~Namjoon szemszögéből ~
Idegörlő volt az egész nap. Azt hittem ma estére már otthon leszek. Kookal. De nem. A kórházban várok, az anyukájával arra, hogy bemehessünk hozzá. Az eredmények is készen vannak, de nem kapunk tájékoztatást, csak Kookal után kapjuk meg, ha ő is beleegyezik.
A legkínosabb viszont az volt, mikor megkérdezte hogy kapta el... Nem tudtam rá mit mondani, csak hogy nem tudom...
Este hat óra van, és végre nyílt az ajtó. Abban a pillanatban pattantunk fel, velem az élen.
-Jó napot, Kim BoRa vagyok, Jeon Jungkook édesanyja! Szeretném tudni mi van vele-fogott gyorsan kezet az anyukája az orvossal.
-Minden rendben a körülményekhez képest. Az úr teszteredménye negatív, a HIV egyenlőre ki van zárva, de mint ahogy azt mondtam - tekintett rám-Mindenképp csinálnék egy újat egy hét múlva.
- De ha a fiam egészséges, mi okozza a tüneteket?
-Betudható a stressznek, és ahogy tájékozódtam, abból bőven jutott az úrnak mostanában...
-Akkor most bemehetünk hozzá? - kérdeztem reménykedve.
-Igen, de azt kérném hogy egyszerre csak egy ember.
-Rendben, köszönjük! - fogott kezet Kook anyja az orvossal, majd én is.
Kook anyukája ment be először. Kb 20 percet volt bennt. Ez még 20 perc idegörlő várakozást jelentett nekem.
De aztán kijött, mert muszáj volt mennie.
Én én egy nagy lélegzetvétellel nyomtam le a kilincset.
Amint megláttam, hatalmas kő esett le a szívemről, ő pedig erőtlenül mosolygott.
-Szia Joonie! - köszönt egész vidáman, mire én megkönnyebbülten mosolyogva indultam meg felé, és nyomtam egy puszit a szájára, de eltolt.
-Mi a baj Kook? - kérdeztem meglepetten, erre idegesen rágta a száját.
-Nem akarom hogy te is...beteg legyél.
-De Jungkook...-söpörtem ki egy hajtincset a szeméből -negatív a teszt. Nincsen semmi bajod, és minden rendben lesz. - magyaráztam, miközben mellé térdelve szorongattam a kezét.
-Nem, ez még csak az első volt...lehetek beteg. És valószínüleg az is vagyok - sütötte le a szemét. Pillanatokig csendben voltunk, senki nem szólalt meg. Én mert nem tudtam, ő pedig a légvételéből ítélve próbált nem sírni. De aztán megszólalt.
-Minden az én hibám... Ha nem vallom be, akkor nem bántanak téged sem és nem kerülsz bajba és... - kezdte el hirtelen, mire én azonnal megállítottam.
-Héhéhé! Ha nem vallod be, akkor én most nem lennék veled. Nem lenne egy ilyen csodálatos Nyuszim. - mosolyogtam rá az arcát simogatva, mire a szemei megteltek könnyekkel. Nem nézett a szemembe, az orrom bámulta.
-Akkor jobb lenne ha nem lenne egy ilyen csodálatos Nyuszid... Hogy ne legyen nagyobb bajod... - mondta ki halkan, mire nekem a levegő megakadt a torkomon.
-Hogy érted Kook? - kérdeztem ijedten.
-Hogy talán véget kellene vetni ennek...-nem jelezte, de tudtam mire gondol... A kapcsolatunkra. Persze hogy arra. Azonnal hevesen rázni kezdtem a fejem.
-Dehogy! Kook figyelj rám! Kook! - végre a szemembe nézett én pedig mondtam amit akartam - ne felejtsd el hogy nem velem történtek a legszarabb dolgok érted? Hanem veled, és te mégis velem törődsz, nem magaddal. És ezt nem akarom. Jól vagyok, és te is jól vagy. Nincsen vége semminek, és nem is lesz!
-De meg kell védenelek...-mondta, majd egy kis szünet után folytatta - magamtól.
-Kook...
-Joon, kérlek most menj el...-nézett a szemembe, mire én köpni nyelni nem tudtam. Nem lehet!
-Kook te most...
-Azt hiszem, igen... - mondta bizonytalanul, mire én a szemébe nézve engedtem el a kezét lassan, bizonytalanul. Már fel akartam állni, mikor megláttam a bújkáló mosolyt a szája szélében, ami egyre nagyobb lett.
-Menj a fenébe Jungkook! - csaptam a kezére idegesen, mire kitört belőle a röhögés.
-Jajj! Ne haragudj!! - nevetett, miközben már alig kapott levegőt. A nagy nevetésben még a könnyei is kitörtek, amiket el is kezdett törölgetni - Látnod kellett volna a fejed!
-El tudom képzelni milyen volt...-mondtam a szemeim forgatva.
-Ne haragudj naaa! Nem hagyhattam ki - hagyta abba, és mosolyogva nézett rám.
-Az egész egy "vicc" volt?
-Ne haragudj...
-Akkor megcsókolhatlak, vagy az nem? - zavarodtam össze, és ő ezt látva, nevetve ragadta meg a tarkómat, hogy magához húzzon.
Mikor végre összeéetek az ajkaink, és mozgatni is kezdtük őket, sokkal jobban éreztem magam. Megint úgy éreztem, hogy minden a lehető legnagyobb rendben lesz. Hogy ketten majd mindent megoldunk... Ketten
