Hercegnő és Bobby (Tom Hiddleston Fanfiction 🔞) befejezett.

Igen, vagy nem?

Mindenki első látásra beleszeretett az én fekete hajú angyalkámba, akiről kiderült - amint tudott kúszni-, hogy inkább egy kis ördög, mint angyal. Luke rettenetesen örült, és képet követelt Andreasról. Megeskedtem, hogy azonnal kitörli, ahogy Emma-t is. Aki nem válaszolt, és másnap sem. Harmadnapra derült ki, hogy ő túlhordta, és császározni kellett. Vagyis egy napon születt meg két Hiddleston. Benton Norris igazán szép kisbaba, vörösesszőke hajú, hófehér bőrű cukiság, csodálkozó kék szemekkel.

Az én Andreasom első útja velem, furcsa módon, a temetőbe vezetett. A pokrócból csak a soványka pofija látszott ki, it sem tudva még a világról, táncolta a homlokát, és nyűgösködött. Anya, és Felipe közrefogva kísértek a sírhoz, és kicsit messzebb megálltak.

- Apukám, szeretném neked bemutatni Andreast, az unokádat. Bár megáldhatnád. - a könnyeim a boldogságtól potyogtak, és az én pici izgő mozgó csomagom valamit megérzett. Lecsillapodott, és tisztakék szemével engem nézett, és mintha két embert láttam volna visszanézni. Ott volt benne édesapám, ahogy a szemöldökét ráncolta, de ott volt benne Tom is. És akkor esett le, hogy mindketten így néztek rám. A két legfontosabb férfi az életemben. A nézésük ugyanolyan megnyugtató és simogató.

Mostantól elég ebbe a csodálatos szempárba néznem, és enyhül a sóvárgás utánuk. Megszűnni sosem fog, hiszen pokolian hiányzott mindkettő.

Tom nem jelentkezett. Születésnapján felköszöntöttem, azt illőn megköszönte, de ennyi. Olvastam, hogy végeztek a sorozattal, aztán azt is, hogy a vártnál jóval kisebb sikert aratott. Nem úgy a képregény. Árulónak éreztem magam. Megint, sokadszorra.

Andreas első születésnapján új házba költöztünk, és a régiből csak egyetlen egy dolgot hoztunk el, a rózsabokrot a kertből, ami meghálálta a gondoskodást, és roskadt a hófehér bimbóktól.

- Édesapád születésnapi ajándéka.
Én boldog voltam, közben Tom kezdett lecsúszni a lejtőn. Hiába indult be mégis a sorotat - mert végül csak siker lett - a képek, amik elárasztották az Internetet, fizikai fájdalmat okoztak. Munkába temetkezett, Emma mesélte, alig van otthon, és ha otthon van is, Zawe menekül tőle. Iszik és kiállhatatlan. De a kislányát imádja.

Benton első szülinapi képén egy, már szőke, vigyori kis krapek ült büszkén a torta mellett, amin még égett egy kisautós gyertya.

Luke - onnan a távolból is - imádta a fiamat, és örömmel lett a keresztapja.
Hosszan öleltük egymást a reptéren.

- Jó újra látni Leti.

- És a menyasszonyod? Miért nem hoztad el? Megígérted...

- Annyira szeretett volna jönni, de beteg lett az anyja. - semmit nem változott. - Mit tudsz Tomról?

- Amit az Interneten látok. Aggódom érte.

- Nem kell. Ne féltsd. És Leti, nem minden a látszat. - Felbosszantott ez a hanyagság, hiszen a képeken egyértelműen látszik, hogy nincs jól. Megnövesztette a szakállát, a haját. Mogorvának tűnik és fáradtnak.

- Te nem félted?

- Miről? Tele van megkereséssel. A munkájában sosem volt ilyen sikeres.

- És a magánélete?

Megállt, és megszorította a karom.

- Leti! Hihetetlenek vagytok! Tudom hogy szereted, ahogy ő is. Nem hallottad, milyen boldogan mesélte, hogy áradoztak a rajzaidról. Hogy nincs olyan beszélgetésünk, hogy ne kérdezne rólad. És tudod milyen nehéz tagadnom? A magánélete, nos... Igen. Az más kérdés. Imádja a kislányát, és imádná a fiát is! Miért nem mondod el?