Future Management | Maylor/Queen [HU!]

47. "(...)elmehetnénk ebédelni valahová."

- Szóval... - kezdte Brian, miközben az oldalán feküdt és Rogert magához ölelve a fiú hátát simogatta fel-le. – Abszolút nem tervezel ma felkelni?
- Nem – felelt lehunyt szemmel vigyorogva a szőke. – Jó ez így.
- Arra sem vagy kíváncsi, mennyi az idő? – nevetett halkan Brian. Mivel ő a fal felé, az éjjeliszekrénynek háttal feküdt, esélye sem volt látni egyik órát sem, amit a szobájukban tartottak. Rogernek elég lett volna egy kicsit megemelnie a fejét, hogy legalább a saját vekkerére ránézhessen, de egészen eddig nem volt hajlandó megtenni.
- Hmm... nem, nem csábít – dünnyögte most a fiú és Brian vállába fúrta az arcát. – Miért akarsz ennyire felkelni?
- Mert már nyilván közelebb vagyunk a délhez, mint a reggelhez – nevetett a göndör és adott egy puszit Roger hajára. – És mert arra gondoltam, elmehetnénk ebédelni valahová.
- Oh, csak nem? – vigyorgott fel rá szemtelenül a szőke. – Ennyire tetszett a tegnapi randink, hogy máris megtartjuk a második felvonást?
- Talán – mosolygott Brian és tovább simogatva Roger hátát, puha puszit adott a fiú szájára. – Csak nincs valami gond ezzel? Nyugodtan megmondhatod, ha nem szeretnéd. El tudom képzelni, milyen borzasztó társaság lehetek szombat délben...
- Fogd be – kuncogott Roger és megpaskolta Brian arcát. – Milyen ebédre gondoltál?
- Biztos találunk egy éttermet, ami nyitva van – vont vállat a göndör fiú. – Nem lehet olyan bonyolult elindulni az utcán és körbenézni.
- Nagyon jól hangzik – kezdett játszani Roger Brian hajával, aki rögtön felvonta a szemöldökét.
- Csak...? Érzem, hogy még mondanál valamit.
- Na jó, nagyon nem szeretnélek megsérteni – kezdte a szőke -, de nem lehetne, hogy inkább itt maradjunk és csináljunk magunknak ebédet? Úgy értem... semmi bajom az étteremmel, de... a fenébe is, Bri, odakint még a kezedet sem foghatom meg! Márpedig én meg szeretném, sőt, szeretnélek megölelni is... De csak ha neked ez nem probléma.
- Rog...
- Ne haragudj – hebegte a fiú. – Megbántottalak?
Brian nem válaszolt rögtön, helyette erősebben szorította magához Rogert, majd hagyott egy végtelenül hosszú csókot a fiú száján. Azonnal érezte, hogy a szőke beleolvad az ölelésébe.
- Nagyszerű ötlet, kicsim – súgta aztán Roger hajába. – És, mit szeretnél, mit főzzünk?
- Azt majd még kigondolom, ha már felkeltünk és felöltöztünk – dünnyögte a fiú. – Kaphatok még... nem tudom, mondjuk öt percet?
- Csak ha előtte megnézed, hány óra.
Roger kelletlen nyöszörgések hosszú sorozatával fejezte ki nemtetszését, mielőtt nagy nehezen megemelte a fejét, majd még ezután is Brian vállára támaszkodva, az órájára lesett. Aztán hosszú másodpercekig csendben maradt.
- Rog?
- Uhm... inkább nem mondom meg.
- Micsoda? – nevetett Brian és visszahúzta maga mellé a fiút. – Miért?
- Mert akkor biztos, hogy fel fogsz kelni és én azt még nem akarom.
- Megígértem, hogy kapsz még öt percet – vigyorgott a göndör. – Na, mondd már.
Válasz előtt Roger mélyen belefúrta az arcát Brian mellkasába.
- Háromnegyed tizenkettő – dünnyögte aztán alig hallhatóan. Pár pillanat csend után Brian hosszan kifújta a levegőt. Roger összeszorította a szemét, várva a robbanást, a fiú mégis csak ennyit mondott:
- Hát... délben már biztos nem lesz ebéd – ezzel pedig elérte, hogy Roger nevetésben törjön ki.
- Felkelhetünk ám, ha nagyon nem bírod – vigyorgott a szőke, mire Brian megsimogatta az arcát.
- Megígértem az öt percet – mosolygott és adott egy puszit Roger homlokára. – És én megtartom a szavam.

Valóban megtartotta. Olyannyira, hogy fél egy is elmúlt már, mire végül Roger hasa korogni kezdett – ez pedig elegendő motivációt jelentett arra, hogy nagy nehezen felkeljenek az ágyból, felöltözzenek és nekilássanak ebédet főzni. Ezt azonban megelőzte még egy rövidebb vita, ugyanis Roger minden áron amellett kampányolt, hogy ő is, mint Brian, vegetáriánus ebédet egyen.
- Idefigyelj, Roger! Nem fogsz megsérteni azzal, hogy húst eszel, érted? – próbálta meggyőzni a fiút Brian.
- De én rosszul érzem magam miatta! – feleselt a szőke. Brian felnevetett, miközben elkezdte kipakolni a saját zöldségeit, majd Roger steak-húsát is. – Nemár, Bri! Az kéne még csak, hogy te csináld meg!
- Márpedig én fogom, tekintve, hogy te éppen duzzogsz és használhatatlan vagy – vigyorgott a göndör. Roger rögtön beugrált mellé a konyhába és a kezébe kapott egy főzőkanalat.
- El a steak-emtől! Amilyen vega vagy, még a végén rosszul csinálod meg!
- Oh, elnézést, Mr Főszakács – nevetett Brian, majd Rogert megkerülve visszament a szobájukba és válogatni kezdett a lemezeik közt. – Mit szeretnél hallgatni?
- Beatles-t, semmi mást! – kiabált ki a konyhából a szőke. Brian megcsóválta a fejét.
- Miért is nem lepődtem meg. De most nincs hozzá hangulatom.
- Vond vissza, Brian May! A Beatles-hez sosem kell hangulat, az egy életérzés! Most azonnal tedd fel az Abbey Road-ot, különben nem kapsz ebédet!
- Ezt vegyem fenyegetésnek? – nevetett Brian, majd kelletlenül kihúzta a lemezek közül az Abbey Road-ot és óvatosan a lejátszóra rakta. Miután a helyére húzta a tűt és elindította a zenét, visszasomfordált a konyhába. – Megfelel, felség?
- Naná! – vigyorgott Roger és a kezébe adott egy kést. – Tedd magad hasznossá, amíg megsütöm a steak-et, és vágd fel a zöldségeket!
Kicsivel több mint negyed óra múlva aztán felcsendült az Abbey Road 'A' oldalának utolsó dala: I want you. Roger ezt is, mint az összes eddigit, rögtön, szinte oda sem figyelve, énekelni kezdte a maga rekedtes, lenyűgöző hangján, hamarosan pedig Brian is csatlakozott hozzá. Amint meghallották, milyen jól hangzanak együtt, egymásra vigyorogtak, majd folytatták a közös éneklést egészen addig, míg kész nem lettek az ebéddel. Mikor aztán Roger felkapta a két, étellel megpakolt tányért, hogy a szoba felé induljon vele, Brian hirtelen elkapta a csípőjét és magához húzta.
- I want you, I want you so bad... - súgta a fülébe énekelve. Roger elpirult és halkan felnevetett.
- Ne már, Bri, le fogom ejteni...
Válasz helyett Brian adott egyhosszú csókot a fiú szájára, majd elengedte és visszafordult a konyhába, hogy befejezze a már elmosott edények törölgetését.
- Ne most pakolj, Bri, mert ki fog hűlni – szólt rá Roger.
- Már kész vagyok, jövök! – felelt gyorsan a göndör, elpakolta az utolsó edényt és belépett a szobába, hogy együtt megebédeljenek.