Crying heart (h.s)

n i n e

*Valerie Smiffmann*

-Figyelj, Faith... Bocsánat, ha zavarlak, de szerintem is jól jönne neked egy barát, vagy valaki, akivel néha elcseverészhetsz.- mosolyogtam a barna hajúra, mikor leültem a kicsike kör alakú asztalhoz, ami a szintén kicsike konyhában helyezkedett el.

-Biztos?- kérdezte elpillantva válla fölött pontosan felém, miközben főzött. Az illatról megállapítva bolonyai lehetett, imádom ezt az ételt, nem lehet elrontani. Vagyis, rajtam kívül más biztosan nem tudja elrontani.. Khm... Nem vagyok egy konyha tündér.

Értetlenül néztem hátát, mivel már visszafordult a tűzhelyhez. Nem érettem mire kérdezett vissza, de mire szólásra nyithattam volna ajkaimat, megelőzött és pontosított.

-Mármint, biztosan a barátom akarsz lenni? Ha ezt is csak mondták neked, megkíméllek magamtól...- a végét szinte suttogta, a sercegés miatt is alig hallottam, de ki tudtam venni szomorú szavait, pluszba még a fejét is lehajtotta egy percre és a keze is megállt a cselekedet közben.

Mélyet sóhajtottam és mosolyra húzódott a szám.

-Igen, száz százalék, hogy barátkozni szeretnék veled.

-Rendben. Akkor mesélj magadról!- vonta meg vállát hanyagul, de hangján kihallottam, nem is olyan közömbös neki ez, mint ahogyan mutatja. Boldogan mondta, bár próbálta palástolni, viszont tényleg olyan volt mintha örülne egy barátnak.

-Hmm, jó.- kacagtam fel.- a szembe szomszédod vagyok, 5 éve költöztünk ide anyuval, mert apuval elváltak és apu vitte  a házat. Gondoltuk kettőnknek elég ez a kis lakás, bár nem is tudtunk volna nagyobbat biztosítani magunknak. Mármint anyu nem tudott volna. Valerie Smiffmann a teljes nevem, bár ezt lehet, hogy tudod, márciusban leszek 19, tavaly érettségiztem, jövőre megyek egyetemre, pszichológiai szakon tanultam eddig is és arra is megyek tovább a belvárosba, a Westhelton Egyetemre, utálom az ananászt és a Kardashian-ékat. Ne kérdezd miért, egyszerűen csak nem szimpatikusak. Te jössz. -a végére nevetve mondtam, tök abszurd volt, hogy elmondtam, nem bírom azt a családot. Túl műek és elkényeztetettek.

Faith befejezte az ételt és lekapcsolta alatta a gázt, majd lefedte a fazekat egy fedővel, hogy ne hűljön ki és teljes testével felém fordult. Egy darabig mosolyogva figyelt, de a végére csak bánatot véltem felfedezni arcán és szemeiben.

-Ühmm... Faith vagyok. Faith Ohanya és most fogok érettségizni művészeti szakon. Imádok festeni, 18 vagyok , és... És egyedül élek itt 6 hónapja. Asszem ennyi...- nem nézett a szemembe miközben mesélt, végig az ablakot mustrálta, ami előtt egy sötétzöld sötétítő húzódott, eltakarva előlünk a  kinti világot.

-Egyedül? -húztam fel bal szemöldökömet és szomorúan kezdtem vizslatni szintén szomorú vonásait. Szemei csillogtak, bár nem a boldogságtól. Pont az ellenkezője miatt. Könnyek sorakoztak szeme sarkában, arra várva, mikor kapnak szabad utat leversenyezni arcán. Elfogott a rossz előérzet, és máris megbántam feltett kérdésemet.

-Igen, egyedül.- hajtotta le fejét és szipogott egyet.

Felállni készültem, de rámkapta fejét és leintett.

-Kérsz enni? -váltott témát hirtelen, mire felvontam szemöldököm, de ráhagytam a dolgot, nem akartam kukacoskodni, nem akartam a magánéletében áskálódni, még csak most ismerkedtünk meg úgy igazán. Lazán elmosolyodtam és bólintottam egyet. Egy halvány görbület neki is megjelent szája jobb sarkában és keresgélni kezdett az egyik szekrény polcain.

Nem sokkal később már mindketten a spagettink tésztáját csavargattuk fel villánkra, közben mindenféle értelmetlenségről cseverészve. Nagyon jól szórakoztunk és Faith el is árulta, hogy egészen kedvel is. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy hacsak egy kicsit is, de nyitott felém és végre nem a búskomor, magába fordult lányt láthattam. Ezen kívül viszont érdekelt az is, hogy miért váltott hirtelen témát kérdésemnél és mi szomorította el úgy, de majd elmondja okát, ha megbízik bennem és nem lesz tele gátlásokkal és sötétséggel. Úgy érzem ma egy új barátra leltem, és ennek felettébb örültem.