Hercegnő és Bobby (Tom Hiddleston Fanfiction 🔞) befejezett.

Nincs titok, mi ki ne derülne

Ott ültem az ágy közepén, körülöttem a fontokkal, egy kisebb vagyonnal, és legszívesebben az egészet lehúztam volna a WC-n. Jó ki lettem fizetve, mit ne mondjak. Ezen a pénzen otthon kisebb farmot tudnék venni, de nem. Nincs szükségem a pénzére, semmi sem kell tőle.

Semmi, kivéve az, ami már az enyém. Ami kettőnkből van. Itt bennem, és már most mindenkinél jobban szeretem.

Felnéztem a netre, és az első repülőre lefoglaltam a jegyet, Hercegnőnek a másikat. Mennem kell innen, menekülni, gyógyulni, csak ez járt a fejemben. Nem tudok mit kezdeni a pénzzel, és nem is akarom megtartani. 

Egész délelőtt pakoltam és vártam Luke-t. Amikor megjött, bűntudattal a szívemben vártam. Remélem soha nem tudja meg, mit tettem, mit tettünk. Ha Tom olyan úriember, mint amilyennek tartja magát, akkor hallgat. Luke hiába tudta, hogy nem szeretem, és hogy sosem megyek hozzá, ezt mégsem tudná megbocsájtani. Meggyűlölne, engem is, Tomot is, és azt végképp nem akartam.

- Luke, tudom, hogy semmi jogom tőled bármit is kérni... ki kellene fizetnem a foglalásomat, de csak készpénzem van. - úgy rogyott le a fotelbe, mint aki egész nap kemény fizikai munka után hazatér, és másra sem vágyik, csak hogy a felesége vigyen neki egy doboz sört. 

- Mégis elmész. 

- Nincs miért maradjak. - Keserű pillantása a szívembe markolt. Talán remélte, hogy lesz köztünk valami komolyabb, de én már döntöttem. - Holnap reggel indul a gépem. Előtte elviszel Tomhoz? Szeretnék visszaadni valamit, ami az övé. De kérlek, légy mellettem, mert nem lesz erőm egyedül látni őt.

A délutánom azzal telt, hogy összepakoltam, és szelektáltam. Ruhát nem viszek magammal, csak a munkáimat. Még a festékeket sem, amiket Tom pénzén vettem. Három csomag lett. Egy, amit azonnal kidobtam a kukába, egy, amit majd fel kell adni, és az utolsó, amit vissza kell adnom. Nyugtalan éjjel után, szomorú reggel jött, és kínzó hányinger. Hiába igyekeztem egy falatot letuszkolni a torkomon, már fordult is vissza.

- Ne haragudj. De az utazás mindig kikészít. - De Luke átható kék tekintete elárulta, ő már gyanakszik. - Ne nézz így rám. Nem így terveztem, és ezért sem akartam hozzád menni. Amikor kimosták a gyomrom, akkor mondta az orvos, hogy gyereket várok. 

- Tomé? - Csak lehajtottam a fejem. Máskor ezért a kérdésért lehet már felcsattantam volna. Ki másé lehet? Minek néz engem? Aztán rájöttem, hogy felesleges. Sosem bántott, nem úgy mint én őt. Legyűrtem egy újabb falatot, és igyekeztem bent tartani. - Elmondod neki?

- Nem tudhatja meg. Luke! Hallod.

- Felneveltem volna.

- Mindketten tudjuk, hogy igen. De azt a szeretetet, amit megérdemel, te nem adhatod meg neki. Nem a te fiad.

- Így inkább felneveled egyedül. Nagyon logikus.

Majdnem elírtam magam. Igaza van.
- Luke. Nem bírok itt élni tovább. Ráadásul Tom a főnököd, és félek, megromlana kettőtök közt a viszony. Nem vagyok beléd szerelmes, de szeretlek. Nem érek és nem is érdemlek annyit hogy a ti barátságotok tönkremenjen.

Elpirult, és a szemét is lesütötte.
- Luke, nem ítéllek el, semmi közöm hozzá, mi volt köztetek.

Sóhajtva fogta meg a kezem. - Azt hiszem benned megbízhatok. És a te titkodért cserébe, én is adok egyet. Amikor Tom még nagyon az elején járt mindennek, ennek az őrületnek, nos mi...

- Szerettétek egymást.

- Egyoldalú volt ez, részemről. És nem is szerelem, rajongás inkább. De odavoltam érte, és csak egyszer történt meg. A szüleimnél voltunk, ahogy veled, és elvittem a kedvenc pubomba. És hát, az erős házisör...