Végre kiléphetünk a kórházból, így csütörtök délutánra... Már tegnap kellett volna, de én rendszerint mindent elcsesztem.
Nam tegnap nem ment haza, átöltözött rendes ruhába, és a cuccaival együtt jött át az én kórtermembe. Az ő sérülései sokat javultak, a legtöbb már alig látszott igazából, és ennek mindannyian örültünk.
Legnagyobb bánatomra nem tudott befeküdni mellém, mert vagy hatféle zsinór lógott ki belőlem, ami különféle dolgokat vizsgált rajtam.
Igazából szerencse hogy hazajöhettem. Csak saját felelősségre engedtek el, még akkor is ha csak enyhe szívrohamom volt.
De végre mehettünk. Nammal kézen fogva sétáltunk ki a kórházból, másik oldalamon anyuval, aki szintén nem mozdult mellőlem. Hiába mondtam nekik hogy rendben vagyok, nem akarnak menni mellőlem. Ha zuhanyoztam is vagy a mosdóba mentem, valaki ott állt az ajtó előtt. Biztos ami biztos.
És természetesen holnap nem megyek iskolába sem. Mondjuk Nam sem. Kihagytuk ezt a hetet, merthát... Kórházban voltunk. És amúgy sem mentem volna. Személy szerint jövő héten sem mennék, de muszáj. Anya nem tud semmit, és nem hiányozhatok többet. Dejó.
Negyed óra busz után végre leszállhattunk. Nem sok idő, de valahogy sokkal jobban esett a friss levegő. És már annyira a séta sem fájt. Habár lehet csak mert lassan mentünk. Namjoon kifejezetten figyelt hogy ne legyen egy kicsit sem gyorsabb a tempónk, hiszen ő tudta hogy nekem mennyi fájdalmat okozna. Igen. Csak ő tudta. Anyának nem bírom elmondani, és nem is akarom. Nagyon vigyáztam arra is, hogy a csuklóm se lássa, és eddig sikerült megoldanom.
Nem kell hogy még ez is a nyakába szakadjon.
Fél órát sétáltunk, Namjoonnal kézenfogva, másik kezében a cuccunk, anyával a másik oldalamon.
-Ne álljunk meg? - kérdezte anya úgy hetedjére, nem sokkal a ház előtt.
-Anya. Rendben vagyok, nincs bajom. És amúgyis ott a házunk! - nevettem fel, mire odakapta a fejét, és homlokon csapva magát realizálta hogy igazam van.
-Igaz. Ne haragudj, nem tudom hol a fejem.
-Nyugodj meg kérlek. Tényleg jól vagyok - eresztettem meg felé egy mosolyt.
-Akkor Namjoon nem is kell fognod - nevetett fel anya, Nam pedig vette a viccet, és el akarta engedni a kezem mosolyogva. Persze hogy azonnal utána is kaptam, mire nevetve puszilta meg a homlokomat.
-A kettő nem függ össze - közöltem, mire mind a ketten mosolyogva néztek rám, majd anya elő is vette a kulcsot, mivel időközben az ajtóhoz is értünk.
A ház kongott az ürességtől, semmi jele nem volt annak jogy Jung itthon lenne.
-Jung hol van? - kérdeztem kíváncsian.
-Na igen... - kezdte anya kínosan miközben becsukta mögöttünk az ajtót - Nagyon sajnálom Jungkook, de muszáj elmennünk egy üzleti útra. Jung elment már, és nekem is indul a gépem 6 óra múlva... Viszont semmiképpen sem maradhatsz itthon egyedül, így Namjoonnal megbeszéltük hogy itt fog maradni pár napig. Gondolom ez ellen nincs ellenvetésed - mosolygott, mire boldogan Namjoonra kaptam a fejem, aki csak bólogatott. Hirtelen olyan boldog lettem, hogy egy fülig érő vigyor terült el az arcomon.
-Nincs!
-Rögtön gondoltam. - nevetett fel anya, aztán komolyra váltott az arca - Kedden még ne menj suliba semmiképpen sem, de utána ha nagyon nem bírsz magaddal bemehetsz. De nincs tesi! - emelte fel a mutatóujját, mire bólintottam, jelezve hogy megértettem - Akkor megyek gyorsan készülök is. Menjetek, egyetek valamit.
Miután anya el is sietett hogy elintézze a dolgait, Nammal a konyha felé vettük az irányt, és egy nagy lendülettel nyitottam ki a hűtőt, mire Joon elhúzott onnan.
-Naaa!
-Nem nem! Te ülsz, én kaját csinálok - közölte ellentmondást nem tűrő hangnemben, mire belátva hogy nem tehetek semmit, felültem egy székre és onnan figyeltem.
Mintha otthon lenne, olyan magabiztossággal vette elő a tojást. Amihez ugyebár le kellett hajolnia... Nem.. Nem tévedt el másra a tekintetem egyáltalán...
-Merre van a serpenyő? - fordult felém, mire felébredtem a bambulásból, és az alsó szekrényre mutattam.
-Ne bámulj Nyuszi - mondta háttal állva nekem, mire kihívóan visszanézett rám. Azonnal elvörösödtem.
-Én nem is...
-Ne is próbáld kimagyarázni - szakított fére a tojásokat feltörve a serpenyőbe. Elhúztam a szám, és a pulton levő morzsákkal kezdtem szórakozni.
-Na mit akarsz csinálni kaja után? - kérdezte Joon, mire felkaptam a fejem, és láttam hogy félig felém fordulva mosolyog. Mondtam már hogy mennyire imádom a mosolyát? Ahogy megjelennek a gödröcskéi...
-Nem tudom. Csak hadd bújjak oda hozzád... - mondtam halkan, mire egy nagyobb mosolyt megejtve gyorsan átjött a konyhán, és a pulton áthajolva adott egy gyors csókot. Nem szívesen engedtem el, de a kaja meg esetleg a konyha is elégett volna...
-Meglesz. - mondta, aztán visszament hogy kiszedje a tojásokat két tányérra.
