Future Management | Maylor/Queen [HU!]

18. "(...)és... elpirult!"

            Alicia Woods dohogva trappolt végig az utcán, hátán egy könyvekkel megrakott táskával, kezében pedig félig elfogyasztott szendvicsével. Épp arra készült, hogy az egész napját a folyosókon kóvályogva, Rogert keresve töltse el, erre két lépés után belebotlott az egyik biológia-akármit tanító tanárba, aki szigorúan és ellentmondást nem tűrően közölte vele, hogy neki semmi dolga az épületben, induljon azonnal a három sarokkal arrébb lévő természettudományi múzeumba, mert a tavaszi szünet utolsó napja erre a célra van kiadva a biológia szakos hallgatók számára. Fantasztikus! Múzeumlátogatás! Bámulhatja az őskövületeket, meg a hülyén kitömött állatokat egész nap, ahelyett, hogy Rogert kereshetné. Rettenetesen ideges volt! Mirabelle és Lil biztos csodásan haladnak a terv rájuk eső részével, ő meg szégyenszemre egy múzeumba fogja eltékozolni az idejét!
A háromsaroknyi távolság, aminek olyan nagy bátran nekiindult, majdnem másfél órás sétát foglalt magába, így, mikor oda ért a múzeumhoz, úgy érezte, menten összeesik. Nem volt ő ilyenekre felkészülve. A hatalmas, fehér épület bejárata előtt hatalmas embertömeg gyűlt össze, nyilván a nyitásra vártak, de Aliciának fogalma sem volt, kik lehettek, vagy, hogy biosz szakosok voltak-e egyáltalán. Nem ismert senkit az egyetemről, kivéve a másik két Időutazót, a zenészeket és Audrey Downson-t. Apropó, Downson... ahogy ez a gondolat végigpörgött a fejében, máris látott megvillanni a tömegben egy tökéletesen vörös, lófarokba kötött hajzuhatagot. Szóval a lány is itt van. Nem baj, legalább annyit megtudott, hogy jó helyen jár. Idegesen topogva falta be a maradék szendvicsét és épp elindult egy utcai szemetes felé, hogy kidobja a szalvétáját, amikor egy hang megszólította:
- Hé, szépségem, van öt perced? – Alicia ledermedt. Túlságosan jól ismerte ezt a hangot, annak idején Lilybell minden eszközt bevetett, hogy a fejébe verje. Nyugalmat erőltetett magára és egy széles mosoly keretében hátra fordult.
- Attól függ, ki kérdezi – felelt, mikor szembe találta magát a fiúval: szőke haj, babakék szemek, nőies arc, már-már szemtelenül tökéletes összhatás. Semmi kétség. Roger Taylor állt előtte.
- Én kérdezem – húzta fel a szemöldökét vigyorogva Roger. – Ha megfelel. Még nem láttalak erre, új vagy itt? Szívesen körbe vezetlek.
- Köszönöm, elboldogulok – villantott egy pimasz mosolyt Alicia.
- Ugyan, ne kéresd magad! Nem harapok.
- Én viszont igen – fonta össze maga előtt a karjait Alicia és a határozott kiállás alatt könyörgött magában, hogy jó legyen a taktika, amit választott. – Nem kell aggódnod értem, angyalom, nagylány vagyok már, nem fogok eltévedni. Ha pedig mégis, találok én magamnak egy igazi férfit, aki segít – hangsúlyozta ki kihívó arckifejezéssel a szót, miközben tetőtől talpig végigmérte Rogert. – Nem jön be ez a szőke herceg stílus - majd felhúzta az orrát és elindult a múzeum bejárata felé. Úgy vert a szíve, mintha abban a pillanatban végzett volna a maraton lefutásával, ez az érzés pedig csak fokozódott, mikor valaki elkapta a karját.
- Hé – mosolygott rá az előbbinél sokkal óvatosabban Roger, mikor Alicia megfordult és kihúzta magát a szorításából. – Ne haragudj, de te vagy az első, aki ilyen menőn rázott le. Rog Taylor vagyok – nyújtott kezet a lánynak.
- Alicia Woods – felelt az és nem viszonozta a kézfogást.
- Komolyan kérdeztem, hogy új vagy-e itt – engedte le tétován a jobbját Roger. – Még sosem láttalak az egyetemen.
- Igen, új vagyok – felelt kurtán Alicia és nem mondott többet. Roger zavartan elvigyorodott.
- Nem akarsz velem beszélgetni – állapította meg. A lány nem felelt, csak bámult kihívóan Roger igézően kék szemeibe. – Értem, öhm...
- Mit akarsz tőlem, Roger? – szegezte neki a kérdést Alicia. A fiú vállat vont.
- Semmit, csak... bejött, ahogy leráztál. Fasza csajnak tűnsz, gondoltam, beszélgethetnénk. Ígérem – emelte fel védekezőn a kezeit, mintha Alicia pillantása szúrta volna -, nem nyomulok.
Alicia újra végignézett a fiún – igyekezett minél hosszabbra és minél kínosabbra nyújtani a pillanatot -, majd lassan bólintott.
- Előre szólok, hogy nem habozok megütni, ha okot adsz rá!
Roger felnevetett.
- Megjegyzem – felelt. – Honnan jöttél?
- Blakeney-ből.
- Áh, te vagy az új lány vidékről, igaz? – csillant fel Roger szeme. – Múlt héten mindenki rólad beszélt. De – nézett körbe tétován -, úgy tudtam, többen jöttetek. Ketten? Hárman?
- Hárman – bólintott Alicia. – De csak én vagyok bioszos.
- Oh, értem – mosolygott Roger. Angyali volt. Alicia hirtelen nem is értette, Brian hogy nem vetette rá magát rögtön, mikor meglátta. Ez a srác már ránézésre is izzott, olyan meleg volt. – És ők mit tanultak?
- Nem tartozik rád – válaszolt nemes egyszerűséggel Alicia. Esze ágában sem volt Roger orrára kötni, mit tanul a másik két Időutazó. Még a végén idő előtt kiderülne, hogy ismerik egymást és hamar lebukhatnak a kis szervezkedésükkel. A fiú hirtelen felnevetett.
- Flegma vagy – jegyezte meg, de nem mondhatott többet, ekkor ugyanis kinyílt a múzeum ajtaja és a hallgatók tömege elkezdett beáradni az épületbe, pár lépés után pedig el is sodródtak egymás mellől. Fenébe! – dohogott magában Alicia. Pedig már olyan jól alakult. Álmában sem gondolta, hogy ilyen egyszerű dolga lesz. Roger konkrétan tálcán kínálta fel magát a kis tervéhez. Csak bele kellett mennie a hülye kis játékába és hagyni, hogy a beszélgetés tovább gördüljön. Így viszont ki tudja, mikor lesz alkalma megtalálni a hatalmas múzeumban, ennyi biológiahallgató közt. Alicia besodródott a múzeum hatalmas ajtaján, be az előcsarnokba, ahol aztán végre megállt a tömeg és a lány egy kis lélegzethez jutott – és leesett az álla.
Az előcsarnok valami hatalmas volt! A tetejét sem lehetett látni, akkora volt a belmagassága, az óriási térben pedig akár kétszázan is el-keringőzhettek volna kényelmesen. Alicia döbbenten fordult körbe, hogy megpróbálja befogadni az előcsarnok impozáns méreteit, mikor valaki odalibbent mellé.
- Eltűntél – szólt a maga füst ízű, rekedt hangján Roger huszonnégy karátos mosolya. Alicia nemtörődöm módon vállat vont, miközben mélyen legbelül majdnem felrobbant a szíve a mellkasában. Megtalált! Folytatódhat a buli!
- Azt hittem, így le tudlak rázni – felelt. A szőke jót nevetett.
- Több kell ahhoz – mondta aztán. – Meg, nem is akarsz igazából lerázni. Már most oda vagy a társaságomért, csak nem tudsz róla – a tömeg elindult befelé, az előcsarnokból nyíló egyik hosszú folyosóra, ők pedig követték az áradatot anélkül, hogy akár csak egy pillantást vetettek volna a környezetükre.
- Nem vagy valami lehengerlő – húzta tovább a fiú agyát Alicia. Ha őszinte akart lenni, bármennyire is volt sikeres, nem szerette ezt a stílust. Úgy érezte magát, mintha egy rossz dráma órán egy még rosszabb tanárnő utasítására Lilybell viselkedését kéne eljátszania. Egyet viszont tudott: ezek ketten – Lil és Rog – baromi jól meg fogják érteni egymást. Ennek ellenére ő a maga részéről mást sem akart, mint hogy összefussanak már a szálak és bemutatkozhasson John Deacon-nek.
- Én kérek elnézést – vigyorgott Roger. – Nem megfelelő a környezet ahhoz, hogy lehengerlő legyek – mutatott végig egy sor rosszul kitömött állaton.
- Mindjárt gondoltam – nevetett nagyot Alicia. – Egy '64-es Mercury Comet Caliente coupé mellett sokkal imponálóbb lennél.
- Parancsolsz? – vágott egy meghökkent mosolyt Roger. Nyilván nem számított Alicia ilyen szintű tájékozottságára. – Egy Caliente coupé nem fogja kiszúrni a szemem, már ne is haragudj! Láttad te már a '68-as sports coupé-t? Na, az egy igazi kincs, drágám, nem a Caliente.
Aliciának a szeme sem rebbent, ellenben úgy érezte, az agya menten kitör a helyéről, mint valami gigantikus vulkán. Drágám! Azt mondta, drágám! Biztos, hogy meleg!

Az egész napot végig beszélgették. Autókról, időjárásról, biológiáról, orvostanhallgatókról és még hasonló érdekes és érdektelen témákról. Már épp kifelé hömpölyögtek délután a múzeumból, mikor Alicia mosolyogva Roger felé fordult.
- Jut eszembe! Nem is mondtam, hogy imádom, amit a Smile-ban csináltok!
- Szoktál követni minket? – nézett rá Roger. – A múltkori esténk kimondottan katasztrófa volt.
- Ne mondd ezt! – legyintette meg Alicia a vállát. – Fantasztikusak vagytok, imádom minden koncerteteket!
- Nem nevezném őket koncertnek – vont vállat Roger. – De köszi.
- Az a göndör srác a gitárral... mi is a neve, Blake...? – fűzte tovább a szálat Alicia, miközben a fiú angyali arcát tanulmányozta.
- Brian – javította ki Roger alig hallhatóan és... elpirult! Alicia agya, mint az Etna, úgy robbant fel ott belül, miközben a szíve őrült bungee jumpingba kezdett a bordái mögött. Mindezt úgy, hogy külső reakció semmi nem látszott rajta.
- Igen, ő – hagyta rá. – Fantasztikus, amit az a fiú csinál! Imádom, annyira tehetséges! Mind azok vagytok!
- I-igen – hebegte Roger és lerítt róla, fogalma sincs, miért ég az arca. Alicia magában elengedett egy vigyort.
- Na és – váltott témát gyorsan, mielőtt a fiú agyvérzést kapott volna -, mit csinálsz, mikor épp nem zenélsz?
- Én? – nézett nagyot Roger. – Hát, nem valami sok mindent. Dolgozom, tanulok, bulikba járok... mint minden normális ember.
- Mit dolgozol? – kapott a szaván Alicia.
- Van egy boltom az egyik haverommal.
- Igen? – csillant fel a lány szeme. – És, mit árultok? Hangszereket?
- Nem – nevetett Roger. – Ruhákat. Freddie ötlete volt, én meg belementem. Veszünk egy csomó ruhát, átalakítjuk, aztán kicsit drágábban eladjuk őket.
- Ooooh! – lelkendezett Alicia. – Ez fantasztikus! Mutasd meg!
- Tessék?
- Vigyél el oda, légyszi – nyaggatta a lány. – Hadd nézzem meg, ez olyan izgi! Veszek is valamit, támogatom a tanulmányaidat egy kis pénzzel – nevetett.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet – hebegte Roger. Alicia meghúzkodta a karját, mint egy óvodás kisgyerek.
- Légyszi! – könyörgött. – Jó kislány leszek, nem teszek tönkre semmit! Csak szeretném megnézni! Figyelj, ha nem viszel el, elmegyek magamtól, mikor nyitva vagytok!
- Jó, legyen! – adta be a derekát pár pillanat hezitálás után Roger. – Oké. Megmutatom, gyere.