Crying heart (h.s)

s e v e n t e e n

*Faith Ohanya*

Nem hiszem el, hogy Liam elmondta Harry-nek. Mi van, ha utánam jön és itt is pokollá teszi napjaimat? Már mindent kinézek Harry-ből. Teljesen összeszavart.

-Faith, jól vagy?- kérdezte előttem Nooray. Hátrafordult a padjában, és remegő kezeimre helyezte övéit. Észre sem vettem, hogy remegek...

-Én, én nem érzem magam jól, Noor. Kikísérsz a mosdóba? Azt hiszem hánynom kell...- éreztem, ahogyan a szín kifut arcomból és éreztem az émelygést, a gyomrom kavargását.

-Persze, gyere, menjünk.- húzott fel kezemnél fogva a padtól és kezdett el kihúzni a teremből, el a kíváncsian vizslató szempárok elől.

Végigrohantunk a folyosón, be egyenesen a lánymosdóba, ahol én berontottam az egyik fülkébe és mindent kiadtam magamból, bár így sem volt sok minden bennem.

-Jézusom, Faith! Elkísérlek az iskolaorvoshoz, szerintem menj haza! Nem nézel ki valami fényesen!- fogta hajamat, hogy ne lógjon arcomba. Felnevettem második mondatán, majd felálltam és a csaphoz mentem arcot mosni és kiöblíteni a számat.

-Nem kell, Noor. De van egy rágód?- néztem rá könyörgően.

-Van, tessék.- húzott elő pulcsijának zsebéből egy rágót és a kezembe nyomott egy drazsét, amit egyből be is kaptam- De biztosan jól leszel? Én itt leszek melletted mindig, csak szólj, ha kell valami! -kezdtünk el visszafelé sétálni a terembe, ahol már sajnos ott volt a tanár és belépésünk után kíváncsian nézett minket válaszra várva.

-Elnézést, Tanár úr! Csak Faith nem érezte jól magát, kikísértem a mosdóba!- mondta halkan a tanárnak, aki aggódóan végignézett rajtam, mire bólintottam egyet megerősítés képpen.

-Üljetek le, lányok! Faith, Te meg szólj, ha ki  akarsz menni, rendben?- bólintottam, majd visszaültünk Nooray-el helyünkre és folytatódott az óra.

Egy idő után észrevettem, hogy Liam bámul, ezért rá is kérdeztem nála.

-Mi az?- vontam fel egyik szemöldököm kérdőn, mire csak megrázta fejét.

-Jól vagy, ugye?- fúrta tekintetét enyémbe, mire szemet forgattam.

-Ezt én is kérdezhetném tőled, Liam!- vágtam vissza, mire nem tudott megszólalni, csak tátogott és visszafordult előre.

🖤🖤🖤

A napom ezen kívül jól telt, Nooray bemutatott nekem néhány lánynak és fiúnak, akik a barátai és ezentúl velük is elkezdtem beszélgetni. Nagyon rendesek és aranyosak, úgy érzem előtte is ide kellett volna járnom, nagyon jó emberek vannak ebben az iskolában, senki sem szekált kicsit sötétebb stílusom miatt.

Hazaérve viszont újra elfogott a magány, ezért leckéim elkészítésével próbáltam meg ezt elnyomni egy kicsit magamban. Ezzel csak annyi a baj, hogy egy óra sem volt megcsinálni őket, így újból előkúsztak gondolataim.

Az rendben van, hogy az iskolában megoldódtak a napjaim, mármint lettek barátaim, de itthon ugyanúgy visszaránt a sötétség és a múltam, ez elől képtelen vagyok menekülni. Kéne még valami, amit iskolán kívül tudnék csinálni. Amivel lefoglalhatom magam. A festés az egy dolog. Imádom, de kéne még valami, túl sok időm van gondolkozni. Basszus! A festményeim! Bent maradt egy pár az előző iskolámban! Elmegyek értük, lassan fél négykor már csak nincsenek olyan sokan bent! Értem ez alatt Harry-t is és a mocskos bandáját.

Összeszedelőzködtem és elhagytam a kis lakáomat. Gyors léptekkel közelítettem régi iskolám felé. Bent köszöntem a portásnak, elmondtam neki miért vagyok itt, de nem is nagyon érdekelte, leintett, ezért felrohantam a lépcsőkön.

Fent viszont pont abba ütköztem bele, akivel nem akartam találkozni. Na, ki?

-Faith?- kapott karom után, miközben elhaladtam mellette és indultam a terem felé. Nem engedtem magam, egyből kitéptem kezem markából és csörtettem tovább, nyomomban Vele.

-Abbahagynád azt, hogy követsz?- nézek hátra a terem ajtajában, ezzel megállásra késztetve Őt.

-Csak akkor, ha megállsz és meghallgatsz!- nézett rám szomorúan.

- Az első megvan, a másodikkal nem tudok szolgálni, bocsi.- vetem oda hanyagul, mand belépek az üres terembe. Mármint úgy üres, hogy nem volt bent senki.

-Kérlek, csak két percet adj, hogy mindent megmagyarázzak és rendbehozzak, Faith!- könyörög, mire indulatosan szembefordulok vele és fenyegetően mutogatok felé mutatóujjammal.

-Ezt két óra sem tudná rendbehozni, Harry, nem hogy két perc!- nézek rá mérgesen, de szomorú szemeibe bámulva íriszeim megtelnek könnyekkel és sírva folytatom- Tönkretetted az itteni életemet, Harry, megaláztál és bántottál az egész iskola előtt! Hogy gondoltad, hogy ez után adok neked időt magyarázkodni, kifogásokat keresgélni utána meg mit gondoltál? Hogy a nyakadba ugrok és örömömben sírva mondom majd, hogy "persze, felejtsük el, semmiség volt, egyeltalán nem tépted ki a szívemet a helyéről és tapostad is meg!"? Végig megjátszottad az érdeklődésedet irántam, csalfa reményeket kezdtem irántad táplálni aztán visszalöktél a sötét gödröm legaljára a démonjaimmal harcolni, de megbuktam, Harry! Átiratkoztam egy másik iskolába, igen, Liam-ékhez, hiszen nem tudtam hogy ők oda járnak, de nem akarok visszajönni és nem is fogok!- zokogok végére, mire magához húz és megölel, de ellököm magamtól és elhátrálok.

-Akkor én megyek utánad!- jelentette ki, mire hitetlenül felnevetek.

-Neked komolyan csak ennyi ragadt meg?!

-Nem, Faith, de tényleg meg tudom magyarázni és nagyon nagyon sajnálok mindent, amit tettem! Nem akartalak bántani, nem önszántamból tettem! Láttad mögöttem Toby-ékat?- bólintottam törölgetve könnyeimet- Ők kényszerítettek minderre. Mert azt mondták bántanának téged is és az én családom. Muszáj volt eljátszanom mindent és bántanalak a folyosón előttük, mert féltelek. Nagyon rossz társaságba kerültem bele, Faith. De hogy máshova jársz, remélhetőleg könnyebb lesz találkoznunk és-

-Nem, Harry! Nem akarom!- vágtam közbe és estem térdeimre- Nem amarok veled barátkozni, Harry! Elárultál és bántottál, csak mert ezt mondták neked azok a faszfejek!

-Nem, nem csak mert ezt mondták, Faith! Nem érted? Bántottak volna Téged!

-Helyettük Te bántottál!

-Tudom, de ő sokkal nagyobb sebet hagytak volna benned és rajtad, el sem tudod képzelni mit tehettek volna veled és a családommal is. Most viszont én is átiratkozom, megpróbálkozok őket lerázni magamról és rólad.

-Ne!- vágtam közbe megint ijedten.

-Mi? Miért? -lépett felém, de leintettem, mire megállt.

-Csak magaddal hoznád őket, nem? Ott... Van egy... Egy barátnőm. Nem szeretném elszúrni Harry.- és a falaim kezdenek meginogni előtte. Egyetlen pillantása is képes repedéseket képes okozni a nehezen felépített téglafalamra. Pedig annyira próbálkozok távoltartani magamtól ezt a fiút. De annyira kitartó és ahogy a szemébe nézek látom, hogy.... Őszinte. Mert miért suttogta volna, mikor bántott azokat az összezavaró, szomorú szavakat? Aztán miért lett ideges, mikor Toby megkérdezte tőle azt és miért küldte el a picsába? Miért rohant ki idegesen az épületből? Miért nem adta fel, mikor elmentem? Mert ha tényleg bántani akart volna, akkor nem akarná helyretenni mindazt, ami történt.

Felnéztem mikor elémlépett és lenézett rám. Gondolom most végignézte, ahogyan az extraerős falaim csettintésére omlanak össze előtte.

Leguggolt hozzám és megölelt és ezúttal nem löktem el magamtól, hanem zokogva hozzébújtam és hagytam, hogy hátamat simogassa nyugtató szavakat suttogva fülembe, hagytam hogy énekeljen nekem azzal az eddig eltitkolt csodálatos hangjával. Hagytam, hogy Harry Styles újra az életem része legyen.