Future Management | Maylor/Queen [HU!]

37. "Megbocsátok. Elmehetek?"

            Rogernek fogalma sem volt, miért nem maradhatnak a tömeggel, és hogy Alicia miért viselkedik olyan titokzatosan. Nagyon remélte, hogy a lány nem tervelt ki semmit, amivel esetleg megpróbálná beszélgetésbe kényszeríteni Briannel. Nem, ahhoz nem lett volna ereje... Ezért is akart a tömegbe maradni, hogy minél kevesebb esélye lehessen találkozni a fiúval, de csalódnia kellett, mikor meglátta, hogy amerre Alicia vezeti, arra már egyáltalán nincsenek emberek.
- Alicia, áruld már el, hova a fenébe megyünk! – dohogott Roger, mikor már egy kavicsos úton sétáltak az udvar hátsó része felé.
- Nem – vigyorgott a lány és néhány pillanat múlva letért az útról, bele a fűbe. A szőke megtorpant.
- Alicia! Mondd már el, mire készülsz! Hova megyünk? A fák között akarod elásni a meggyilkolt hullámat?!
- Rettenetesen hülye vagy – nevetett fel a lány. – Gyere már, nincs messze - körülbelül három perce sétálhattak, mikor Roger halvány fényt vélt derengeni a fák között. Alicia megállt. – Látod? – mutatott a fény felé. – Oda kell menned.
- Mennem? – értetlenkedett Roger.
- Igen. Én nem megyek.
- Tessék? Miért nem?
- Elég a kérdésekből – vigyorgott Alicia. – Nekem most meg kell keresnem Lilybellt. Te pedig menj oda – mutatott újra a fák irányába. – Nem fog senki meggyilkolni, ígérem!
- Ha mégis megtörténik – fonta össze maga előtt a karjait Roger -, soha többé nem állok veled szóba!
- Rendben – nevetett fel Alicia, majd lábujjhegyre állt és adott egy biztató puszit Roger arcára. – Indulj, Roger.
A szőke habozott, majd biccentett és elindult a fák közé. A szíve a torkában dobogott, fogalma sem volt, mire kéne számítania. Ahogy közeledett, a fény alig észrevehetően erősödni és vibrálni kezdett, amiből Roger gyertyákra következtetett. Gyertyák két fa között? – gondolta. Nem valami biztonságos. Aztán meglátta a lámpásokat és döbbenten torpant meg.
Két, egymáshoz közeli, hatalmas fára lámpások tucatjai voltak aggatva, azokból lobogott csendesen a fény, a fűben takaró, ennivalók és puncs feküdt. Roger nagyot nyelt és körülnézett. Nem messze onnan egy teleszkóp csillogott a gyertyák fényében.
- Roger...
A fiú döbbenten fordult a hang irányába: az egyik fa mellett Brian jelent meg. Roger arcából kifutott a vér. Fogalma sem volt, mi történik, de még mindig nem akart a fiúval beszélni. Azok után, ami történt... nem volt képes rá.
- Mi a fene ez? – kérdezte nyers hangon. Brian nem lépett közelebb hozzá.
- Rog... - suttogta. – Kérlek, hallgass meg...
- Öt percet kapsz – fonta össze maga előtt a karjait Roger. Hiába dobogott hevesen a szíve a bordái mögött, hiába nyűgözte le minden, amit látott (beleértve Briant is), nem tervezett megbocsátani azért, amit tett vele.
- Rettenetesen sajnálom – túrt a hajába idegesen Brian. – El sem tudod képzelni, mennyire...
- Melyik részét? – kérdezte epésen Roger. – Hogy megcsókoltál, vagy azt, hogy utána úgy hagytál ott, mintha valami fertőző betegséget terjesztenék?!
- Mindkettőt – felelt Brian. Roger torka elszorult. Mindkettőt... - Sajnálom, hogy akkor, abban a helyzetben csókoltalak meg. Abszolút nem volt fair tőlem, kétségbe voltál esve, sebezhető voltál, én meg kihasználtam... És azt is sajnálom, de kimondhatatlanul, hogy másnap reggel egyedül hagytalak... Ott kellett volna maradnom veled beszélgetni...
- De nem maradtál – vonta fel a szemöldökét Roger. – Oké, sajnálod. Megbeszéltük. Végeztünk, elmehetek?
- N-nem – rázta a fejét Brian és tett egy lépést a szőke felé, aki el akart hátrálni, de a lábai nem engedelmeskedtek neki. – Kérlek, Rog... mindent megteszek, csak hogy megbocsáss nekem.
- Megbocsátok. Elmehetek?
- Szeretlek, Roger! - Brian hangja elcsuklott, a szőke szava meg elakadt a hirtelen kiáltás miatt. Erre aztán végképp nem számított és borzasztó dühös volt miatta. Hogy képes Brian ilyet mondani neki?! De a göndör még folytatta: - Fogalmad sincs róla, mennyire, pedig már olyan sokszor elmondtam! Mindig ott voltam neked, ha kellettem, pont úgy, ahogy te is mindig mellettem állsz mindenben. Ez a dolga a legjobb barátoknak, nem igaz? Én csak azt akartam, hogy érezd, milyen fontos vagy nekem, ezért is aludtam veled, ezért próbáltam segíteni mindig, mikor rémálmod volt! De most elkövettem egyetlenegy hibát, pusztán azért, mert rettenetesen megijedtem attól, hogy talán mindent tönkre tettem, és te ennyit nem vagy képes nekem megbocsátani!
Roger sokáig hallgatott, mielőtt csendesen, óvatos hangon megszólalt.
- Ezt mind nekem csináltad? – kérdezte, a lámpások és a teleszkóp felé bökve a fejével. Brian sóhajtott egyet, hogy elnyugodjon.
- Igen – felelt lemondóan. Roger aprót biccentett, majd nagyot nyelt.
- Nem kellett volna – suttogta.
- Nem azért csináltam, mert kellett – forgatta a szemét Brian.
Roger erre már nem válaszolt, csak óvatosan a takaró felé indult, leült rá, majd onnan pislogott fel a fiúra.
- Ülj le – nyújtotta felé a kezét, amit Brian egy nagyon halvány mosollyal elfogadott és ő is kényelembe helyezte magát. Roger megköszörülte a torkát.
- Tényleg komolyan gondoltad, amit mondtál? – kérdezte, miközben fogalma sem volt, mi a fene történhetett a hangjával, amiért olyan vékony és halk volt, mint még soha életében.
- Igen, Roger, mindent – felelt komoly arckifejezéssel Brian. Roger idegesen játszani kezdett az inge egyik gombjával és kerülte a fiú tekintetét.
- Akkor ez most... ez most egy randi? – kérdezte óvatosan. Brian elmosolyodott és finom mozdulattal megsimogatta Roger arcát, aki egy pillanat alatt olyan színű lett, mint a paradicsom.
- Igen, kicsim – felelt -, randizzunk!