Crying heart (h.s)

f o u r

*Harry Styles*

Ott álltam egy lelkileg teljesen összetört lány előtt, aki azt gondolja neki már nem jár boldogság. Ebben a pillanatban én viszont elhatároztam, hogy bármi áron is, de segítek ennek az elveszett léleknek, ha esik, ha fúj, ha gyerekek potyognak az égből is.

-Héj, ne mondj ilyeneket.Csak hagyd, hogy megismerjelek! Hagyd, hogy segítsek!

Könnyes szemeivel rám nézett. Szemei egyszerűen lenyűgözőek! Nem egyszínű, de a legtöbb része kék, annak is a világosabb árnyalata, körülötte világos zöld, a pupillája körül pedig barna. Különleges.

-Miért? Miért nem lehetek egyedül?

Szavai könyörgőek voltak, szívem kettéhasadt.

-Mert a magány lassacskán felemészt.

Suttogtam lágyan. Nem akarom megijeszteni, de valami azt súgja, hogy nagyon kell neki a segítség, amit én meg is adok neki.

-Honnan tudod ezt?- pillantott le, cipőjére.

-Látszik, hogy valami baj van. Én szeretnék a barátod lenni, aki veled van és ki tudod neki önteni a szívedet, akárhányszor baj van. Aki ott van neked mindig, bármiben számíthatsz rá. Én szeretnék lenni ez a valaki.

-De te...

Nem hagytam, hogy befejezze, egy fújtatással belé fojtottam a szót.

-Nem. Azok csak pletykák. Vagyis, a nagyja. Híres vagyok, mert az iskola kezdetekor rossz bandába kerültem. Rám ragadt a sok rossz szokásuk és a kinézetem miatt felkapott lettem. Nem tudok elmenni a folyosón anélkül, hogy megbámulnának és sutyorognának mögöttem. Persze jó ismertnek lenni, de... túl sok hamis vádakat kapok. Tegnap fellöktem egy 9.-es gyíkot a folyosón, mert a banda, amiben vagyok ezt várja el tőlem, és mindenkitől, aki velük akar lógni.

-Akkor, ha most velem barátkoznál, a hírneved menne kockára. Én ezt nem akarom.

-Szóval lennél a barátom?- Elvigyorodtam zavartságán.

-É-én nem ezt mondtam! É-én...

Dadogott. Ezek szerint igen, lógna velem.

-Holnap ráérsz?

-Nem.

Elnézett rólam, tehát hazudik.

-Na, Fairth! Ne hazudj, kérlek! Miért nem szeretnél barátokat?- néztem rá fürkészően, mire megvonta vállát és az alkotását kezdte el bámulni válaszadás közben:

-Mert nem szeretném, hogy sajnáljanak, majd megunjanak, mert depressziós vagyok és mert nem vagyok érdekes.Senki se szeretne egy magába fordult, mindig szomorú lánnyal barátkozni. Neked se kéne, Harry.- nézett fel rám, mire rosszallóan megráztam a fejem.

-De én szeretnék! Szerintem tudom orvosolni a kifogásaidat és nem vagy unalmas!

-Kérlek...

-Nem Faith!

-Jó. Találkozhatunk.- lépett el előlem és elkezdte pakolni a cuccait a táskájába, a festményét pedig a sarokba tette.

Lesokkolódtam. Tényleg belement?

-Tényleg?

-Igen, de gyorsan mondd el, hol és mikor, mielőtt még meggondolom magam!- mutatott rám bal mutató ujjával.

-Add meg a telószámod és írok.

-Nem. Ebbe nem mentem bele. Egy találkozót adok, ha úgy látom nem tudsz segíteni, vagy nem bírlak, otthagylak és soha többet nem találkozgatok veled.- indult ki az ajtón, engem egyedül hagyva a teremben.

-Rendben!- kiáltottam utána és bólintottam elszántan. Mindent meg fogok tenni annak reményében, hogy megkedveljen. Én már megtettem.