Crying heart (h.s)

t h r e e

*Faith Ohanya*

Reggel ugyanúgy keltem, mint minden másik napon. Egykedvűen. Úgy érzem nincs miért felkelnem, hisz minden amim volt, odaveszett. Egyik nap még volt, a másikon már nem.

-Faith! Várj meg, kérlek! Csak a délutánt szeretném tisztázni veled! Ma is jössz, ugye?- kérdezte Mrs.Lasher kedvesen.

-Persze. Ugyan úgy, mint minden nap.- sóhajtottam és elindultam az első órám felé.

Utam közben egy kíváncsian vizslató szempárt éreztem magamon, de már megszoktam, hogy mindig néz valaki.

A napom unalmasan telt, egész nap figyelt valaki, de megint csak leszartam.

Ma délután a festészetre nem jött Danielle, amit furcsálltam is. Szerintem ő máskor jön.

Kopogás zavart meg alkotásomat, mire kissé idegesen, felhúzott szemöldökkel meredtem az ajtóra, hogy mikor lép be az idegen. 2 másodperc után az ajtó kinyílt és Harry Styles kukkantott be. Ez meg mit keres itt, ilyenkor? Tegnap is volt itt, Mrs.Lasher-rel. Igen, láttam, mikor elfutottam. Azért szoktam figyelni, hogy ne essek el.

-Öhmm, Faith?- kérdezte, mire egy szemforgatás kíséretében bólintottam.-Zavarok? Csak hamarabb jöttem egy kicsit, hogy hamarabb is végezzek a terem kitakarításával. Meg mert szerettem volna veled találkozni.

-Hogy mi?!- kérdeztem rekedten, majd köhintettem, hogy normalizáljam hangomat.

-Hát ja, láttam a festményeidet, és gondoltam megismernélek. Én sem vagyok olyan rossz, mint ahogy állítják sokan, ne nézz ilyen meglepődött, hitetlen fejjel!- húzta félmosolyra száját, mire eltátottam számat egy kicsit. Mi a szar?

-Miért szeretnél megismerni egy érzelmileg labilis lányt? Nem kellenek barátok, megvagyok egyedül is.- mormogtam, mire felnevetett. Érdeklődve néztem arcára, mire közelebb lépett egy lépést.

-Azt látom. Eléggé sötét hangulata van a munkáidnak.- húzta el száját és kutakodóan mered szempáromba. Nem szeretem a szemem színét. Lassan közelített felém, mintha félne a reakciómtól.

-Az én hangulatom is sötét, ne csodálkozz. Nem hallottad a pletykákat rólam?- szűkítettem össze szemeim és úgy bámultam a most már előttem álló smaragd szemű srác arcára. Nem merek a szemébe nézni. Valamiért nem megy.

-Szóval akkor nem igazak, ha te is pletykáknak hívod őket. Tudom, hogy van valami baj, 6 hónapja még nem voltál ilyen és barátaid is voltak. Mi történt, Faith?- kapcsolta össze tekintetünket.

-Semmi közöd hozzá!- könnyek gyűltek szemembe, el akartam nézni, de valamiért nem ment. Nem tudtam elnézni a lelkemig hatoló szempárról.

-Kérlek, hagyd, hogy segítsek. Tudom, hogy egyedül vagy, de ha hagyod, hogy veled legyek, akkor már nem leszel és kigyógyíthatlak a depresszióból.

-Nem tudsz te semmit, nem is ismersz! Te csak egy idegesítő, rosszakaró, suli menője srác vagy, akinek kell egy valaki, akit elgyengíthet, majd hátbaszúr és kiteregeti a titkait! Nem bízok meg benned, Harry Styles, úgy, ahogyan már senkiben sem!- a végére felsírtam a rám nehezkedő nyomás miatt, és lerogytam volna a földre, de Harry elkapott.

-Meg szeretnélek ismerni, én sem vagyok az, akinek kiállítanak az iskolában! Persze van némelyik pletykában igazság, de basszus! A legtöbbet azt sem tudom honnan szedték!- suttogott idegesen.

-Miért akarsz megismerni? Mi hasznod belőle?- szipogtam és felnéztem arcára.

Elmosolyodott és óvatosan fülem mögé tűrt egy a könnyeimtől arcomra tapadt tincset, majd válaszolt.

-Segíthetek valakin, akin érdemes. Beköltöztethetem szívébe a boldogság, a szeretettség érzését és szerezhetek egy remek barátot, mert tudom, Te az lennél!- mosolygott kedvesen, de én megráztam a fejem.

-Ezek az érzések már 6 hónapja fejvesztve menekültek el a szívemből. Nem jönnek vissza. Se miattad, se más miatt. Sa-sajnálom...