Future Management | Maylor/Queen [HU!]

49. "(...)ez nem csak rólad szól!"

            Késő estére járt már az idő. Alicia, Mirabelle és Audrey a konyhában ültek az asztal körül, aminek közepén a telefon kapott helyet. Könnyen tudták mozgatni a házban: miután a főbérlő kihúzta az áram alól, kiderült, hogy Ádám így is el tudja érni, így nem kötötte őket a nappaliba. Lilybell már órák óta ki sem mozdult a szobájából, ahová azután zárkózott, hogy kiderült, menthetetlen a helyzet. Most az egész lakást csend uralta, csak Mirabelle beszélgetett csendesen Ádámmal, miközben hosszú számok sorozatát irkálta az előtte heverő papírra.
- Igen, ez így világos – sóhajtott néhány perccel később. – De ezek szerint nagyobb lehet a baj, mint hittük.
- Mi történt? – suttogta Alicia. Mirabelle a válasz előtt fáradtan megdörzsölte a szemeit és egy pillanatra a papírja mellé rakta a telefonkagylót.
- Még én sem értem teljesen – felelt halkan, majd szórakozottan áthúzott egy számsort, amit még a legelején írt le. – De azt hiszem, nagy bajban vagyunk.
- Meg tudjuk menteni Lilybellt? – kérdezte Audrey. Alicia rögtön a fejét rázta.
- Nincs penicillinük. Anélkül nem megy.
- És ha... - kezdte bizonytalanul Mirabelle és felvette a kagylót, hogy Ádám is hallja, amit mond. – És ha az itteni Lilybell szedne be gyógyszert? Tudunk keríteni penicillint, ha kell!
- Nem érnénk vele sokat – felelt Alicia. – Én nem értek ezekhez a számokhoz, de amit elmondtál eddig, arra következtetek, hogy ha az ottani Lilybell meg is gyógyulna tőle, a végeredmény ugyanaz lenne, mert akkor meg az itteni Lilybell halna meg penicillin-túladagolásban. Bárhogy lesz is... mindketten meghalnak...
- Igen, az itteni Alicia is ugyanezt mondta – sóhajtott Ádám a telefonban. – Nincs más választásunk, Mirabelle.
- Kell lennie más megoldásnak...
- Miről beszéltek? – szólt közbe Audrey. Mirabelle olyan fáradtan nézett rá, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná.
- Ádám és én mindent kiszámoltunk... - kezdte halkan. – Hol is kezdjem, hogy megértsétek... Az, hogy Ádám fel tudott hívni minket, két dolognak köszönhető. Az egyik a végtelen számú dimenziók elmélete.
- A mi?
- Nem könnyű megérteni... a lényege az, hogy a számításokban azt vesszük alapul, hogy nem csak a mi jelenünk létezik, hanem ezen kívül még sokmillió, akár sokmilliárd. Mindegyik eltér valamiben a miénktől, lehet ez óriási különbség is, de lehet csak annyi, hogy más az egyik virág színe az utcán.
- Tehát – vonta össze a szemöldökét Alicia. – Ez már nem időutazás, hanem...
- Dimenziók közti rés – bólintott Mirabelle. – És ez a másik ok, amiért most beszélhetünk Ádámmal. Rés nyílt a mi dimenziónk és az övék közt, ezért lehet az, hogy az ottani Lilybell haldoklása kihat az ittenire is. Ha lenne gyógyszerük, nem lenne baj, túlélnék mindketten. De így... így nem. Az egyetlen lehetőség, hogy megmentsük az itteni Lilybellt, hogy lezárjuk a dimenziók közti rést. Így az ottani meghalna ugyan, de a „miénk" túlélné.
- És ezt hogy lehetne megcsinálni? – kérdezte Audrey.
- Az időgéppel – felelt Mirabelle. – Az ottani időgéppel. Mindent kiszámoltunk. Működik.
- Nem értem, hogy lehetséges ez – rázta a fejét lemondóan Alicia. Mirabelle halványan elmosolyodott.
- Nem is érteni kell. Az a lényeg, hogy sikerülhet. Ádám beleegyezett, az ottani Alicia és Mirabelle is. Felhasználják erre a gépet, hogy legalább az egyik Lilybell életben maradjon.
- Akkor ez azt jelenti, hogy az ő világukban nem történik meg az időutazás? – próbálta kiszűrni a lényeget Audrey. Mirabelle bólintott.
- Pontosan ezt jelenti – felelt. – De vállalják ezt az áldozatot. Mindenki tudja, hogy ez az egyetlen esélyünk. Az ottani Lilybellnek talán már csak napjai vannak hátra, nem vesztegethetünk több időt.
- És ez azt jelenti, hogy többet nem beszélhetünk Ádámmal sem? – suttogta lehunyt szemmel Alicia. Mirabelle tekintete elkomorult.
- Nézd, eleve az, hogy beszélhetünk, egy veszélyforrásnak köszönhető. Nem is tudnánk és nem is lenne biztonságos fenntartani a kapcsolatot. Még ha Lilybell nem is lenne veszélyben, ki tudja, később milyen következményekkel járna egy ilyen dimenziók közti rés.
- Mi is megtennénk ezt értük, igaz? – sóhajtott Alicia.
- Gondolkodás nélkül. Ne felejtsd el, hogy ők mi vagyunk. Ugyanazt teszik, amit mi is tennénk.
- Teljességgel biztos vagy abban, hogy ez működni fog? – csendült a konyhaajtóban egy hang. Mindhárman odafordultak: Lilybell támaszkodott az ajtófélfának.
- Kiszámoltuk – ismételte magát Mirabelle. – Egy az egymillióhoz az esélye, hogy nem sikerül.
- Tehát benne van a pakliban – vonta fel a szemöldökét Lilybell. Alicia megköszörülte a torkát.
- Mi történik, ha nem sikerül? – kérdezte.
- Nem tudjuk – felelt őszintén Mirabelle. – Lehet, hogy semmi. Lehet, hogy minden összeomlik.
- Tehát – hunyta le a szemét egy pillanatra Lilybell. – Vagy én halok meg biztosan, vagy kevesebb eséllyel mindenki. Sajnálom, de én ezt nem hagyom jóvá.
- Ne viccelj – csendült Ádám hangja a telefonból. – Mindenki vállalja, a kockázat elenyésző. Biztosan sikerülni fog.
- Nem hagyom, hogy mindenki meghaljon miattam! – csattant fel a lány, mire Alicia idegesen felugrott a székéről.
- Hát pedig én nem fogom végignézni, ahogy meghalsz! – sziszegte. – Ne felejtsd el, hogy miattad vagyunk itt! Te hoztál ide minket, neked köszönhetünk mindent! Nem fogom hagyni, hogy mindent, amit elértünk, eldobj magadtól! Nem fogod fel, hogy mi forog kockán? Mirabelle megmondta: kitudja, milyen következményei lehetnek annak, ha a rés nyitva marad! Fogd fel, hogy ez nem csak rólad szól! Ha nem zárják be azt a rohadt rést, akkor az egész világ összeomlik, nálam legalább is ezt jelenti a „beláthatatlan következmény"! És ezt nem hagyhatjuk! Meg kell mentenünk téged is és az egész világot is!
- Ádám! – szólt bele ekkor Mirabelle a telefonkagylóba, ellentmondást nem tűrő hangon. Mindenki ránézett, a szemei csillogtak a dühtől és az elszántságtól. – Csináljátok!