Crying heart (h.s)

e l e v e n

*Harry Styles*

Előbb érkeztem meg a kávézóba, mint Liamék, Louis és a lány, akit hoz, így leültem a szokásos helyünkre az egyik eldugottam sarokba és rendeltem egy Cappucino-t fahéjas szórással.

A hely családias és csendes vo utánlt. A tejeskávé színű falak a narancs színű szegéllyel, a sötétbarna bútorok, meleg fényt adó fényfüzérek a falakon végigfuttatva, alattuk italokat ábrázoló képek szintén sötétbarna képkeretekben, nagy, világosságot beengedő ablakok, és a kedves, mosolygós dolgozók. Nem kérdés miért ez a kedvenc helyünk a srácokkal.

Emlékszem, mikor először találkoztam Liam-mel. Egy hűvös kora tavaszi nap délutánja volt, nagy dolgozat után voltam.

"Mára már eléggé lefárasztotta a hülye matektanár az agyamat. Nem értem miért tesz bele olyan feladatokat a dolgozatba, amit még életünkben nem láttunk, nemhogy értsük is és oldjuk meg hibátlanul. Nem vagyok stréber, de nem az agyhalott matek tanárunk miatt szeretnék megbukni. Gemma már így is mindig piszkál a rossz matek átlagom miatt. Nem fogok csodálkozni, hogy ez a jegyem után is nevetve meséli el anyunak, hogy ő tényleg mennyivel de mennyivel jobb nálam a matekban, és miegyébmásban is. Gemma régen tanár akart lenni, még mikor kicsik voltunk, így sokszor játszottunk tanítósat.

Emlékszem én találtam ki a neveket és az okokat, hogy ki miért hiányzik, amit Gem készségesen írt a kis füzetébe, mellé ciccegő hangokat hallatva, kimutatva a nem tetszését a nem létező, hiányzó diákok után. Korrepetált is engem, de mikor nagyobbak lettünk, Gemma letett a tanári szakmáról, mert mondván " Nem szeretném, hogy lógjanak az órámról a gyerekek, meg úgysem fizet sokat a tanári munka."

Mostanában néha-néha segít még egy-két tantárgyban, mert azért tényleg jobb tanuló, mint én, de így van ez rendjén. Ő az idősebbik, ő a lány, természetes, hogy ő a kisangyal. Nem mintha én nem lettem volna egy jó gyerek, de mégiscsak fiúból vagyok.

A hidegben sétálgatva akaratlanul is egy kávézóhoz értem, aminek a Leeroy's Caffee nevet adták. Nagyon megtetszett kívülről a kis kávézó, gondoltam benézek egy kicsit és iszok valami meleg kávét, érzem már az ujjaim is lefagytak a csípős szélben.

Ahogy beléptem, megcsapott a narancs, fahéj és a kávé illatának egyvelege. Egy hatalmas mosoly kúszott az arcomra, mikor körbepillantottam a helységben. Nagyon családias és aranyos. A pult felé sétálva a felette lévő árlistát kémleltem, valami különlegesség után kutatva, ami akadt is rendesen. Mivel nem figyeltem magam elé, hanem felfele pislogtam, meg gondolom a másik illető sem figyelt eléggé az orra elé, összeütköztem vele, egy velem egykorú sráccal, kinek a kezében lévő kávéja kilöttyent a középbarna színű fapadlóra, amin most egy jóval sötétebb barna folt tarkított. Mindketten sűrűn kértünk elnézést a másiktól, majd összenézve felnevettünk. A srácnak barna haja, és szintén barna kiskutyaszeme volt. Egy fél fejjel alacsonyabb volt nálam és fehér, rendezett fogát kimutatva nevetett.

-Jajj, sajnálom, ma nem vagyok formámban, veszek egy újat.- mondtam, miután elhalkult a nevetésünk.

-Semmi baj, haver, de az ajánlatot elfogadom. És mellesleg én is sajnálom. Nem figyeltem, mikor olyan nagy lendülettel megfordultam.- mosolygott, amit viszonoztam.

-Nem baj, na gyere.- intettem, mikor láttam, hogy egy takarító fejcsóválva, de mégis mosolyogva közelít felénk egy felmosóval a jobb kezével. Mindketten bocsánatot kértünk a takarítótól, de az csak mosolyogva leintett minket és mondta, hogy előfurdul ilyen. Örültem, hogy nem egy morcos takarító néni jött és üvöltötte le a fejünk, mint amilyenek az iskolákban vannak, így kapott még egy jó pontot a kávézó.