Amor Dracones - Váratlan fordulat /BEFEJEZETT/

Four

Néma csönd van. Mindössze az aprócska patak csobogása töri meg néha néha ezt az idilli hangulatot. Minden olyan nyugodtnak tűnik, békésnek. Lágy szellő kel fel, mely meg meglebegteti az aranyló szőke hajszálakat. A Mardekár Jéghercege a parton áll, s mindössze előre bámul. Arca kifejezéstelen, de iriszei mindent elárulnak. Szürke szemeibe könnyek gyűlnek, ahogy felidézi apjával folytatott beszélgetését. " Karácsonytól a Sötét Nagyúrat fogom szolgálni "
Nem tehetett mást. Igaz ő nem így akarta, de az édesanyja mindenkinél fontosabb volt számára. Hátrált pár lépést, majd a terebélyes cseresznyefa alatt foglalt helyet. Lábait felhúzta, fejét pedig rajtuk pihentette, miközben halk zokogásba kezdett.

Mindeközben Harry már Dumledorral szemben ült, s türelmesen arra várt, hogy a Professzor szólásra nyissa ajkait.

Tekintete az asztal mellett elhelyezkedett Főnixre tévedt, ki már életének utolsó pillanatait élte meg. Harry már várta a pillanatot amikor Fox kigyúllad, s a lángok közt új életre kap. Emlékezett arra az alkalomra, mikor először csodálhatta meg ezt a folyamatot. Félt. Nem tudta, hogy mi történt vele és, mint egy jó Griffendéles legszívesebben segített volna rajta. Majd Dumbledor Professzor elmondta neki, hogy öreg korában elhuny régi énje és újjászületik.

- Harry - Albus barátságosan szólítja meg a fiút, ki egyből neki szenteli minden figyelmét. - Te mit gondolsz erről? - a fekete hajú, bár nem érti teljesen a kérdést, mégis úgy válaszol, mintha az egyértelmű lenne.

- Mindenképp meg kell állítanunk. Valahogy rá kell vennünk, hogy álljon mellénk.

- Egyetértek Harry. A kérdés már csak az - jelentőségteljesen néz az előtte ülő fiúra, ki tekintetét mindvégig állja. - Meddig vagy hajlandó elmenni?

- Ezt, hogy érti Professzor? - szemeit összevonva néz az idős varázslóra.

Dumledor helyéről feláll, majd az ablak mellé sétál és onnan kezdi meg a magyarázatot.

- Képes lennél saját magadat feláldozni Dracoért?

- Nem értem hová akar kilyukadni Professzor - Harry értetlenül rázza a fejét, de közben próbál értelmet nyerni a szavak jelentésének.

- Csak válaszolj Harry. Tudnom kell, hogy feltétel nélkül bele mé.... - hangját elnyelte Harry egyértelmű igen válasza, az igazgató pedig elégedetten nézett rá. Büszke volt, hogy ennyire a szívén viseli Draco Malfoy jövőjét. Bár ő is ezt tette. Mindig is okos fiúnak tartotta Dracot.

- Legyen szó bármiről is, megteszem.

- Ezt örömmel hallom Harry.

A szél egyre inkább felerősödött Draco pedig azon kapta magát, hogy már az éjszakát is csak a csillagok világítják meg. Órájára nézett. Már vacsora idő volt, de ő nem akart bemenni. Szerette volna kiélvezni, hogy nincs ott más, nincsenek ott a barát címszóval ellátott ellenségei, kik bármelyik percben képesek lettek volna hátba támadni, nem voltak ott azok az emberek akik undorral vagy gyűlölettel néztek rá, nem volt ott az apja, Voldemort. Draco viszont túlságosan magányosnak érezte így magát. Úgy érezte, hogy nincs mellette senki. Csak egy olyan emberre lett volna szüksége, aki szereti, kiáll mellette, ha kell megvédi és megvédi.

Szüksége lett volna rá. Erről pedig Dumbledor tudott.