Future Management | Maylor/Queen [HU!]

58. "Miért nem bírsz a saját dolgoddal foglalkozni?!"

            Alicia még talán sosem szökdelt ilyen boldogan az órájára. Jó, persze, mindig örült, mikor együtt tölthetett egy kis időt Rogerrel, még ha ez csak előadások közben történt meg, akkor is, de a mai nap különleges volt. Csak úgy sütött róla a vidámság, a fáradt, lehangolt, szomorú egyetemisták közül nem egy halványan elmosolyodott, mikor meglátta, hogy valósággal ragyog. Ez pedig csak még inkább felvidította: ha csak egy pillanatra is, de szavak nélkül is képes volt feldobni néhány ember napját.
Aztán ez rögtön megváltozott, mikor belépett a terembe, ahol az óráját tartották. Roger, mint mindig, leghátul foglalt helyet Audrey társaságában, de most a padra támaszkodott, fejét a karjaiba temette és úgy tűnt, egyáltalán nem reagál az őt halkan vigasztalni próbáló vörös lány szavaira. Alicia gyomra összeugrott, ahogy akarva-akaratlanul is a legrosszabbra gondolt. Valami történt közte és Brian közt. Összevesztek. Szakítottak. Mindennek vége.
Arcán végtelen aggódással huppant le a kis duó mellé és óvatosan megszólította őket.
- Sziasztok. Roger... történt valami? Mi a baj?
- Nekem sem mondta el – suttogta Audrey szomorúan. – Már vagy tíz perce próbálom kiszedni belőle... Már így jött be a terembe. Tiszta ideg és nem tudom mi-
- Megtennéd, hogy nem beszélsz ki a hátam mögött?! – csattant fel ekkor Roger és villámló szemekkel a két lányra nézett. – Tudod, attól még, hogy suttogsz, hallom, amit mondasz! Miért nem bírsz a saját dolgoddal foglalkozni?!
- Ne beszélj így vele! – kelt Audrey védelmére Alicia és mérgesen az asztalra csapott. – Mi nem tehetünk arról, hogy valami bajod van! De mi lenne, ha mondjuk úgy viselkednél, mint egy normális barát, elmondanád, mi történt, és esetleg hagynád, hogy megpróbáljunk segíteni? – sóhajtott egyet, hogy úgy-ahogy lehiggadjon, majd valamivel halkabban és barátságosabb hangon folytatta. – Rog... Briannel történt valami?
- Nem – morogta a fiú és visszatemette az arcát a karjaiba. – Vele minden rendben.
- Akkor mi a b-
- Kérdezd azt a drágalátos barátnődet, hogy mi a baj! – felelt dühösen Roger és újra a lányokra nézett. – Lilybell és én ma délelőtt összevesztünk. És biztos lehetsz benne, hogy soha többé nem akarom, hogy a szemem elé kerüljön!

Roger az utcán állt, néhány háztömbnyire az egyetemtől és úgy érezte, egyre közelebb van a robbanáshoz. Lilybell dühösen villogó szemekkel veszekedett vele, az isten tudja, mi volt a kínja, de már egyre több járókelő bámulta meg őket, néhányan rosszallóan a fejüket csóválták, néhányan oda is szóltak egy-két szót, de egyikőjük sem törődött velük.
Valójában Roger már nem is emlékezett azon, ki kezdte, vagy hogy egyáltalán mi miatt indult el a vita, mégis, hamarosan már olyan dolgokat vágtak egymás fejéhez, amit talán egyikőjük sem gondolt komolyan és józanul, hideg fejjel sosem mondták volna ki. Legalábbis Roger nem. Nem vakította volna el teljesen a düh, biztos nem mondott volna olyanokat, amilyeneket most Lilybell fejéhez vágott.
- Te mersz velem így beszélni?! – toppantott a lány. – Azok után, amiket érted tettem? Nélkülem sosem lett volna elég vér a pucádban, hogy szerelmet vallj Briannek! Nélkülem sosem jöttetek volna össze! Ha én nem lennék, te már talán az összes lányt lefektetted volna, aki csak hajlandó megállni neked arra a három percre, míg végzel! Talán már szegény Audrey-t is befűzted volna!
- Miért hiszed azt, hogy körülötted forog a világ? – csattant fel Roger. – Két szót sem beszéltünk, mielőtt Bri és én összejöttünk! Lehet, hogy az ő kegyeibe benyaltad magad, de nekem mindenben Alicia segített, nem te! Ami pedig Audrey-t illeti... eszembe sem jutott volna befűzni, nyilván meghagytam volna neked!
- Te meg mi a fenéről beszélsz? – villantak meg hátborzongató dühvel Lilybell szemei. – Azt hiszed, csak azért, mert Brian és te együtt vagytok, minden utcasarkon melegek jönnek veled szembe? És még én hiszem azt, hogy állandóan körülöttem forog a világ! Csak egy elkényeztetett, önző dög vagy, Roger, semmi más!
- De nekem legalább egyenesbe jött az életem – vágta Lilybell fejéhez a fiú. – Van egy barátom, aki tanár, van egy aránylag jól fizető hobbim, és ha végzek az egyetemmel, lesz egy nagyon jól fizető munkám! Te meg egyedül fogsz megöregedni, csak te, meg a hülye kutatásaid, mert senki nem lesz, aki hosszútávon kibírja a hisztériáidat, meg a dühkitöréseidet!
Csatt!
Meglepő erővel csattant a pofon Roger arcán, még a szava is elakadt tőle. Még mielőtt magához térhetett volna, Lilybell mellbe lökte és az arcába vágta:
- Brian túl jó ember hozzád! Sosem fogod megérdemelni őt! – azzal elviharzott, egyedül hagyva a forrongó, piros arcú Rogert az utcán, a bámészkodó tekintetek kereszttüzében.

- Te jó ég – Alicia a kezébe temette az arcát,ahogy Roger végzett a meséjével. Audrey aggódva meredt maga elé, a fiú pedig még mindig a karjaira hajolva gubbasztott az asztalon. – Ti ketten egész egyszerűen nem vagytok normálisak.
- És... - kezdte halkan Audrey. – Azt legalább tudod, min vesztetek össze egyáltalán? Hogy honnan indult a vita?
- Fogalmam sincs – dünnyögte tompa hangon Roger. – Nem emlékszem. Arra sem,hogy ki kezdte és arra sem, hogy mi miatt kezdődött. Egyszerűen csak...kirobbant. És már nem tudtuk... nem tudtuk...
- Nem tudtátok kezelni – sóhajtott Alicia. – Sem pedig megállítani. Öhm, oké... - az agya rögtön a megoldáson kezdett pörögni. Tudták, hogy lesz ilyen. Tudták,hogy Roger és Lilybell két olyan makacs és ellentmondást nem tűrő személyiség,hogy viták nélkül kizárt a barátságuk. Csoda, hogy egy évig ilyen jól kibírták egy nagyobb balhé nélkül. – Jó, figyelj, legalább mindketten levezettétek egy kicsit a stresszt. Nyilván mondtatok olyan dolgokat is, amiket sosem gondolnátok komolyan. Nézd, Rog, tudom, hogy a dühöd mélyén még mindig szereted Lilybellt és azt is tudom, hogy ő is nagyon szeret téged. Meg fog oldódni minden.
- És ha nem akarom, hogy megoldódjon? – emelte fel a fejét a padról Roger. – És ha soha többé nem akarom látni? Vagy ha ő nem akar engem?
- Biztos vagyok benne, hogy Lilybell nem akar elveszíteni téged – felelt határozottan Alicia. – És azt is tudom, hogy te sem akarod elveszíteni őt. Ahhoz túl jó barátok lettetek az elmúlt év során. Túl sok mindenen mentetek keresztül ahhoz, hogy emiatt a buta vita miatt eldobjatok mindent.
- Én... - kezdte halkan Audrey -, otthon megpróbálok beszélni Lilybellel. Velem csak nem fog kiabálni, ugye? – nézett bizonytalanul Alicia szemébe, aki azonnal elvigyorodott.
- Te lennél a legutolsó ember a földön, akivel kiabálna – felelt, majd, még mindig vigyorogva oldalba bökte Rogert. – Hé, Rog, te tényleg azt mondtad, hogy meghagyod Audrey-t Lilybellnek?
- Igen, ezt mondtam – vont vállat Roger, de nem tudott teljesen elfojtani egy kicsi félmosolyt. Alicia jót nevetett.
- Hát ez óriási! Ez az egyik legjobb dolog, amit ma hallottam. Már ne is haragudj, Audrey, de én lennék a legjobban meglepődve, ha Lilybell nem tizenkét macskával öregedne meg. Csodálom, hogy egyáltalán téged megtűr maga mellett.
- Talán azért van, mert én inkább visszavonulok – jegyezte meg Audrey. – Ha kiabálni akarna velem, én hagynám, hadd kiabáljon. Majd lenyugszik egyszer. Én meg addig sütök egy pitét. Így mindenki jól jár.
Alicia újból felnevetett, de végül nem folytathatták a beszélgetést, ugyanis berobogott a tanár és mindenféle köszönés nélkül elkezdte az órát.