Alicia lelkesen vetette vissza magát a tömegbe. Annyira boldog volt, mint talán még soha életében! Roger és Brian talán végre sínen vannak! Végre sikerült, amiért jöttek! Na jó, nem elsősorban, persze, mert (kimondva-kimondatlanul) Freddie megmentése volt mindig is a legfőbb cél, de... de végre! A Prenter-gyilkosságot leszámítva, végre elérték az első komolyabb sikerüket, mióta itt voltak!
Jó, persze, még semmi nem volt biztos. Könnyen megeshet, hogy Roger egyszerűen faképnél hagyja Briant, vagy, hogy balul sül el az egész randi... de ők megtettek az ügy érdekében mindent, amit lehetett. Innentől rajtuk már nem múlt semmi.
Hosszú percekig bóklászott a tömegben fel-alá sétálgatva, ismerős arcok után kutatva. Mindenképpen meg akarta találni a másik két időutazót, hogy beszámolhasson nekik a fejleményekről! Előre imádta a gondolatot, hogy mindkét lány odáig lesz a hírek hallatán! Körülbelül tíz perce téblábolhatott már a tömegben, mire végre megpillantotta Mirabelle arcát.
- Mirabelle! – kiáltott fel vidáman. – Mirabelle, sikerült! Megcsi-
Elakadt, ahogy a lány mellé ért. Elakadt, megtorpant, földbe gyökerezett a lába.
- Alicia! – Mirabelle hangja, mintha egy nagyon hosszú alagút mélyéről szólt volna hozzá. – Jó is, hogy jössz, hadd mutassalak be titeket egymásnak. John, ő itt Alicia Woods, az egyik legjobb barátom. Alicia...? Hadd mutassam be John Deacont.
Tétova csend telepedett rájuk, ami alatt Alicia arcának színe vetekedni kezdett a piros ruháéval, amit viselt. Néhány pillanat múlva John nagyon óvatosan kinyújtotta a jobbját a lány felé.
- Szia – köszönt halkan. – John Deacon vagyok.
- A-Alicia – dadogott a lány és elfogadta a kézfogást. John meleg tenyere egy pillanatra átölelte Alicia, az izgalomtól jéghideg ujjait. – Alicia Woods. Nagyon örülök – hebegte a lány.
- Hasonlóan – felelt John és elengedett egy halvány mosolyt. Alicia nem akarta elhinni, hogy ez tényleg megtörténik vele. John Deacon rámosolygott!
- Alicia biológusnak tanul – vette át a szót Mirabelle, mikor látta, hogy Alicia képtelen önálló mondatokat megalkotni. – Ő a harmadik lány, akiről meséltem, vele együtt jöttünk Blakeney-ből.
- Igen, emlékszem – biccentett Deaky és újra Aliciára mosolygott. – Mondtam is Mirabelle-nek, hogy nagyon becsüllek titeket... Ilyen messzire eljönni...
- Csak 134 mérföld – próbálta összeszedni magát Alicia, hogy képes legyen egy értelmes beszélgetésbe bonyolódni a fiúval. – Jó társaságban gyorsan megy az idő.
- Vonattal jöttetek? – érdeklődött tovább John, mindkét lány felé címezve a kérdést.
- Nem – rázta a fejét Mirabelle. – Autóval.
- Van autótok? – nézett nagyot John. – Milyen? – láthatóan rögtön lázba hozta a téma. Alicia elfojtott egy mosolyt.
- Nem nagydolog – szólt szerényen. – Hárman dobtuk rá össze a pénzt, egy kis '69-es Mini Morrisunk van. Én viszont bármit megadnék egy '64-es Mercury Caliente coupé-ért...
- Viccelsz? – nézett nagyot, arcán széles mosollyal John. – A '67-es Selby GT500-nál nincs jobb évjárat!
- Ha nem haragszotok, én egy kicsit eltűnök – szólt közbe halkan Mirabelle. – Megígértem pár barátomnak, hogy megkeresem még az este.
- Rendben! – vigyorgott rá boldogan Alicia, majd, miközben búcsúzóul összeölelkeztek, a lány fülébe súgta: - Köszönöm.
- Freddie-vel leszek, ha kellenék... – válaszolt szinte némán Mirabelle, majd kilépett az ölelésből, intett Johnnak és elsietett.
- Szóval Mercury, mi? – tért vissza a témához a fiú.
- Életem egyik szerelme – nevetett Alicia. John mosolya, mint a nap, úgy ragyogott le rá és érezte, ha nem vigyáz, bármelyik pillanatban képes lesz elveszni az igéző fekete szemek pillantásában.
- Van kedved sétálni? – ajánlotta fel John. – Keressünk valami ennivalót és beszélgethetnénk még... persze, ha van kedved...
- Az ennivalóval és a beszélgetéssel is lekenyereztél – nevetett Alicia, miközben a szíve gyors egymásutánban vagy négy szaltót is ugrott a bordái mögött. Sétálni fogunk, ketten együtt, John Deacon és én! – Közben pedig meséld el szépen, miből gondolod, hogy egy Shelby felér egy Caliente-vel!
YOU ARE READING
Future Management | Maylor/Queen [HU!]
Fanfiction[FELFÜGGESZTVE] Magyar nyelvű Queen/Maylor fanfiction. 2060-ban három lány elhatározza, hogy történelmet fognak írni és végrehajtják az emberi történelem első és egyetlen időutazását, hogy találkozhassanak a bálványaikkal, valamint összehozzák Brian...