Hercegnő és Bobby (Tom Hiddleston Fanfiction 🔞) befejezett.

Bobby

Enyhe kis kaparászás hallatszott a hálószobám ajtaja felől, ami aztán egyre sürgetőbben, egyre erősebben folytatódott.

- Hercegnő, ne már! Vasárnap fél hat van. - a kaparászáshoz már nyüszítés is társult, és ezt már nem vehettem félvállról. - Megyek kislány, tarts ki!

Magamra kaptam a melegítőmet, a pulcsit, kinyitottam az ajtót, és ott ült. Szemében kétségbeesés, izmai megfeszültek, és rohant a bejárati ajtó felé. Felkaptam a kulcsomat, a pórázt már a folyosón akasztottam a nyakába. Fogalmam sem volt, mi baja lehet, de ilyen izgatottnak még sosem láttam.

Hercegnőt akkor kaptam anyuéktól, amikor Londonba költöztem, hogy ne legyek egyedül. Egy kis barna gombóc volt, egy édes kis szőrcsomó, amit mindenhová magammal vittem. Az ölemben ült a fodrásznál, az ölemben ült, amikor vezettem vagy filmet néztem. Teljesen összenőtünk mi ketten, és ennek már három éve. Nyugodt kis hölgy lett belőle, vagyis eddig az volt. Húzott maga után, a póráz belevágott a tenyerembe.

Alig értük el a füvet, már le is ült, én meg ekkor vettem észre, hogy a nagy sietségben nem hoztam zacskót. Erre mindig kínosan ügyeltem, mármint a szabályokra. A szabályok biztonságosak, ha betartom, akkor nem kell félnem semmitől. De most ha hoztam volna magammal sem ér semmit. Hercegnőnek ugyanis ment a hasa. Tehát ezért volt minden.
- Jó kislány. - dicsértem meg, és közben szidtam magam, mert elveimmel ellentétben, tegnap este adtam neki a szalámis pizzámból. Futottam vele hazáig az étteremtől, a karomba kaptam, azt hittem, úgy gyorsabb.

- Ne haragudj! Az én hibám. Soha többé nem adok a kajámból. - viccesen megfenyegettem az ujjammal. Beadtam tegnap este a gyógyszer, de már késő volt. - Hiába is könyörögsz, nem fogsz kapni, megértetted?

Szégyenlősen rám nézett, kicsit megcsóválta a farkát, aztán megszagolta a „művét" és megrázta a fejét. A fülei csattogtak, és ezen most is, mint mindig elmosolyodtam.

Hirtelen megdermedt, és figyelt. Nedves, fekete orra beleszimatolt a levegőbe, aztán egy pontba nézve megfeszült. Azonnal megmarkoltam a póráz végét. Macska! Hiába volt minden dorgálás, hiába a jutalmazás, a macska Hercegnő számára egy örök kihívás maradt.

- Mi az kicsim? - a bokor, ami felé meredten bámult, most megmozdult. - Mókus?

A levelek közül egy barna fej bukkant elő. Fekete orra ugyanúgy járt, mint az én Hercegnőmé. - Szia, hát te ki vagy? - igyekeztem a lehető legbarátságosabban beszélni hozzá.
- Nézzenek oda. Honnét kerültél ide, és hol a gazdád?

Farkát a hátsó lábai közé húzva előmerészkedett. Egy Cocker Spaniel közeledett félénken, ugyanolyan, mint az én Hercegnőm, óvatosan, hason kúszva a nedves füvön. Ismerem ezt a kutyát, minden nap látom a környéken, amikor sétálnak a gazdájával, aki egy magas vékony férfi, olyan igazi sznob. Mi kutyások összetartunk, köszönünk egymásnak, megállunk egymással beszélgetni, de ő... átnéz mindenkin.
- Gyere, gyere nyugodtan. - lefeküdt a fűbe, és csak nyüszített - Hol van az a beképzelt gazdád? - körbenéztem, de a parkban, az idős dalmatás nénin és azon a kocogó lányon kívül - aki minden reggel három kört fut a park körül - nem volt más csak mi.

Hercegnő vad farokcsóválása és ahogy hozzá beszéltem lassan megnyugtatta. - Mutasd csak a bilétádat? Hogy hívnak kicsikém? - kis kör alakú lapocska függött a nyakörvén, a nevével.
- Bobby. Üdvözöllek fiatalember. Éhes vagy? - úgy tűnt megértette amit mondtam, mert felugrott rám. Hercegnő féltékenyen állt előttem és ő is ugrálni kezdett. - Menjünk haza, kapsz enni, megfürdetlek, mert borzalmasan nézel ki.

Felkaptam a karomba, Hercegnő pórázát a nyakörvére akasztottam, és még egyszer körbenéztem.

Bobby nem evett, hanem falt.
- Te aztán nagyon éhes vagy. Nem adok többet, mert beteg leszel. - az én kutyusom persze vérig sértődött, és a párnájáról nézett rám nagy szemrehányó szemekkel. Megsimogattam a fejét, de ő nem bocsátott meg ilyen könnyen, talán nem véletlen hogy Hercegnőnek hívom, kényes és durcás, kicsit olyan, mint én. Kivéve hogy én nem vagyok sértődékeny. De ismerem, hamarosan könyörögni fog hogy az ölembe ülhessen.

Bobbyt megfürdettem, a csomókat kifésültem a szőréből, amit hősiesen tűrt. Már csak a hajszárítózás volt hátra. Ez viszont kemény harcot kívánt. - Csak egy kis langyos levegő, ne csináld már. - az állát megfogtam és a szemébe néztem. - Hercegnő figyel. Mit fog gondolni rólad? Pedig tetszel ám neki. Látom rajta.

És Bobby megértette, vagyis innentől kezdve engedte hogy bekapcsoljam a szárítót. Leültem, hogy megnézzem a reggeli újságot, és hogy bekapjak pár falatot. Oldalra pillantok, és ott ült előttem, szuggerálva bámulja a kanalat.
- Lehet hogy a gazdád megengedi, de az én házamban ez nem szokás. Különben is, most ettél.

Készítettem Bobbyról egy képet, írtam egy, "Talált kutya" hirdetést, és elindultam, hogy kitegyem a környéken. Reméltem, hogy azok ketten nem szedi szét a házat, amíg haza nem érek. Még megálltam újságot venni, aztán ott álltam a stand előtt, földbegyökerezett lábbal.

A lapok elején ott volt ő, Bobby és a gazdája, aki nem egy egyszerű ember, hanem híres színész.

Lekaptam az újságot, és belelapoztam. Zsarolás, bűncselekmény, a cikk szerint ellopták a kutyáját, és ő akkora pénzt ígért annak, aki visszaadja, hogy el sem akartam hinni. Futottam hazáig, és berobbantam a lakásba. Bobby és Hercegnő nyugodtan aludtak, összebújva, de az ajtónyitásra mindketten felkapták a fejüket. Bobby is úgy futott elém, mintha az enyém lenne. Ledobtam a kulcsomat az asztalra, és lerogytam. Remegett a kezem, amikor szétnyitottam az újságot. Tehát akkor ezért viselkedik olyan furcsán az a fickó. Hogy is hívják?

Olvasom a cikket: Tom Hiddlestontól, a Golden Globe díjas színésztől - akit mindenki a Marvel Lokijaként ismer - tegnap este lopták el a kutyáját, amikor betörtek londoni lakásába. Semmi mást nem vittek el, csak a majdnem a gazdájával egyformán híres Bobby névre hallgató Cocker Spánielt. A híres színész felajánlott egyszáz-ezer angol fontot annak, aki visszaviszi a kutyáját.

Csengettek, és két férfinek nyitottam ajtót, két mogorva, szigorú tekintetű öltönyösnek.

- Jó reggelt! - az egyikük igazolványt lobogtatott - Paul Johnson vagyok. Ha nem tévedek ön Leticia Beth Contreras. Alapos gyanúnk van feltételezni, hogy köze van a Warwick House 20 szám alatti tegnap esti betöréshez, ahonnan egy Bobby névre hallgató Cocker Spánielt tulajdonítottak el.

Időközben Hercegnő, nyomában Bobbyval azonnal a lábamhoz futott, és morogva fogadták az agyatlan feltételezést.

- Micsoda? - azt hittem összeesem az ajtó előtt. A világ elfeketedett, a férfiak arca elmosódott, de egyikük elkapott. - Kérem, nekem fogalmam sincs, hogy miről beszélnek.

- Tisztázhatja magát, csak adja elő a kutyák tulajdonosi lapját. - ugyan honnan adtam volna elő.

- Ez a kutya nem az enyém, ma reggel találtam a parkban. Esküszöm, hogy semmi közöm a rabláshoz. - kattant a kezemen a bilincs, és védekezni sem tudtam. Talán nem is volt értelme. Némán hagytam, hogy az autóhoz kísérjenek, ahogy azt is, hogy a kutyákat bepakolják egy furgonba. A lakáskulcsot az egyikük a zsebembe süllyesztette, én meg csak néztem magam elé. Mintha egy filmet néztem volna, amiben egy alacsony barna lányt elkapnak az ostoba zsaruk, és rá akarnak kenni valamit, amit nem ő követett el. És az a lány még csak védekezni sem próbált. Micsoda abszurd helyzet.

Ott ültem az ablaktalan kihallgatóban, és tudtam, hogy a tükör mögött arról tanakodnak, hogy mit csináljanak velem. A csuklómról már lekerült a bilincs, de rab voltam.

Ügyvédet követelhettem volna, mint a filmekben. De annyira meg voltam ijedve, hogy talán még azt is bevallom - ha kicsit hangosabban szólnak hozzám - amihez közöm sem volt. Talán még azt is, hogy én öltem meg Kennedyt.

Néztem magam a tükörben, az ismerős duci arcot, a sárgászöld szemet. Fakó barna hajjal és a sápadt bőrömmel most sokkal öregebbnek néztem ki, mint amennyi valójában vagyok. Mennyi is vagyok, alig múltam 35, most mégis öregasszonynak tűnök. Most egészen olyan vagyok, mint az anyám. Istenem, anyu!

Mit fognak szólni a szüleim? Égett a szemem, és nem messze voltam attól, hogy sírva fakadjak. Az életem ekkor változott meg, de ebben a pillanatban még nagyon sötéten láttam a jövőt.