Future Management | Maylor/Queen [HU!]

42. "Mintha pontosan tudná előre, hogy mi fog történni."

A lakásban a telefon furcsa ritmusra áll be: minden huszadik percben hatvan, teljes másodpercig csörög.
Még mindig senki nincs ott, hogy felvegye. A szomszédok zúgolódnak.

- Várj, Roger, hadd nyissam ki az ajtót!
- Mindjárt leragad a szemem, Briiii...
Brian, a fél kezével a kulcsot tartva, másik karjában Rogert egyensúlyozva igyekezett kinyitni a kollégiumi szobájuk ajtaját. Nem volt egyszerű mutatvány: a szőke alig állt a lábán a fáradtságtól, ennek ellenére szélesen mosolygott, miközben Brian beterelte őt a szobába.
- Menj, zuhanyozz le, Rog – indítványozta a fiú. Roger a mellkasának dőlt és lehunyt szemmel a vállába nyöszörgött.
- Olyan álmos vagyooook...
- Éppen ezért – ölelte magához egy pillanatra Brian. – Siess és akkor hamarabb le tudsz feküdni.
- Itt maradsz, míg végzek, ugye? – dünnyögte a szőke. – Nem mész el sehová.
- Persze, hogy nem – simogatta meg a haját Brian, majd adott egy puszit Roger homlokára. – Itt várlak.
További öt perc győzködésbe telt, mire Roger végül elbotorkált a fürdőszobáig. Ott aztán negyed óra alatt elkészült és visszatámolygott a szobába, hogy aztán, az ágyról felálló Brian karjaiba dőljön.
- Ugye alszol ma velem...? – kérdezte halkan.
- Ameddig csak szeretnéd – suttogta Brian, felemelte a fiú fejét és adott egy végtelenül hosszú puszit a homlokára. – Feküdj le, mindjárt jövök én is.
Valóban nem tartott sokáig, míg végzett, így Roger, minden akarat erejét bevetve, meg tudta várni ébren. Mikor aztán mindketten kényelmesen elhelyezkedtek és szorosan összebújtak a takaró alatt, Brian szeretetteljesen simogatni kezdte Roger hátát fel-le. A fiú álmosan elmosolyodott.
- Bri – suttogta aztán. Brian a szőke tincsekbe hümmögött, jelezve, hogy figyel. – Kérdezhetek valamit?
- Bármit.
- Neked... neked tényleg tetszik Audrey?
- Tessék? – nézett nagyot Brian. Roger kék szemei csillogtak, ahogy ránézett.
- El akartad hívni őt a bálba és... én is láttam, hogy néztél rá, mikor először megjelent – sütötte le a szemét Roger. – Tetszik neked?
- Nagyon szép lány és a helyzet hirtelenjében magával ragadott – sóhajtott Brian fáradtan és szórakozottan beletúrt Roger hajába. – De idővel vele kapcsolatban is, mint eddig mindig, rájöttem volna, hogy... nem te vagy, Rog... Lehet, hogy a szépsége egy pillanatra lélegzetelállítónak hat, de egyáltalán nem tartós.
- Én tartós vagyok? – hebegte a fiú. Brian elengedett egy nagyon halvány mosolyt.
- Eddig nagyon jó irányban haladsz – felelt és adott egy eszkimópuszit Roger orrára.
- Olyan fura, nem? – nézett rá a szőke ezután. – Mármint... csak gondolkodtam és... szerinted a lányok nélkül is összejöttünk volna?
- Tessék?
- Úgy értem... - Roger figyelni kezdte az ujjait, ahogy játszani kezdenek Brian pólójával. – Ennek mennyi volt az esélye? Blakeney-ből pont idejönnek... Véletlenül pont velünk találkoznak össze... Véletlenül nagyon sok ideig ki sem derül, hogy ismerik egymást... Véletlenül pont ugyanarra a szakra járunk, ugyanazokkal az órákkal és mindennek a tetejében még véletlenül az érdeklődésünk is közös. Mármint... rólad és Lilybell-ről nem sokat tudok, de Alicia és én rögtön olyanok voltunk, mintha... - lesütötte a szemét. – Nem is tudom... csak furcsa. És akkor még ezt a randit is megszervezik nekünk... Nincs egy kicsit sok véletlen ebben a mesében...?
- Azt akarod mondani, hogy nem örülsz a randinknak? – vigyorgott Brian és játékosan megpöckölte Roger orrát, majd rögtön elkomorodott. – Értem, miről beszélsz, de eddig még bele sem gondoltam ezekbe. Szerinted nem lehetséges, hogy ennyi véletlen történjen?
- Csak furcsa – a szőke ásított egy nagyot, majd belefúrta az arcát Brian vállába. – Valamiért néha azt érzem, hogy Alicia titkol valamit. Mintha...
- Mintha pontosan tudná előre, hogy mi fog történni – hebegte a göndör. Roger kikerekedett szemmel pislogott rá. – Nekem is volt már ilyen érzésem Lilybellel kapcsolatban. De nem törődtem vele.
- Amikor... - nyelt nagyot Roger. – Amikor kiborultam Audrey miatt, elmentem Alicia szobájába... Lilybell azt mondta, „mindent meg fogsz tudni, amint eljön az ideje". És mondták, hogy ne kezdjem el feszegetni a titkaikat, mert idővel mindent elmondanak. Mi a fene folyik itt, Bri...?
- Nézd – sóhajtott a fiú, hogy nyugalmat erőltessen a hangjára. – Ezek a lányok segítettek nekünk. A barátaink lettek. Lehet, hogy furcsa ez az egész, de nem ártottak nekünk! Sőt! El tudod te képzelni bármelyikőjükről is, hogy ártanak valakinek?
- Nem – dünnyögte Roger. – Egész egyszerűen csak nagyon furcsa, hogy mindig egy lépéssel előttünk járnak!
- Bízol bennem, Rog? – kérdezte hirtelen Brian. A szőke nem értette.
- Benned? Persze, hogy bízom, miért ne bí-
- Akkor nem lesz semmi baj – mosolygott a göndör és adott egy finom puszit Roger homlokára. – Én megbízom bennük – simogatta meg a fiú arcát. – Ne félj, míg engem látsz.
- Jó – engedett el egy nagyon halvány mosolyt Roger, de szinte rögtön elkomorodott, egy pillanatra összevonta a szemöldökét, majd kifakadt. – Csak nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ezek a lányok tudnak valamit a jövőről!

Az egyetemnél tartott csillagászbál éjjelén, épp a csörgése közepén, a telefon elhallgat. Néhány pillanatig baljós csend ereszkedik a sötét, üres lakásra. Mintha még a porszemek neszezését is hallani lehetne.
Majd hirtelen a telefon újra megszólal, folyamatosan, megállás nélkül csörögve tovább.