobb dolog, ami valaha történt velem – vigyorgott. – Mégsem tudom szavakba önteni.
- Vedd úgy, hogy meg sem szólaltam – engedett el egy halvány mosolyt Audrey. – Nem akartam tolakodó lenni – elfeküdt az ágyán és kényelembe mocorogta magát. – Jó éjszakát, Lilybell.
A másik lány kivárt. Látta, hogy Audrey őt nézi csillogó szemeivel a sötétben és fogalma sem volt, mit csináljon. A vörös nyilván érezte, hogy valami nincs rendben körülötte.
- Audrey – suttogta.
- Tessék.
- Ilyet többet ne csinálj!
- Mi? – nézett nagyot Audrey. – Milyet? – Lilybell keményen állta a tekintetét.
- Azt akarom, hogy beszélj velem, ha valami baj van – felelt határozottan. – Tudom, hogy Alicia túl messzire ment a kérdéseivel, láttam, hogy rosszul esett neked. Nem szeretném, ha máskor is így elhallgatnál. Ne legyen több adásszünet, oké?
- O-oké... - hebegte Audrey. – Bocsánat.
- Ha valami nem tetszik, amit a bolond barátaim csinálnak, szólj! Annál rosszabb nincs, ha hallgatsz, mert akkor minden egyes alkalommal csak gyűlik és gyűlik, a végén pedig robbanni fog – magyarázta Lilybell. – Tudom, velünk is volt már ilyen. Összekaptunk, nem beszéltünk, a végén pedig kirobbant a harmadik világháború – jól emlékezett az útra Anglia felé. Esze ágában sem volt mégegy ilyet végig játszani. – Beszélj. Jó?
- Rendben – bólintott Audrey. – Nem csinálok többet ilyet. Csak nem akartalak megbántani azzal, hogy kritizálom a barátaidat.
- Semmi gond – engedett el egy mosolyt Lilybell. – Ha túl messzire mész a kritikákkal, majd szólok. Egy ideig egy fedél alatt fogunk lakni, és ha problémáink vannak, meg fogjuk oldani őket. Ilyen egyszerű az egész.
- Ehhez viszont az kell, hogy beszéljek – felelt Audrey. – Megértettem.
- Jó kislány! – nevetett Lilybell, mire a másik lány is felnevetett. Azután rövid csend telepedett rájuk, mialatt Lilybell megemberelte magát. – Audrey.
- Hmm?
- Talán egyszer elmondom, mi folyik körülöttem...